MÁJUS 30  Minden térd meghajol előtte Ézsaiás 27 Egy napon majd lezárja a történelmet az Úr. Vége lesz az ellene lázadó, fennhéjázó népeket sújtó ítéletsorozatnak, és célhoz ér azon bűntől megtisztító próbatételek láncolata is, melynek végén Isten egyenként összegyűjti választottait, hogy egy szent népben egyesítse őket. Ennek az ígéretnek a megvalósulását sokan Izrael állam létrejöttében vélik felismerni. Ez részben érthető, de testies síkra tereli az Úr lelki természetű és a végidőkben beteljesülő ígéretét. Ez az ígéret a mennyei Jeruzsálemre mutat és a benne lakó, min- den népből összegyűjtött seregre, azokra, akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében. Az Úr, aki mindezt véghezviszi, méltó hódolatunkra. A végidőkről szóló igék gyakorta szenvedélyes vitákat váltanak ki még egy-egy gyülekezeten belül is. Be kell látnunk, hogy amit az üdvösség szem- pontjából most fontos tudnunk, azt most érteti meg velünk a Szentlélek, sőt elégséges erőt ad a meg cselekvéséhez is, a most még eldönthetetlen vitatémáinkra nézve pedig egy igét ad nyugtatóul: „...ha valamit másképpen gondol- tok, azt is kijelenti majd Isten nektek...” (Fil 3,15) „Uram, tehozzád, Hol fénylik orcád, Vágyódom én!”  A Szentlélek gyümölcse: az önuralom 1Korinthus 9,24–27 Az ókor atlétái a legszigorúbb önmegtartóztatást gyakorolták az áhított győzelem érdekében. Atléták vagyunk mi is. Küzdőterünk maga az élet. Célunk az Isten. Tőle várjuk a számadás napján az örökzöld babérnál is maradandóbb győzelmi koszorút. Küzdőterünk, célunk és jutalmunk tehát magasztosabb, mint a sportolóké. Vajon fölkészülésünk is magasabb színvonalú-e, mint az övék? Félő, hogy az önuralom gyakorlása terén az akaratunkat gyengítő kényelemszeretet miatt híjával találtatnánk. Ideje, hogy összeszedjük magunkat, és fölmérjük a győzelmünket veszélyeztető pontokat. Ilyenek például: az ital iránti vonzalom, a zabolátlan érzé- kiség, az indulatosság, az anyagiasság, a falánkság, a pletyka... Ezek leküzdése csak önuralommal lehetséges, mely „...képesség arra, hogy egyfelől a vágyakat, ha azok bűnös örömökre irányulnának, az értelem által korlátozza, másfelől erőssé és késszé tesz arra, hogy akár a nemes cél érdekében a gyötrelmet elviseljük” (Platón nyomán). Fölismertük a jót, látjuk a tennivalót is, most kérjünk erőt a győzelmet adó Úrtól: „Küzdelmemben állj mellettem, Harchoz erőt adj nekem!”

-,-,,-,,,-,--,---,-,,,,,-,--,,,-,,,--,-,--,

Jn 6,22-29
„Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely elvész, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre...”, - mondta Jézus a sokaságnak és mond­ja ma nekünk is.
Megfontolt és előrelátó embernek tartja a mai gondolkodás azt az em­bert, aki mielőtt belefog valamibe, mielőtt dönt a pályaválasztásról, pár­választásról, azt kérdezi meg magától:
- Mi lesz ebből a hasznom?
- Megéri-e beleugranom ebbe a vállalkozásba?
- Jól jövedelmező lesz-e ez a szakma?
- Van-e elég vagyona a barátomnak?
- Érdemes-e összeházasodni vele?
- Mit kapok cserébe, ha én ezt „ beleadom” a vállalkozásba, tanulásba,
  házasságba?
Mindegyik kérdés anyagiak szerzésére irányul.
Egyik érettségi előtt álló, szomszéd kislány „világosította fel” nagy­lányomat arról, milyen diplomát érdemes ma szerezni ahhoz, hogy jól  jövedelmező állása lehessen. Majd sajnálkozó lenézéssel mosolygott rajta, mert leányom kifejtette, hogy ő vagy tanítani, vagy szociálisan rá­szorulókkal szeretne foglalkozni.
Megdöbbentem. Az én pályaválasztásomat az motiválta annakidején, hol van rám szükség, mire akar Isten engem felhasználni, mihez értek. A gyerekeink továbbtanulását szintén ez befolyásolta.
Tanítói diplomával rendelkező unokahúgom nyáron hozzáment egy kár­pátaljai fiúhoz, aki szociális munkás. Férjemmel együtt meghatódtunk az esküvőjükön a döntésükön, és hisszük, ha nem is fognak dúskálni a javakban, Isten áldása körülveszi őket és, amire szükségük lesz, azt meg­kapják.
Ahol a szíved, ott a kincsed, mondja Jézus valahol az Újszövetségben.
Hiszem azt, hogy mindnyájan egy küldetéssel születtünk. Egy olyan kül­detéssel, amiben azon kell fáradoznunk, hogy a hétköznapjaink, ünnep­napjaink maradandó gyümölcsöt, romolhatatlan eledelt teremjenek.
Ezek apró és nagy döntéseinken múlnak. Kívánom a szomszéd kislánynak, neked, aki olvasod, és mindnyájunknak, hogy tudjunk úgy dönteni apró és nagy helyzetekben, hogy ne kelljen megbánnunk döntéseinket, hogy elégedettség és belső béke legyen bennünk, ha visszanézünk tegnap­jainkra és szemléljük a mát.