Jn 6,22-29
„Ne azért az eledelért fáradozzatok, amely elvész, hanem azért az eledelért, amely megmarad az örök életre...”, - mondta Jézus a sokaságnak és mond­ja ma nekünk is.
Megfontolt és előrelátó embernek tartja a mai gondolkodás azt az em­bert, aki mielőtt belefog valamibe, mielőtt dönt a pályaválasztásról, pár­választásról, azt kérdezi meg magától:
- Mi lesz ebből a hasznom?
- Megéri-e beleugranom ebbe a vállalkozásba?
- Jól jövedelmező lesz-e ez a szakma?
- Van-e elég vagyona a barátomnak?
- Érdemes-e összeházasodni vele?
- Mit kapok cserébe, ha én ezt „ beleadom” a vállalkozásba, tanulásba,
  házasságba?
Mindegyik kérdés anyagiak szerzésére irányul.
Egyik érettségi előtt álló, szomszéd kislány „világosította fel” nagy­lányomat arról, milyen diplomát érdemes ma szerezni ahhoz, hogy jól  jövedelmező állása lehessen. Majd sajnálkozó lenézéssel mosolygott rajta, mert leányom kifejtette, hogy ő vagy tanítani, vagy szociálisan rá­szorulókkal szeretne foglalkozni.
Megdöbbentem. Az én pályaválasztásomat az motiválta annakidején, hol van rám szükség, mire akar Isten engem felhasználni, mihez értek. A gyerekeink továbbtanulását szintén ez befolyásolta.
Tanítói diplomával rendelkező unokahúgom nyáron hozzáment egy kár­pátaljai fiúhoz, aki szociális munkás. Férjemmel együtt meghatódtunk az esküvőjükön a döntésükön, és hisszük, ha nem is fognak dúskálni a javakban, Isten áldása körülveszi őket és, amire szükségük lesz, azt meg­kapják.
Ahol a szíved, ott a kincsed, mondja Jézus valahol az Újszövetségben.
Hiszem azt, hogy mindnyájan egy küldetéssel születtünk. Egy olyan kül­detéssel, amiben azon kell fáradoznunk, hogy a hétköznapjaink, ünnep­napjaink maradandó gyümölcsöt, romolhatatlan eledelt teremjenek.
Ezek apró és nagy döntéseinken múlnak. Kívánom a szomszéd kislánynak, neked, aki olvasod, és mindnyájunknak, hogy tudjunk úgy dönteni apró és nagy helyzetekben, hogy ne kelljen megbánnunk döntéseinket, hogy elégedettség és belső béke legyen bennünk, ha visszanézünk tegnap­jainkra és szemléljük a mát.