AUGUSZTUS 4. Pecsét az életre vagy a halálra Ezékiel 9 Megdöbbent az a reagálás, ami manapság kíséri a megbeszéléseket, érveléseket. A világban is jellemző, de ugyanúgy a „megújulási” mozgalmak követőire is. Meghallgatás, elgondolkodás, mérlegelés helyett a dühödt túl- kiabálás. Vannak történelmi korszakok, amikor az ilyen viselkedés vissza- szorítható, de néha elszabadul. Amikor ez megtörténik, maga Isten veszi kéz- be a rendbetételt. Történelmi katasztrófákat zúdít a világra vagy csökönyös és elvakult népére (pl. háború, éhínség, nyomor, elbukások, felszámolódások stb.). De a viharban is oltalmazza azokat, akik a korszellem ellenére hívő emberhez méltó módon hisznek és élnek. Mintha a pusztító katasztrófában titokzatos védelem alatt lennének. Elsöpör minden magamutogatót, öntömjénezőt, és megtartja a hűségeseket. Ez az ígéret csendül ki a prófétai látomásból. Izrael makacs hűtlenségét Isten a babiloni birodalomban megjelenő történelmi katasztrófával büntette. De azt ígéri, hogy aki a korszellemmel szemben megőrizte igazhitűségét, azt e viharban is megvédi (pecséttel megjegyzi, és nem engedi, hogy baja essék). Vajon elszabadult már olyan mértékben a hamisság, hogy csak az Úr állíthat- ja meg katasztrófával, vagy még tehetnénk valamit? Vajon elpecsételne bennünket az Úr, hogy megvédjen, mert hozzá hűek voltunk, vagy sorsunkra hagyna, mert megalkudtunk, vagy ami még rosszabb: erőszakos tévhitterjesztők lettünk? /KM/ Mindenekben Krisztus Kolossé 3,5–11 Azt mondtuk, az egység kulcsa Krisztus. A hozzá való idomulás teremt- het egységet az oly különböző háttérből érkező keresztyének között. De mit jelent idomulni a Krisztushoz elvben és gyakorlatban? Megtanulni kegyességi szakkifejezések tömegét, és felvenni valami látványos, ám annál tartalmatlanabb kegyességi viselkedést? Félő, hogy bár legtöbben nemmel válaszolná- nak e kérdésekre, sokak tettében mégis ez látható. Mert Krisztushoz idomulni azt jelenti, hogy a megtérés után megpróbálom megismerni Istennek a személyemre vonatkozó átformálási szándékát, és annak aktívan alávetem magam (vagyis egyszerre hagyom, hogy Isten formáljon, és ugyanakkor azzal egyetértve, a magam lehetősége és képessége szerint munkálom is, részt veszek a formálódásban – 10. v.). Ez a formálódás pedig nem lényegtelen szóhasználatra vagy társadalmi érintkezésben használt modorosságra vonatkozik, hanem lényegi, erkölcsi, etikai, hitelvi változtatások foganatosítására (5–9. v.). Látható-e rajtunk, hogy Krisztus bennünk és köztünk van? 

-,-,-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,,-,,-