Pilinszky János.  PANASZ

Elevenen a csillagok alá,
az éjszakák sarában eltemetve,
hallod a némaságomat?
Mintha egy égbolt madár közeledne.
Így hívogatlak szótalan:
az örök hallgatásból,
idegen egeid alól
valaha is kiásol?
Eljut hozzád a panaszom?
Hiába ostromollak?
Köröskörül a félelem
zátonyai ragyognak.
Számíthatok rád istenem?
Úgy vágyom közeledre,
dideregve csak hevesebb
a szerelmek szerelme!
Temess a karjaid közé,
ne adj oda a fagynak,
ha elfogy is a levegőm,
hívásom sose lankad.

Légy reszketésem öröme,
mint lombjai a fának:
adj nevet, gyönyörű nevet,
párnát a pusztulásnak.

Rainer Maria Rilke.  AZ ÁHITAT KÖNYVE
/részlet/

Szomszédom, Isten, hogyha néhanap
éjjel kemény kopogással zavarlak -
azért van ez, mert lélegezni hallak,
s tudom: szobádban csak te vagy magad.
S ha valamit kívánsz, nincs senki ott,
hogy italt érjen kereső kezed:
figyelek mindig. Adj egy kis jelet.
Közel vagyok.
Nincs más közöttünk, csak vékonyka fal,
véletlenül, mert meglehet:
ha szám vagy szád hívni akar -
a fal reped,
és hang se jelzi estét.
És azt képmásaidból építették.
S a képek, mint nevek, elédbe állnak.
S ha bennem egyszer fényesség fakad,
mellyel mélyebb létem téged kutat,
elfecsérlődik képkeretre máznak.
És akkor elmém, mely hamar kifárad,
hazátlan lesz és tőled elszakad.

(Nemes Nagy Ágnes ford.)