2012. május 31., csütörtök


..és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki. De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni. Látva ezt tanítványai, Jakab és János így szóltak: “Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket!?” De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, (és ezt mondta: “Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek, mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.”) Aztán elmentek egy másik faluba.
Lukács 9:52-56

A szamaritánusok haragudtak a zsidó népre ezért nem fogadták be Jézust, mert nem akartak vele közösségben lenni. Így Jézus csak át utazott a földjükön. Nem vették észre, hogy a menny legnagyobb ajándékát utasítják vissza. A tanítványok viszont úgy gondolták ezt meg kell torolni. Pedig Jézus mellett éltek, mégis sokszor hibáztak,.Na nem a mentségünkre szolgál ez a történet, de érdekes hogy Jézus mellett is működik a gonosznak a lelkülete. Akkor hogy ne működne a mai időben is.
Semmi nem bánthatja jobban Istent mintha vak buzgóságból okozunk szenvedést másoknak.
Jézus szelíden megdorgálta őket “Nem tudjátok milyen lélek van bennetek”
Köszönjük Uram, hogy te azért jöttél, hogy minden bűnöst megments. Irgalmas a te szíved és megindul akkor is rajtunk amikor engedünk a gonosznak, nem hagysz minket elveszni, hanem megmentesz minket. Ámen.

Az -az indulat legyen bennetek, ami Krisztusban is megvolt:mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult: megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és ezt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb, hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké: és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
Filippi, 2:5-11,
Ez az ige Jézust példázza, ahogyan tisztelte az Atyát, és magát megalázva engedelmeskedett, a halált is vállalva az emberekért. Tette ezt szeretetből, önzés nélkül, nem a saját hasznát nézte, hanem azt, hogy az embereket megváltsa a halálból. Milyen jó volna, ha mi is tudnánk olyanok, lenni, mint ő. Benne van a nevünkben, keresztények, krisztusiak. Az ő Lelke munkál bennünket nap, mint nap, mégis sokszor elbukunk. Kérünk, Úr Jézus add, hogy hozzád hasonlatosak legyünk, ne testi módon éljünk. Tudjuk a lelki ajándékokat magunkra felruházni, hogy azt az emberek messziről lássák rajtunk.. Hogy a gonosz ne tudjon uralkodni rajtunk, se a vágyaink, se az indulataink felett.
A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.
Akik pedig Krisztus Jézuséi, a testet megfeszítették szenvedélyeivel, és kívánságaival együtt. Ha a lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.
Galatákhoz, 5:22-26
Ha valakiben ez mind megtalálható, akkor a törvény őt el nem ítéli, de vajon minden megtalálható bennünk?
Vizsgáljuk meg magunkat hétről-hétre és ne engedjük az óembernek, hogy uralkodjon rajtunk, hanem legyünk lelki emberek és vigyázzunk, hibába ne essünk, nehogy a gerendát észrevétlenül hagyjuk a szemünkben. Feszítsük meg a régi énünket, ez a legkevesebb, amit a mi Urunkért tehetünk. Adjon nekünk erőt erre az Úr Jézus Krisztus. Ámen.
-,--,-,-,,-,,-,-,--,---,--,-,,-,-,--

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése