MÁJUS 4.  Immánuel Ézsaiás 7 A hívő emberek egyik nagy adománya – a nem figyelmen kívül hagyható előzménnyel együtt: „íme, én veletek vagyok minden napon...” Mégis vannak olyan feszítő helyzetek, amikor az Úrért való fáradozás egyik fő ki- hívása: kitartani, hűségesnek maradni, esetleg túlélni, józannak, normális- nak maradni, mert az Úr távolinak tűnik. Mire is támaszkodjunk az ilyen nyomasztó időszakokban? Először is: vannak, akiknél mintha soha nem léteznének olyan körülmények, állapotok, amelyek akár a leghalványabban is megkérdőjeleznék Isten jelenlétét. Titkukat, ha van, feltétlenül osszák meg a gyakran küzdőkkel! Másodszor: az utóbbiak emlékezzenek Isten ígéreteire, melyek hűségére vonatkoznak, különösen, ha azok személyesen nekik szólnak. Harmadszor: igen, lehet szorult helyzetekben Istentől jelet kérni. Van jelkérés, ami nem a hinni nem akarás elrejtését célozza, hanem a már szinte fuldokolva hinni akarást fejezi ki. Ne akadályozzon ebben semmiféle gúzsba kötő dogmatika! Mert ma is megáll: „az igaz ember a hite által él”.  Esengés atyai áldásért 1Mózes 27,30–38 Két gondolatsort indított el bennem ez a történet. Ki-ki tovább folytat- hatja, ahogy ideje engedi. Az egyik: Ézsau már felnőttként (1Móz 25,27) sodródik könnyelműen olyan helyzetbe, amelyben saját döntése következményeként elveszít valamit, ami egyébként az övé (elsőszülöttségi jog). Egy bizonyos életkor felett az ember maga felel döntéseiért, tetteiért és azok következményeiért. Nem vádolhat jogosan ezekért senki mást, csak önmagát. A másik: sok minden van az életben, amit csak a szülő adhat át gyermekének. Ebbe beletartoznak már a felnőttkorban átadandó értékek is. Ha ezeket a szülő nem adja át a maga idejében, akkor azt más nem teheti meg helyette. Ezek nélkül pedig a már felnőtt gyermek élete mindenképpen hiányt szenved. Ez az átadás a szülő felelőssége. Közös mindkettőben, hogy a lehetőségek – bizonyos területeken és bizonyos időn belül – nem ismétlődnek. Vannak döntések, hibák, vétkek, mulasztások, melyek egy életen át ter- mik – gyakran fájdalmas – gyümölcsüket, még akkor is, ha Isten kegyelme e tekintetben is mindenre elég...  

Füle Lajos: TE VAGY A CÉL
 Békességed, mint a folyóvíz, körülvesz és ölelve ringat.
TE vagy a Cél, TE vagy a partja az álmaimnak.
 TE jössz felém a holnapokban, TE integetsz tűnt napjaimból,
Hozzád fogok elérni egyszer a földi lét határain túl,
 szegényen is gazdag reménnyel, fáradtan is örömre frissen.
Lelkem kitör unt börtönéből, hogy szüntelen ujjongja: ISTENEM!
Füle Lajos: ADD ÚJRA!                                                                            Ahová mindig visszatérünk, ahová mindig visszahullunk,.                          akármilyen magasba értünk...                                                                                Ahol szétnyílik kapzsi markunk, és minden érték semmivé lesz,.                                   mit lázasan űztünk, akartunk...                                                                               Ahol lehull rólunk az álarc, ijesztő pőre lesz a lelkünk, .                                             s a látszatért sincs már tovább harc...                                                                     Ahol nincs vég, csak drága kezdet:Ó add, URUNK, add újra nékünk ajándékul örök Kereszted!

A legigazabb vers

Nyár sötét égbe suttog a határ;
Szavaink emlékén lógnak tagjaim.
Gond sötét vagyok, agyam rőt bazár,
Szemedbe bújok el mindig idekinn.

Hozzád taszít a sápadt értelem,
Szavadhoz hív a csend, s én csak azt tudom,
Az kell, hogy végre kimondasd velem
Üres szavakban élek, és hagyom…

Én nem vagyok jó, s talán borzadok,
De gyilkolom magam, mióta élek.
Úgy leszek sötét, mint a századok,
És elveszek, akár mezőn a fények.

Döntsd rám magam, hogy ki kelljen bújnom,
Ijessz meg, hogy kicsit szaladni bírjak,
Tűt forgass belém, hogy néha szúrjon,
Nevess ki szörnyen, ne csak verset írjak…

Ne szólj ha hívlak, légy a némaság,
Te ismersz ugyan, de tagadj le engem!
Mutasd, kívüled nekem nincs világ!
Dobj az útra ki, ne legyen hol lennem.

S mikor nem leszek, csak egy csonthalom
S ha nem vagy, nekem kenyér se, víz se kell,
Akkor szeress, de ne légy szánalom,
Szoríts magadhoz, ne engedj többet el.

2006. szeptember 4.