VÉGH GYÖRGY  VIHAROK JÖNNEK


Erőt, erőt adj nékem, Istenem,

ne mindig könnyű, léha dalt,-

merüljek el zúgó örvényeken,

uszíts rám ezer vihart,



szélvészt és jégesőt, hadd tépjenek,

mint tölgyeket a förgeteg -

villám szabdalja gyatra testemet:

hogy jó legyek, igaz legyek.



Ó hadd legyek göcsörtös, mint a fa,

de álljam is úgy a vihart -

ne zengjen bennem angyalok dala:

egy évet adj csak, daltalant.



Egy évet adj, egy hónapot talán,

villám legyen minden szavam -

csak annyit adj, egy vészes éjszakán

míg lángra gyújthatom magam.



Hadd égjek és lobogjak szertelen,

miként egekben a vihar -

erőt, erőt adj nékem, istenem,

nem kell a könnyű, léha dal.

-,-,-,,-,-,-,,,-,-,-,-,-,-,--,--,-,-,-,-,-,-,-,-,-,--,

-------------------------------------------

,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,

Tóth Árpád  ÚJ TAVASZIG VAGY A HALÁLIG

Új-TátraFüred

Most, hogy megint útfélre estem,
Eltűnődöm e téli esten,
Mi volt az élet, uramisten?

Mi volt? ez volt: sok fénytelenség,
Fakó robot és kénytelenség,
Száz bús határ reménytelenség.

Borult egek kevés azúrral,
Koldus pajtásság pár nagy úrral,
Pár ájult nóta, tépett húrral.

Egy-két vad mámor nyoszolyája,
Egy-két asszony jó, meleg szája; -
Volt, nincs. Csöndes a szívem tája.

Most itt ülök, roppant hegyek közt,
Betegen a többi beteg közt,
Múltnak háttal, halállal szemközt.

Lesz-e máskép? várjam? ne várjam?
Lassan szétszéled a homályban
Bitang jószágom, kedvem, vágyam.

Nyomukban, mint fekete bundás,
Begyűrt süvegű öreg kondás,
Hallgatva ballag a lemondás.

S mégis, a csönd-paplanú télben,
Nagy nyugalom évadját élem -
Érzem, az Isten gondol vélem.

Mint a bokrok setét bogyókkal,
A hó alatt zamatozókkal,
Megrakva szívem hűvös jókkal.

Hogy mire jókkal, majd megválik,
Mire a hó gyapja lemállik,
Új tavaszig vagy a halálig.

Fekszem megadva, békén, resten,
S néz rám, át a végtelen esten,
Tűnődve sorsomon, az Isten.

TEMPLOM
Csend van, és angyalok;
pislog a gyertya lángja;
kísértés alszik a küszöbön,
szája
a Jelenlét -től kulcsra zárva.  (Á.E.)