Páskulyné Kovács Erzsébet: Hazatérve

Uram! Itt állok előtted, s tudom,

hogy Tenálad semmi sem titok.

A lelkembe látsz és olvasod

a szívemben a gondolatot.

Ami hátam mögött van, elhagyom.

Ím szövetségre lépek most veled:

hajolj le hozzám, könyörülj meg rajtam,

és nyújtsd felém áldón két kezed.

Viharok útján sodort az életem,

de arcod most előttem ragyog.

Töltsd meg szívem áldott békességgel,

amit oly régen várt és szomjazott.

Jöttem nyomorultul, bűneim siratva,

mint tékozló fiú az Atyai házhoz,

s hogy elém jöttél megbocsátó szívvel:

legyen a Te neved mindörökké áldott!

Fel nem foghatom!

Bármennyire is próbálom, akarom,

Nem megy, nem értem, nem tudom

Honnan van számomra ennyi irgalom?

Ennyi szeretet, megbocsátás, bizalom….

Honnan Uram éveken át ennyi irgalom?

Elmémet kínzó, adjon választ nekem,

Értsem meg mért? Miért szeretsz engem,

Annyi kudarc, annyi szégyen, félrelépés után,

Hogyan szerethetsz még mindig?

Miért ragaszkodol hozzám?

Te most is bízol bennem, s a harcot nem adod fel

Ahogy azt én már annyiszor megtettem.

Fel nem foghatom!

Itt megáll az emberi és túllépni nem tud,

Csak némán bámul és csodálkozik,

S kérdi újra meg újra:

Honnan, óh honnan számomra ennyi irgalom?

Fel nem foghatom!

Gondomat viseled s jó vagy hozzám,

Nekem adod mindennap jóságod ajándékát,

De nemcsak nekem, hanem mindenkinek,

Bárkinek, Nem válogatsz és nem méregetsz

Ahogy azt én oly sokszor megteszem.

Te mindenkit egyformán szeretsz!

Hogyan tudsz ennyire jó lenni s én nem ?!

Fel nem foghatom!

Honnan ennyi könyörület, irgalom?

Bűnös, gyarló életem ellenér

Kész vagy megbocsátani bármikor,

Ahogy megbántam vétkem,

S elveted messze, nagyon messze,

Hisz megígérted: nem emlékszel meg többé soha

De soha éltem e rút fejezetére.

Fel nem foghatom!

Honnan számomra ennyi irgalom?

Életem, minden sorba

Némán hullik Előtted a porba.

Íme itt vagyok: rongyosan, tépetten, gyarlón.

Nincs szavam, nincs erőm, nincs hangom;

Csak te vagy s remegő gyermeked,

Itt vagyok hát, jöjjön aminek jönni kell!

Ekkor szelíden s lágyan, de szorosan magához ölel,

És büntetés helyett: Újra irgalmát ajánlja fel.

Fel nem foghatom!

Itt megáll az emberi és túllépni nem tud,

Csak némán bámul s csodálkozik,

S kérdi újra meg újra:

Honnan, óh honnan számomra ennyi irgalom?

Fel nem foghatom!   Ámen!

Add tovább ----

 Ha van valamid, ami jó,  Ami barátaiddal megosztható,
Legyen bár csak egy apróság: Hozhatja Isten áldását.
Add tovább.
Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám, De segít megharcolni egy-egy csatát.
Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes, Egy kép, vagy pillantás, mely kellemes.
Add tovább.
Ne feledd a másik fájdalmát. Te kell, hogy segítsd az úton tovább.
Egy kedves szó, vagy egy mosoly Áldás lehet a másikon.
Add tovább.
Ha tudsz egy kedves történetet. Vagy hallottál az utcán jó híreket,
Vagy jó könyvet rejt a szobád, Mely segít elűzni a másik bánatát.
Add tovább.
Ne légy önző a szívedben, De viselkedj a legnemesebben.
Tedd a közösbe kenyered, Hogy társaid is egyenek.
Add tovább.
Ha Isten meghallgatta imád, S az égből áldást küldött le rád.
Ne tartsd meg csak magadnak, Míg mások sírnak, jajgatnak.
Add tovább.

-,-,-,-,-,-,-,,-,-,,,-,