verses bizonyság

ÉNEK AZ ÚJSZÜLÖTTHÖZ  Adalgisa Nery

Elválasztalak téged az időtől és látom,
alig hogy megszülettél,
már elkezdtél meghalni.
Nyöszörgésednek mind örülnek öntudatlanul,
csak engem szomorít sok jövendő tévelygésed.
Felfakad majd benned az önzés,
felnő veled a gonoszság,
testvéred ellen indítasz harcot,
sok fájdalom oka leszel,
igaztalan és csak nagy néha jó.
Megtagadod majd eredetedet,
harcolni fogsz magaddal s meg kell mégis
ismételned nagyapád hazugságát,
apád törtetését,
anyád fondorlatát.
Az után indulsz, ami megnevettet
s nem az után, ami könnyezni késztet,
míg egy nap elfelejted önmagadat.
Mindenki nevetve ünnepel most,
hogy megindultál a halál felé
csak én sírok veled, amiért
megszülettél az embereknek.
A Rossz visszfénye vagy,
a kísérlet, amelynek szüleid
nem merik bevárni végét.
Hadd tegyem el mosolyomat,
hogy mosolyodhoz keverjem,
majd ha Istenben elpihensz s a többiek siratnak.

Túrmezei Erzsébet fordítása: Az ibolya legendája

 Az első húsvét reggelen Krisztus Urunk egy kertbe ment.
Köszöntötte minden virág, s ujjongással telt meg a csend.
 De amint hangjuk égbe tört, s zengték a boldog éneket,
kis ibolya meglátni Őt mindhiába igyekezett.
 S figyelve Krisztus lépteit, felsóhajtott: "Mért nem vagyok,
hogy észrevenne engem is, mint más virág, szebb és nagyobb?!"
Krisztus kegyelemmel tele rámosolygott, s továbbhaladt.
Kis ibolya boldog feje meghajolt a mosoly alatt.
Azóta sohsem kesereg ,hogy szebb, magasabb nem lehet,
hisz Jézus egyformán szeret nagyokat és kicsinyeket.
 Azóta hajtja le fejét tavasszal minden ibolya.
Mint szent emlék, kíséri még az élő Jézus mosolya.
 Ez az öröm ragyogja be húsvétkor a te szíved is!
Az élő Jézus öröme kísérjen áldva téged is!

HÍVTÁL

Nézd itt vagyok Uram  indulás után
megérkezés elõtt  azon az úton
amelyre Te állítottál

mert hívtál:  elindultam
szememben megcsillant tündöklõ akaratod
s a szolgálat útját járják lábaim
csodálatos kezed vezet

ki állíthatna meg ezen az úton?
ki olthatná ki szemembõl ezt a fényt?
Ember talán? Hívtál

örömmel tartom magasba
tündöklõ akaratod
Herjeczki Géza (1969)

Dsida Jenő: Ha...

Istenem!
Ha ez a hullott tömérdek levél
lehervadt, meghalt gyűlöletünk volna...

Istenem!
Ha ez a csöndes permeteg eső
szemünkbe-futó örömkönnyünk volna...

Istenem!
Ha ez a sűrű tejüveges köd
békélt tűzhelyek füstgomolya volna...

Istenem, Istenem!
Ha ez a vad szél a vágyott Szabadság
könnyebbült, tiszta lélegzete volna...