Füle Lajos: TE VAGY A CÉL
Békességed, mint a folyóvíz, körülvesz és ölelve ringat.
TE vagy a Cél, TE vagy a partja az álmaimnak.
 TE jössz felém a holnapokban, TE integetsz tűnt napjaimból,
Hozzád fogok elérni egyszer a földi lét határain túl,
 Szegényen is gazdag reménnyel, fáradtan is örömre frissen.
Lelkem kitör unt börtönéből, hogy szüntelen ujjongja: ISTEN!

Füle Lajos: ADD ÚJRA!                                                                           
 Ahová mindig visszatérünk, ahová mindig visszahullunk, akármilyen magasba értünk...                                                                                                 
 Ahol szétnyílik kapzsi markunk,. és minden érték semmivé lesz, mit lázasan űztünk, akartunk...                                                                                   
 Ahol lehull rólunk az álarc, ijesztő pőre lesz a lelkünk,s a látszatért sincs már tovább harc...                                                                                                   
 Ahol nincs vég, csak drága kezdet:.                                                                        
 Ó add, URUNK, add újra nékünk ajándékul örök Kereszted!

Füle Lajos:  EGYETLENEGY
 Szétzüllik, a vágyak csapatja, ez erre, az amarra megy,
Szívem mind, mind magára hagyja, csak egy marad, egyetlenegy:
Egy lábnyomot követni végig, célomhoz egyre közelebb,
Egy ölelést szívemre zárni s megőrizni a melegét,
Egy látomást kísérni végig, sötét, sivatag helyeken,
Egy álomért küszködni égig, míg valóság lesz odafenn.

A legigazabb vers

Nyár sötét égbe suttog a határ;
Szavaink emlékén lógnak tagjaim.
Gond sötét vagyok, agyam rőt bazár,
Szemedbe bújok el mindig idekinn.

Hozzád taszít a sápadt értelem,
Szavadhoz hív a csend, s én csak azt tudom,
Az kell, hogy végre kimondasd velem
Üres szavakban élek, és hagyom…

Én nem vagyok jó, s talán borzadok,
De gyilkolom magam, mióta élek.
Úgy leszek sötét, mint a századok,
És elveszek, akár mezőn a fények.

Döntsd rám magam, hogy ki kelljen bújnom,
Ijessz meg, hogy kicsit szaladni bírjak,
Tűt forgass belém, hogy néha szúrjon,
Nevess ki szörnyen, ne csak verset írjak…

Ne szólj ha hívlak, légy a némaság,
Te ismersz ugyan, de tagadj le engem!
Mutasd, kívüled nekem nincs világ!
Dobj az útra ki, ne legyen hol lennem.

S mikor nem leszek, csak egy csonthalom
S ha nem vagy, nekem kenyér se, víz se kell,
Akkor szeress, de ne légy szánalom,
Szoríts magadhoz, ne engedj többet el.

2006. szeptember 4.