Egyek az áldozatvállalásban Róma 16,3–5a

Egy olyan házaspárról van szó az igében, akik nagy áldozatot vállaltak az

apostolért. Pál Korinthusban ismerkedett meg Priszcillával és Akvilával, ahol

ezeknek a testvéreknek a vendégszeretetét is élvezhette, akik befogadták az

apostolt a házukba. Aztán amikor Pál továbbindult, ez a házaspár követte az

apostolt Efézusba is, hogy segítségére legyenek. Amit az igében olvastunk, az

a legnagyobb áldozat volt a részükről, mert az életüket kockáztatták az apostolért.

Mi mennyire tudunk egyek lenni az áldozatvállalásban? Hozzáállásunkkal

bátoríthatjuk, ösztönözhetjük egymást az Úr munkájára, de tudjuk

egymást gyengíteni, akadályozni is! Mit vállalunk az Úrért és testvéreinkért?

Akvila és Priszcilla áldozatvállalása ismert lehetett a testvérek között,

mert az apostollal együtt ők is hálásak voltak irántuk. Ami ennél fontosabb,

az utolsó napon hallhatják majd az Úr Jézus szavait: „Jöjjetek, Atyám áldottai,

örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot!” Kövessük

mi is példájukat, hogy nekünk is részünk legyen ebben!

-,-,-,-,,-,-,-,-,,-,-,,-

Jó az Úrban reménykedni Jeremiás siralmai 3,25–33

Ha az emberi segítség teljesen elég lenne a baj és a nyomorúság idején,

akkor akár azt is mondhatnánk, hogy jó az emberekben reménykedni. De Isten

igéje nem emberközpontú, ezért arra tanít, hogy a nehézségekben az Úrhoz

folyamodjunk. De hogyan keressük az Urat? Zúgolódva, panaszkodva,

esetleg Istent vádolva azért, ami bennünket ért? Ellenkezőleg, várakozásunk

olyan légkörben történjen, amelyet a lelki békesség és az Úrra való figyelés

jellemez! Jó csendben várni és reménykedve az Úr szabadítására, mert a

csend egyik feltétele annak, hogy meghalljuk, amit Isten mondani akar nekünk.

Bármilyen próbában legyünk is, bízzunk Istenben, mert ő nagyon szeret

minket. Bizonyára mindannyian tudjuk, mit jelent a pillanatnyi áramszünet.

Néha sötétséget és szorongást, máskor bosszúságot és kényszerpihenőt.

Mégsem esünk kétségbe, hiszen bízunk benne, hogy ez csak átmeneti állapot.

Életünk egét is olykor bús fellegek borítják teljes sötétségbe, de a nap fénye

újra ragyogó erővel aranyozza be szívünket. Szeret az Úr! Nem vet el örökre,

a baj csak átmenetileg van jelen, Isten elhozza a szabadulás pillanatát is. Egészen

biztos, hogy a „nem vet el örökre” kifejezés csak a hívő emberekre érvényes.

Tehát azokra, akik újjászülettek és így üdvösséget nyertek Krisztusban.

Legyen ez egyben figyelmeztetés is, hiszen a Biblia más helyen azokról is

szól, akik földi életükben nem hisznek az Úrban, és nem reménykednek benne,

de ezért örök kárhozat lesz a részük. Ugye, te és én az Úrban reménykedünk?

Ha nem így lenne, akkor még ma fordulj őhozzá, aki Szentlelke által

mindig és mindenütt veled lesz!

Lehet, hogy vannak olyanok is, akik egész életükben nyomorúság és

szenvedés között haladnak a cél felé. Ne csüggedjetek el, mert az örökkévalóságban

Isten olyan dicsőséggel kárpótol titeket, amilyet ezen a földön senki

nem élvezhet! Ezért bátran mondhatjuk, hogy jó az Úr, és jó annak, aki

benne reménykedik. Jeremiás idejében sokan az egyiptomiak segítségében

reménykedtek, de attól a fogság még bekövetkezett. Egy napon Isten mégis

beváltotta ígéretét, és a nép hazatérhetett. Megtapasztalták, hogy Isten nem

vetette el őket örökre. Minket sem vet el, csak reménykedjünk az Úrban,

ahogy Pál apostol is tette! Vele együtt mi is valljuk, hogy: „a mi pillanatnyi

könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4,17–18).

Imaáhítat: Imádkozzunk az Úrtól rendelt, a szolgálatban szégyent nem valló lelki munkásokért! – 2Tim 2,15