Ebeczky Lõrinc.  JÚDÁS
Gyönyörű pénz! Hogy peng az ezüstje!
Ezt a zenét, régóta de várom.
Mintha a Nap száz kis nyila tűzne
róla, úgy lángol, sorba, ha nézem:
egy... kettő... három...
Némelyik foltos csak. Vörös árnyak
futnak a szálkás, furcsa íráson.
Ezt nem adom így senki kufárnak!
Dörzsölöm sorra köntösöm ujján:
egy... kettő... három...
Jaj, nem akar eltűnni a foltja,
nem viszi posztó, nem viszi vászon!
S mintha varázsló ördöge volna,
terjed az árnya csak. Mennyi a folt már!...
egy... kettő... három...
Undorító! Már mocska vörösre
festi az ujjam, hogyha sikálom...
Vér, hiszen vér ez!... Csurran a csöppje...
S véres lett mind... nézd... tőle az ujjam:
egy... kettő... három...
El vele!... Vissza kell nekik adjam!...
Véres ezüsttel senki ne lásson...
Mily buta zúgás zeng szakadatlan...
S új fakereszt áll... több is... az ácsnál:
egy... kettő... három...
Főpapok és ti ősz hajú vének,
visszaadom... Úgy kínoz e járom...
Bűntelen vér, mit eladtam tinéktek...
Itt az ezüst!... Nincs csöppnyi hiánya:
egy... kettő... három...
Nincs közötök hozzá?... Tegyek érte?...
Életen át üldözzön az átkom?...
Itt van!... A szentély kőküszöbére
szórom!... Hogy gördül szerte a padlón:
egy... kettő... három...
Gyorsan el!... Jaj, hogy zúg a zaj ismét!...
Mintha „feszítsd meg” zengne... Nem állom
így ki tovább... Rőt felleg, el innét!...
Véresőt rejtesz!... Hull is a vércsöpp:
egy... kettő... három...
Bárhova lépek, tiprok a vérben!...
Hogy süti, izzón égeti lábom!...
Ne kéne földet... jaj... sose érnem!...
Végre!... Hisz áll ott pár fa a dombon:
egy... kettő... három...

Van kötelem, fel gyorsan a tönkre!...
Rajta feszül már hurkom az ágon...
Hull, jaj, a vér hull, perzsel a csöppje!...
Torkomon éget!... Jaj, el a tönkkel:
egy... kettõ... három...