Túrmezei Erzsébet: LÉGY KRISZTUS-HORDOZÓ!(részlet)
 "Azt szolgálom, aki a legerősebb!" "Én vagyok az!" - hazudta rá az ördög.
Alkut kötöttek, s elszegődött.  Aztán Jézus nevét ismerte meg.
Látta, hogy ahányszor kiejtik, az ördög rémülten remeg.
"Hazudtál, mert Jézus a legerősebb!" - kiáltott, és otthagyta egyik este.
Jézust kereste, hogy néki ajánlja fel erejét.
 Ment, mendegélt. Zúgó folyamhoz ért.
Egy hófehér-szakállú, halk öreg  útközben
olyan különös dolgokat beszélt: hogy Jézust az szolgálja itt,
aki máson segít,  és gyámolítja
kicsinyeit, szegényeit, a gyengéket, a védteleneket.
Megállt a zúgó folyam partján: "Igaz lehet."
 És akkor rimánkodva, odatipegett egy öreg anyóka:
"A hidat elvitte az ár! Sose jutok a túlsó partra már!"
Karjára vette. Átlábolt vele. S szíve egyszerre
szokatlan melegséggel lett tele. "Ez lenne hát Jézus szolgálata?"
 Amint hajnalra vált az éjszaka, a parton kunyhót épített,
s vitte, vitte át a hullámokon a gyengét, a kicsinyt...
szolgált és segített. Tudta: ez mind
Jézus szolgálata. Néha mégis feltört a kérdés:
"De hol van Ő maga?"
 Új reggel virradt, és a tiszta fényben csendesen és szerényen
elé beállt egy gyermek. "Vigyél át engem!" - kérte.
Vigyázva vette széles vállára, mint a könnyű pelyhet,
s a hullámokba lépett.
 Mire középig ért, roggyant a térde, terhe olyan nehéz lett.
A gyermek fenn a vállán egyre nőtt.  És mintha már az vitte volna őt!
A másik parton remegve borult le a lába előtt.
"Ki vagy te?" - kérdezte riadtan. "Jézus!" - csengett a felelet. "Ne félj,
szolgálatodat elfogadtam."
 Átszegezett, bilincset oldozó kéz pihent lehajtott fején.
Szemét vakította a fény. Aztán... nem látta már...
de szolgálta tovább. És lett a neve Krisztus hordozó.

 

Ő tudja, és ez nekem elég

 „Minden szőlővesszőt, amely bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen" (Jn 15,2).
Manapság nagy divatja van annak, hogy a természeti ember lelkét különböző gyakorlatok, technikák segítségével kifejlesszék, abból a célból, hogy egyre függetlenebb, büszkébb, magabiztosabb és gyorsabb észjárású legyen. A mai nemzedék az olyan embert kedveli, aki ügyesen tud másokat kihasználni. Az ilyen ember aztán alkalmas eszközévé válik a Sátánnak, és szinte helyette végzi el munkáját.
Isten azonban szőlőművesként nyeseget téged és engem, hogy lelkünkben megakadályozza a fölösleges burjánzást. Egyrészt oda akar eljuttatni, hogy Szent Fia életéből éljünk, mely élet az újjászületéskor lett a miénk. Másrészt meggyengíti természetes erőforrásainkat, melyek Ádám bűnéhez is vezettek. Naponta két leckét kell tanulnunk: Krisztus életének kell növekedni bennem és meggátolni, sőt szüntelenül halálba adni a másikat, a természeti embert. Így a világ szemében gyakran gyenge és tanulatlan embereknek látszunk, akiknek sokszor be kell ismerniük: „Én nem tudom, de Ő tudja, és ez nekem elég." Isten őrizzen meg bennünket a ma annyira elterjedt lelki gőgtől!

Mély víz

 „Mikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12,10).
Ez az ellentmondás az igazi keresztyén élet gyakorlata. Egyszer egy személyes megpróbáltatás kapcsán a saját életemben is megláthattam ezt, amikor Pálhoz hasonlóan tövissel a testemben enyhülésért könyörögtem. Isten válasza azonban így hangzott: Nem. Ekkor egy csónak képe jelent meg előttem, amint a folyó bizonyos szakaszán egy másfél méteres sziklazátonyon éppen megfeneklik. Megpróbáltatásomban a szikla elmozdítására kértem az Urat. De egyszerre a következő kérdés támadt bennem: „Vajon mi lenne a nagyobb dolog: a másfél méteres szikla odébb mozdítása vagy a folyószint megemelkedése?" Pál könyörgésére ezt a választ kapta: „Elég néked az én kegyelmem." Persze, hogy jobb lenne, ha a víz szintje emelkedne meg! Kérdésem megoldódott. Mert a keresztyénség lényege nem a szikladarabok félretolása, hanem a mély víz!