ÉLETÜNK ARANYA          

„Sáfáraim!“ - intett az Úr.

S ma olyan gazdagok vagyunk.

Percet, órát kezünkbe számolt.

Sok láthatatlan aranyunk.

Olyan csodálatos vagyon.

Mire való? Meddig elég?

Míg aranyat aranyra költünk,

soha nem sejtjük, van-e még?

De egy is olyan hatalom:

egy óra... röpke pillanat...

kenyérré lehet koldusasztalon...

lehet meghajlás Isten-kéz alatt...

boldog felfelé szárnyalás...

bilincses, átkos kötelék...

Odaadhatjuk játszva semmiért -

- és lehet mindenre elég.

Életet nyerhetünk vele,

s szétszórhatjuk haszontalan...

...De soha egyikünk se tudja,

melyik az utolsó arany.

                Túrmezei Erzsébet

-,-,-,-,,,,,,-,-,-,-,-,- Uram, bocsáss meg!

Uram, bocsáss meg! Meddő táncot jártam

s a talentumot, mit kezembe adtál,

én gyarló szolgád, rejtettem, elástam.

Fénye nem hullott biztatón az estbe,

mert véka alá rejtettem a gyertyát

s lábam az utat hiába kereste.

Sok jószándékom bimbója lehullott,

szép indulásom zsákutcába torpant.

Sorsom szeszélye – vagy énrajtam múlott?

Ki engedi, hogy lustán elheverjek

aranyosbarnán, boldog-napsütötten?

Miért igéznek pillangó-szerelmek?

Oly szomorúan néz reám az arcod:

Miért csüggedek gyáván, félutaknál?

Mért nem állom hősebben a harcot?

Múlnak az évek egyre sebesebben –

Méltatlan szolgád el mikor bocsátod?

- Vagy engeded, Uram, hogy újra kezdjem?

 Barsy Zsuzsa (Hozsannázó napok, I. 541)