ÉBREDÉS

 Kiált egy hang, a magas fellegekben
Szinte csak egy rezdülés egy pillanatnyi csendben
Halkan szól, füleknek nem is hallható
A szívek érzéke csak, mivel fogható
Menni kell, sietni, hisz szólít ez a hang
Mely szelíden hív, lágyan simogat

A kétkezi munkás eldobja szerszámát
A karmester leteszi vezénylő pálcáját
Az alkotó is felejti anyagát
A tudóst sem érdekli többé már a nagyság
Senki sem ad, vesz, nem kell semmit tenni
Csak menni kell, menni, a hívó szóra menni

Az emberek felkelnek, gyorsan felöltöznek
Semmi más csak lepel, mit magukra vesznek
Kitárják ajtajuk, a hangot keresve
Mindenki elindul, a hívó szót követve
Ki erre, ki arra gondolja a hangot
S csak halad, nem nézve már a sokaságot

A nagy kavarodás szinte káosz is lehetne
Hiszen senkinek sem egyforma az élte
Kinek balra, kinek jobbra visz az útja
Van ki hamarabb, van ki később ér oda
És soha nem is tudjuk, mikor elindulunk
Hogy hol van az a pont, ahol meg kell állnunk

De ez a hívó szó most valami más
Egy pontra irányítja a sok elágazást
Egy léptékkel lépteti az embertömeget
Hogy az adott helyre egyszerre érjenek
S ott azon a szent helyen csendben, alázatban
Széttekinthetünk az emberfolyamban

Leplük most már nemcsak testüket fedi
Hanem összes bűnüket leleplezi
Az égből esőként hull le a szentlélek
Elönti a megtisztult emberi lelket
Hófehérsége a lepelre villan át
Lemosva róla a hosszú út porát

S akkor ott, ahol megérint a végtelen
Ahol alul marad minden értelem
Ahol látod barátod és ellenségedet
Amint karöltve nézik az eget
Ott, ahol nincs többé bőrszín és vagyon
Nincs győztes, vesztes és nincs hatalom

Csak emberek vannak, tiszta emberek
Kik csodálják egyként dobbanó szívüket
A szeretet szóval szól, hisz egy nyelvet beszélnek
Sosem ismert emberek is testvérek lesznek
Nem látsz mást az embertömegben
Csak Isten gyermekeit fehér lepelben

FENN AZ ÉG

 Fenn az ég, oly kerek
Süt a nap, jó meleg
Ott lakik a te Istened
Árad rád a szeretet

Fenn az ég, oly borús
De a szív nem lesz bús
Zápor hull a földre le
Ez is Isten szeretete

Fenn az ég, szikrázó kék
Szélesre tárt menedék
Isten bármit is tesz eléd
Köszönd azt meg, mert tiéd

Fenn az ég, lenn a föld
Istened, téged köszönt
Fogadd el Őt, szabadítót
S kinyit neked, minden ajtót

Lépj be hát és légy szelíd
Odakinn hagyva bűneid
Tisztára mos az Úr keze
Megment téged szeretete

HA.                                                                                 Ha a felhők közül előbújik a nap
Ha megnyugszik a föld a hó alatt
Ha a kútban mindig elég víz marad
Ha a kalász mindig elég kenyeret ad
Ha hűs szellő fújja meg az arcodat
Ha a társad melletted hű marad,
Ha gyermeki mosoly fakad,
Ha segítséget kapsz a gondban
Ha van meleg ruhád a fagyban
Ha hasznos vagy minden dolgodban
Ha...
Akkor Isten munkálkodik itt a földön
Szeretetben örökkön

 HANGHATÁS

(Mindazoknak ajánlva, akiknek az énekhangja megérintett)

A hang, amely szél szárnyán hozzád szalad
Megtalál téged a hajadba kap
Megérinti lényed, a szívedhez szól
Nagy szeretetével hozzád hajol

A hang, amely melegít, akár a nap
Sugaraival gyengéden simogat
Fényével átjárja a sötétséget
Reménnyel tölti meg szomorú lelkedet

A hang, amely patakok vizében ered
Hűsítő habja a lábaidhoz evez
Minden bűnödtől tisztára mos
Ha iszol belőle szomjat is olt

  HÁLÓK

 (Jó földi Szabolcs gondolata nyomán)

A bűn hálót vet ránk, súlyosat, erőset
S mi tudjuk, így tovább élnünk nem lehet
A sötét teher alatt elgondolkozunk
Honnan kaphattuk nyomorúságunk

Ha végignézzük életünk sorát
Láthatjuk akkor bűneink lajstromát
Rájövünk akkor, hogy az ördög műve sorsunk
Bűneinktől meg kell szabadulnunk

Letesszük hát azokat az Úr lábaihoz
S Ő szeretetével feloldozást hoz
Felemeli rólunk nehéz leplünket
S másik hálót dob, hogy megmentsen minket

Ez a háló ritka, de erős kéz munkája
Kapaszkodó kezeinket könnyedén megtartja
Ekkor az Úr felemel minden tiszta lelket
S maga mellé ülteti a megmentett népet

 HITTEL ALKOTNI

 Ha úgy ülteted el a földbe a magod
Hogy arra gondolsz szél lesz és fagyok
Nem engedi majd, hogy a Te kis virágod
Felnőve meglássa ezt a világot
Ha nem arra gondolsz, hogy a föld melege védi
Hogy a nap mindennap melegíti
Hogy az esővíz táplálja erejét
Hogy Isten megvédi lényét

Akkor nem is fog kinyílni neked a virág
Elfonnyad, elszárad a fagy öleli át
Hited nélkül nem tudja áttörni a földet
Nem tudja színével vidítani kedved

Ha az agyagban előre nem látod művedet
Ha úgy ülsz a koronghoz, hogy kétségek gyötörnek
Minden torz alaknál elveszted reményed
Hogy valaha még gyönyörködtet műved
Ha nem hiszed, hogy kezedet Isten vezeti
Hogy a mű általa nevet fog kapni
Ha erős hittel nem kezded újra és újra
Hogy legyen az agyagnak megújulása

Akkor nem is lesz az csak élettelen anyag
Kiszárad, kemény lesz, mint dacos akarat
Hit nélkül hiába a szorgoskodó erő
Munkád nem lesz más csak kárba veszett idő

De ha hittel ülteted virágod
Ha az agyagot hittel formázod
Leszedheted akkor a kinyílt virágot
Agyagvázádba beleállíthatod
Akkor nemcsak szemed gyönyörködhet
Hanem érzed, hogy Isten veled nézi műved