2012. június 22., péntek
Győzd le a test kívánságait!
Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek. Mert a test a Lélek ellen törekedik, a Lélek pedig a test ellen: ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok.
Galátziabeliekhez 5:16-17,
Pál tanításában láthatjuk, hogy Isten lelke és a gonosz viaskodnak bennünk, de vajon ki az erősebb. Természetesen Isten Lelke, de vajon bennünk mennyi az ami Isten lelkéből bennünk van. Ez tőlünk függ, élünk e olyan életet ami tetszetős az Úrnak, engedünk e a gonosz kísértéseinek, Mert Isten szabad akaratot adott, és elénk tárta mi a jó és mi a rossz, választhatunk. A bibliai tanítás mindenkinek megadatott, csak oda kell szánni az időnket.
Kérünk Atyánk Jézus nevében munkálkodj az emberekben és mi bennünk is, hogy a helyes úton maradjunk, és a te Lelkeddel tanácsoljál minket. Köszönjük, hogy gondoskodtál pártfogóról aki ebben a világban velünk van.
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-
Jézus minden gyülekezetnek üzen…
“A kinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten
A Paradicsomának közepette van.”Jelenések k,2:7
Érdekes mondat hisz füle mindenkinek van. Vajon miért mondja Jézus? A Szent Szellem hangját ki hallja meg? Isten Szelleme szól minden emberhez, de hangját csak az hallja, akinek teste Isten temploma.
“Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?
1 Korintus 3:16
Így már érthető, hogy amikor nem vagyunk lelkiek és sokat foglalkozunk világi dolgokkal és keveset Isten dolgaival nem halljuk a hangját. A bűnökről nem is beszélve. Megtapasztalhatjuk életünkben, amikor mi is keressük állhatatosan az Urat és bűn nélkül élünk, akkor Isten szól hozzánk, gyönyörű igéket találunk, amik nekünk szólnak, és élvezzük az igehirdetést, tudunk másokért imádkozni hosszan, és sorolhatnám azokat az áldásokat, amit olyankor át élünk.
“Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival. A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
Róma 8:5-8,
Kemény és igaz ez az üzenet, a testünket nekünk is meg kell feszíteni időközönként. Nagyobb odaszánást és ima életet kell élnünk, és a testünk kívánságait meg kell néha tagadnunk. A lustaságot, a szórakozást, az evést, esetleg oly dolgokat, ami szenvedélyé vált, mértéktelen tv nézés, kávé, szeszes ital, durva beszéd, munka, rosszindulat, pletykálkodás, stb.
Kérünk, Atyánk figyelmeztess a te Szent Lelkeddel ezen a megkötöttségek elhagyására, hogy halljuk a te hangodat és örömöd legyen bennünk. Ámen.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése