Engedjétek hozzám jönni

Nép, tanítás, magyarázat.

A Mester megfáradt,

csendesedett a nap

s a tömeg  foszladozott lassan.

Asszonyok jöttek elő,

körülöttük zsivajgó kis csapat,

karjaikon síró, szepegő picinyek.

Nem lehet!

A Mester pihen!

Néhány tanítvány állja útjukat.

Egész nap tanított,

nem lehet!

A hátuk mögött, biztatón,

fáradt, kedves hang hallatszott.

Engedjétek hozzám jönni őket

akik a mában jövőt keresnek,

megálmodják a holnapot,

bíznak az ígéretben,

hisznek egyszerűen,

s remélnek

nagy, tiszta szemekkel.

Engedjétek, hozzátok közelebb!

Mert övék,

a néha félénk, vagy merész

tipegő óriásoké, a ma holnapja.

S a holnap láthatárán túl levő

ország is az övék.

Mucsi B. János

(Hulló csillagok, 95.)

a következő vers a tanítványok feltételezett mentalitását szemlélteti: közönyösség, hidegség, keménység, szeretetlen érzéketlenség a gyermekek iránt... lelki önteltség, felfuvalkodottság, vakság... Jézust meg nem értő, s az övétől teljesen elütő lelkület...

„Engedjétek hozzám jönni

a kisgyermekeket!”

Uram,

mit kezdesz velük?

Nem lenne jobb,

ha inkább velünk,

komoly felnőttekkel törődnél?

Mi már meggondoljuk

mit teszünk,

mit mondunk,

s bizony,

a mi szavainknak súlya van!

De mit kezdesz

futkározó gyerekekkel?

Ezek, Uram,

neveletlenebbek,

mint azok,

akikkel

Galilea dombjain találkoztál.

Hogy mégis szereted őket?

Te tudod.

Itt vannak.

Ha akarod,

vesd rájuk kezed.

mádkozz értük...

Herjeczki Géza, 1982