Lk 13,22-30 – Ki üdvözülhet?
Jézus nemcsak azért jött közénk, hogy elmondja Isten Országának örömhírét, hanem azért is, hogy megvalósítására buzdítson, példát adjon. Sok példabeszédének értelme: „Nem mindaz, aki mondja nekem: Uram, Uram!, jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki mennyei Atyám akaratát teljesíti” (Lk 7,21). Az adás szükséges az Életre bejutáshoz (a szolgálat és az erő- nem-alkalmazás mellett). Ebben a részben elhangzik a kérdés: Uram, ki üdvözülhet? („Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?”)
A KIO-n alakult tudatunkban ez a kérdés így hangzik: Mi az ember meg-mentésének feltétele és útja? Itt válik élesen ketté a balga és az okos ember magatartása. Balga az, aki hallgatja ugyan Isten Országának az örömhírét, de életében nem váltja tettekre. Az -az okos ember, aki nemcsak hallgatja Jézus tanítását, hanem meg is teszi. Végső soron okos az, aki ad, teljesíti a szeretet adástörvényét. Isten népének ebben az okosságban felül kellene múlnia e világ fiainak okosságát, akik ezt pénz-szerzésre használják. Jézus azt mondja övéinek: „Szerezzetek maga-toknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékba” (Lk 18,11). Akkor kezeljük jól a hamis mammont, ha odaadjuk a szükséget szenvedőknek. Ezzel gyűjtünk kincset a mennyben, „ahol nem rágja moly, és nem marja rozsda, s ahol nem törnek be, és nem lopják el a tolvajok. Ahol a kincsed ott a szíved is” (Mt 7,20-21). Ezt a kincset viszont már oda sem adhatom másnak, hiszen mindenemet odaadhatom, amim van, csak az adásaimat nem. Az okos szüzek sem adhattak olajukból a balgáknak (Mt 20,1-13). Minden-kinek magának kell adnia, hogy tudjon világítani, hogy ezzel érdemeket szerezzen az örök életre.

Adásra használom-e az életemet? Másokat is tanítok-e az adásra, a szeretet-re? Kész vagyok-e minden mást alárendelni a jézusi útnak?

[Rohonczi Gábor, Pécel]

Lk 14,1.7-14 – A helyes (ön)értékelés
Mennyire jól ismeri Jézus az embert! Kivagyiságát, törtetését, s rögtön szóvá is teszi. Persze, ahogyan szinte mindig, most is ellentétpárokban, eltúlozva fogalmazza meg ítéletét.
Nem arra gondol, hogy mű-alázattal keressük meg az utolsó helyet, hiszen maga mondja, hogy az első helyre vezetett embernek „becsülete lesz az egész asztaltársaság előtt”. A jó hírnév, az elismertség Jézus szerint is hajtóerő, amely mozgatja, előre viszi az embert. Bizony sokat számít mindnyájunknak, hogy mit gondolnak rólunk az emberek, mennyire elégedettek velünk, mennyire néznek fel ránk, mennyire dicsérnek. Van ennek jó meg rossz oldala egyaránt.
Talán azt kellene időnként megkérdeznem magamtól: Nem az a célom, hogy öncélúan előtérbe helyezzem magamat? Nem a „kapcsolati tőkéből” akarok élni, és sikeresnek lenni? Nem az előkelőkhöz, a befolyásos emberekhez akarok dörgölődzni, vagy kölcsönösen adott „lakomákkal” akarok barátokat szerezni?
Mindezeknél sokkal értékesebb lenne, ha az irgalmasság cselekedetei fémjeleznének, a jótetteimmel emelkednék ki.
Néri Szent Fülöp mondja a róla szóló filmben az akkori pápának, amikor az dicséri őt: „De hát én nem csináltam semmit!” S a pápa válasza: „Hát akkor azt csináld tovább!” A szent tudta, hogy milyen csekély az, amire futja életében! „A mindenséggel mérd magad”, ne a barátaiddal, ne is az átlagemberrel, s végképp ne a bűnösökkel!
Ha tudom, hogy mennyire jólesik a dicséret, akkor érthetem meg annak a fontosságát: nekem is el kell ismernem másokban a jót, még a kicsi törekvést is. Sokkal többet ér észrevenni, és értékelő szavammal növelni a másik embert, mint kritikámmal irányítani, terelgetni.
Segíts, Uram, alázattal elfogadni az emberek elismerését, ha azt megér-demeljük, segíts, hogy helyén kezeljük, s ne keressük önmagáért, és segíts észrevenni, amikor dicséretükkel csak hízelegni akarnak nekünk – nehogy hamisságukkal becsapjanak minket! Hiszen végül csak a Te értékítéleted számít!  [Csiky Lajos, Budapest]