2012. május 7., hétfő


Mert nincs különbség: mindenki vétkezett és híjával van az Isten dicsőségének.
Ezért Isten ingyen igazítja meg őket kegyelméből, miután megváltotta őket a Krisztus Jézus által. Mert az Isten őt rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa….
Róma 3:23-25

Mi a gyermekei értjük és hálával gondolunk erre, de sajnos a hit nélkül élők nem ismerik az igét és így nem jutnak el a megváltás elfogadásának gondolatára sem. A mi feladatunk, hogy szórjuk a magot, Isten igéjét. A gonosz pedig mindent megtesz, hogy az övéit eltávolítsa az ige mellől, lefoglalva őket haszontalanságokkal. Ez lehet rossz társaság, TV, internet, szenvedélyek, stb , és aki rabságban van azt már nagyon nehezen tudjuk Istenhez vonzani.
Nagyon fontos a HIT. Akiben meginog a hit ajándéka ott helyébe lép a gonosztól a félelem, a kétségbeesés, a stressz, és ki sem merem mondani milyen negatív dolgok.

Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által. Őáltala kaptuk hitben a szabad utat ahhoz a kegyelemhez, amelyben vagyunk, és dicsekszünk azzal a reménységgel is, hogy részesülünk az Isten dicsőségében.De nem csak ezzel dicsekszünk, hanem a megpróbáltatásokkal is, mivel tudjuk, hogy a megpróbáltatás munkálja ki az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet.
Róma 5:1-5

Hát igen Isten sokszor próbára teszi hitünket, hűségünket, és ha megállunk ebben akkor van jutalom, gyógyulás, szabadulás, gyümölcsök. Kérjük az áldásokat a mi Teremtőnktől és Jézus Krisztustól. Kérjük a bölcsességet a szolgálatunkhoz, hogy az eredményes legyen. Ámen.


 Kerülj kapcsolatba Vele
 „És ahányan csak érintették, meggyógyultak" (Mk 6,56).
Emlékezz a farizeus és a vámszedő történetére, amint a templomban imádkoztak. A farizeus nagyon jól értett mindenhez, a papi tizedhez, az áldozatokhoz, szívéből mégsem tört elő kiáltás Isten felé. A vámszedő ellenben így kiáltott fel: „Uram, légy irgalmas nekem, bűnösnek!" És ez felhatolt Istenhez, aki azonnal felelt. Jézus Krisztus kiemelte őt, mint akit Isten igaznak ítélt. Mert mit jelent megigazulni? Nem mást, mint érintkezésbe lépni Istennel. A ma hangzó igehirdetéseknek sokszor az a gyengéjük, hogy meg akarják értetni az emberekkel Isten üdvtervét, de ennek kevés vagy semmi eredménye nincs. Miben hibázunk? Bizonyos vagyok benne, a baj lényege, hogy hallgatóink nem látják Őt. Nem állítjuk eléjük méltóképpen Krisztus személyét, csupán bűneikre és Isten-üdvözítő hatalmára mutatunk rá, pedig az emberek igazi szükséglete látni az Üdvözítőt magát, találkozni és kapcsolatba kerülni vele.

Fogadj el, és segíts!

 „Egymás között mindnyájan költözzétek fel az alázatosságot" (1Pt 5,5).
Krisztus Teste szeretetben épül fel, és nem kívülről építik különleges apostoli munkások, mint egy tárgyat. Mindnyájan hajlamosak vagyunk Krisztus Gyülekezetét valami rajtunk kívül álló dolognak képzelni, ahol csupán szolgálunk. Ez így nem is lehetséges. Ha hozzá akarunk járulni Krisztus Testének építéséhez, akkor alázatosan el kell foglalnunk alárendelt helyünket. Krisztus Testében az élet szolgálata kölcsönös: kapunk tőle, de szolgálunk is neki. Könnyebbnek találjuk a megalázkodást Isten előtt, mint hívő testvéreink előtt? Gondolj arra, hogy az alázatosság állandó gyakorlása nélkül teljesen lehetetlen egymásnak szolgálnunk. Mindenképpen Krisztus Testének tagjai vagyunk jóban-rosszban, elszakíthatatlanul. Ha embereket sértünk meg, megsértjük Istent. Fogadj el segítséget testvéreidtől, mert csak így fogsz tudni másoknak segíteni. Szolgálj, és neked is szolgálni fognak. Isten munkatársai, épülete vagyunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése