Meghomályosodott értelem Efézus 4,17–20

Igénkben Pál apostol a gonoszság szörnyű lejtőjét ábrázolja (John Stott).

A hanyatlás a szív megkeményedésével kezdődik: „mert megmaradtak tévelygésükben, és megkeményedett a szívük” (18. v.). Elveszítették lelki érzékenységüket, már nem értik és nem tudják elfogadni az „Isten Lelkének dolgait” (1Kor 2,14). Nem az Isten szerint gondolkoznak (Mt 16,23), így nem tudják érteni és cselekedni az ő akaratát. Majd folytatódik az elme sötétségével és a hiábavaló gondolkodással, melynek következménye az Istentől való elidegenedés, végül pedig az erkölcsi érzék eltompulása, és a gátlástalan, tisztátalan tevékenységre való vetemedés.

Milyen a szívünk állapota? Meg tudunk-e alázkodni és kérni az Úrtól kegyelmet, bocsánatot? „Ne keményítsétek meg a szíveteket” (Zsid 3,8), hanem „változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Róm 12,2).

Imádkozzunk Istentől jövő világosságért és életünk, gyülekezetünk megújulásáért: „Istenünk, újíts meg bennünket! Ragyogtasd ránk orcádat, hogy megszabaduljunk!” (Zsolt 80,4)

ELÉG   

( „Elég néked az én kegyelmem” 2 Kor 12,9/a)

Nem kevés, nem sok...  elég.

Az Atya kegyelme mindenre elég.

Ezzel erősíti szíveinket,

ebből élünk, ez tart meg minket

hit által. És ez is  ajándék!

Hiába minden emberi szándék,

alulról feltörni a mennybe,

így sose jutnánk kegyelembe.

Hiába az erőlködés,

hiába a törvényeskedés,

szertartások, önkínzó fegyelem,

ha felülről le nem hajlik:

a Kegyelem.

Ez a kegyelem, mielőtt kérted,

Krisztusban már lehajolt érted.

Bűnös, ragadd meg, fogadd el

bűnbánó, boldog szíveddel.

        Fejszés András

Ajkak vallomása

Jaj, menni hazug szó szaladt ki a számon!

Sok üres ígéret: soha be nem váltom!

Jaj, mennyi káromlás és mennyi rágalom!

Lélektelen ima: magamat áltatom...

Mennyi zokszó, panasz! Mily kevés a hála!

Mért is feledtem el  závárt tenni számra?

Bölcs intés, jó tanács, hangzatosan – másnak!

Szám mily bő forrása  a – képmutatásnak...

Bántó, sebző szavak,mintha tőrrel döfnék! - Számadásig mindezt

őrzi az öröklét...

Mennyi ocsmány tréfa, trágár, mocsok beszéd!

Mely forrás cseréli tiszta s romlott vizét?

Hencegtem, mint Péter, de kikért a Sátán,

Jaj, hányszor hallgattam és tagadtam gyáván!

- Jézus, a gyógyító szót mond ki felettem:

segíts igazságot  szólni szeretetben!

Egyetlen reményem áldott szavad lehet,

hogy „Bocsáss meg nékik.”és „Elvégeztetett!”

Hallom már szavadat,mely mindenen áthat,

Te szabd ki idejétszónak, hallgatásnak.

Siklós József

(Hozsannázó napok, III. kötet, 604.old./ Szádhoz a kürtöt! 159.old.)