verses bizonyság

Ha meggyötör az élet...

Ha meggyötör az élet,
És azt hiszed, nincs tovább,
Tanuld meg feledni a rosszat,
És mindenáron lépj tovább.


Ha azt érzed, kitépték a szíved,
És nem érted, mi történik veled,
Ne hullajts több könnyet értük,
Ne sírj, csak éld a saját életed.


Mondják az élet egyszer, majd
Még kárpótol Téged mindenért,
Felejts el hát minden rosszat,
S ezek után élj a holnapért!


Bocsáss meg, nem tehetsz mást,
Fogadd el, hogy az élet ilyen,
Ne törődj senkivel sem ezután,
Éld az életed, legyen az bármilyen.
(szerzője ismeretlen)

Mennyi szeretet van benned ?

Azért van síró, hogy vigasztald,
Éhező, hogy teríts asztalt.
Azért van seb, hogy bekösse kezed,
Vak, elhagyott azért van, hogy szeresd!

Azért van annyi árva, üldözött,
Hogy oltalmat nyerjen karod között.
Az irgalmat kínok fakasztják,
Mélység felett van csak magasság.

Ha más gyötrődik, vérzik, szenved,
Azért van, hogy megmutassad,
Mennyi SZERETET van Benned!
(a szerző ismeretlen)

Légy Krisztushordozó

"Azt szolgálom, aki a legerősebb!"
"Én vagyok az!" - hazudta rá az ördög.
Alkut kötöttek, s elszegődött.

Aztán Jézus nevét ismerte meg.
Látta, hogy ahányszor kiejtik,
az ördög rémülten remeg.
"Hazudtál, mert Jézus a legerősebb!"
- kiáltott, és otthagyta egyik este.
Jézust kereste,
hogy néki ajánlja fel erejét.

Ment, mendegélt.
Zúgó folyamhoz ért.
Egy hófehérszakállú, halk öreg
útközben
olyan különös dolgokat beszélt:
hogy Jézust az szolgálja itt,
aki máson segít,
és gyámolítja
kicsinyeit, szegényeit,
a gyengéket, a védteleneket.
Megállt a zúgó folyam partján:
"Igaz lehet."

És akkor rimánkodva,
odatipegett egy öreg anyóka:
"A hidat elvitte az ár!
Sose jutok a túlsó partra már!"
Karjára vette. Átlábolt vele.
S szíve egyszerre
szokatlan melegséggel lett tele.
"Ez lenne hát Jézus szolgálata?"

Amint hajnalra vált az éjszaka,
a parton kunyhót épített,
s vitte, vitte át a hullámokon
a gyengét, a kicsinyt...
szolgált és segített.
Tudta: ez mind
Jézus szolgálata.
Néha mégis feltört a kérdés:
"De hol van Ő maga?"

Új reggel virradt, és a tiszta fényben
csendesen és szerényen
elébe állt egy gyermek.
"Vigyél át engem!" - kérte.
Vigyázva vette
széles vállára, mint a könnyű pelyhet,
s a hullámokba lépett.

Mire középig ért, roggyant a térde,
terhe olyan nehéz lett.
A gyermek fenn a vállán egyre nőtt.
És mintha már az vitte volna őt!
A másik parton remegve borult
le a lába előtt.
"Ki vagy te?" - kérdezte riadtan.
"Jézus!" - csengett a felelet. "Ne félj,
szolgálatodat elfogadtam."
Átszegezett, bilincset oldozó
kéz pihent lehajtott fején.
Szemét vakította a fény.
Aztán... nem látta már...
de szolgálta tovább.
És lett a neve Krisztushordozó.
(Túrmezei Erzsébet)