Vörösmarty Mihály:  A szegény asszony könyve

(részlet)
 Egy szegény nő, Isten látja,
Nincs a földön egy barátja,
Agg, szegény és gyámolatlan,
Ül magán a csendes lakban. (...)

Hajh azóta csak bút látott,
Hogy a gazda sírba szállott:
Gyermekei szétfutottak
Napkeletnek, napnyugatnak,
S a szegény nő elhagyatva
Úgy maradt, mint a szedett fa. (...)

Most ott ül az asztal mellett,
Imakönyvében keresget.
Könyvét hívják Rózsáskertnek,
Melyben szent rózsák teremnek.
Régi, jó, de kopott jószág,
Melyet még csak a barátság
S egypár ernyedt szál tart össze,
Oly igen meg van viselve.
S ím kopognak, és köhentve
Az öreg jó Sára lép be:
"Isten áldja meg, nagyasszony!
Most ugyan csak legjobb itthon.
Jó, hogy ilyenkor ki nem jár,
Majd elvesztem, oly nagy a sár."
"Hát mi jót hoz, Sára néni?"
"Istenem! bár tudnék hozni.
Egy kéréssel jöttem volna,
Ha miatta meg nem szólna.
Oly nehéz most a szegénynek,
Tán jobb volna, ha nem élnek.
Imádságos könyvet kérnék,
Higgye meg, most oly jólesnék.
Mert hiszen ha már az ember
Szépszerint jóllakni sem mer,
Már ha szűken él kenyérrel,
Éljen Isten Igéjével,
Így legalább árva lelkünk
Az imádság tartja bennünk.
Itt, tudom, van heverőben:
Adjon az Isten nevében."
"Jó asszony, felelt az özvegy,
Könyvem nincs több, csak ez az egy,
De ha már úgy megkívánta,
És ettől függ boldogsága,
Vegye egy felét jó névvel,
Én beérem más felével."
S fele ide, fele oda,
Könyvét kétfelé osztotta.

Most a két jó öregasszony,
Hogy semmi jót ne mulasszon,
Fél könyvből, de nem fél szívvel,
Imádkoznak este, reggel,
S ha van Isten mennyországban,
Nem imádkoznak hiába.  (1847.)

-,-,-,-,-,-,-,,,--,--,

Én nem hiszem az égről,
mit prédikál a pap,
tebenned hiszek én csak,
bűvös szem, földi nap!"

Heinrich Heine

ESTI IMÁDSÁG

Uram, adj csöndes éjt,
Nyugodalmas, nagy éjt
A te vén gyermekednek,
Beteg, rossz gyermekednek.
Fölséges dáridók,
Keserves dáridók
Muzsikája kerüljön,
Hangja messze kerüljön.
Ne ülje szívemet,
Nyomorék szívemet
Az ébrenlét lidérce,
Rettenetes lidérce.
Aludjak kacagón,
Álmodjak kacagón
S boldoguljak álmomban,
Ifjuljak meg álmomban.
Valami nagyon nagyot,
Valami dicsõ nagyot
Álmodva hadd képzeljek,
Éjemben hadd képzeljek.
Imádkozzak, mint gyerek,
Régi, iskolás gyerek,
Istenes áhítattal,
Altató áhítattal.
Mikor az alkony leszáll,
A barna alkony leszáll,
Régi imám az ajkam
Szaporázza, az ajkam: (Adj
csöndes éjt szüleimnek, adj csöndes
éjt mindeneknek. Istenem,
én járva-kelve, fölvirradva
és lefekve, imádlak, mint
édes Atyám. Jó Atyám, viselj
gondot rám, ámen.) Ady Endre

Varga László Zsolt: Hálaszó
 Köszönet hagyja el a számat,
s egy-egy csillag születik,
mikor zengem imámat.
Imám hozzád száll a széllel,
együtt rezignál minden pici éllel.
A fű élével a fáéval,
minden szál vörös rózsáéval.
Minden ajándékodért egy-egy
Hálaszót rebegek, kinyújtom a kezem,
szívemet, lelkemet hozzád emelem.
S kiálltok, Ó Uram!
Te megpendíted minden lelki húrom!
 -,-,,,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,

Vigyáztál, becsültél, szerettél,
hálás vagyok érte,
mindig is te voltál lelkem egyetlen reménye.
Reménye és üdvössége.
Mindig jót tettél velem, jó voltál hozzám,
sose kértem, de most látogass le hozzám!
Átölelnélek, megmosnám a lábad,
mikor távoznál, imák ezreit kiáltanám utánad.
Nem csak szereteted, okításod is jóra tanított s nevelt engem,
minden szavad csodát művelt velem.SZELÍD,