verses bizonyság

Így kezdődött...
  Emlékezz, hogy kezdődött minden, Az alma, s ahogy kísértésbe estünk.
S az ár, az, amit fizettünk, A szégyen útjára űzött minket.
 Csak a gyávaság az akadály, Hogy megharapjuk azt a kezet,
Ami hajdan minket etetett, Ide kevés csak pár szabály.
 Vége már a tündérmesének, Az erkölcsösség elveszett.
Csak hordd a saját keresztedet, De a hited ne feledd.
 Nehéz a megváltáshoz az út, Amelyet sokan bejárunk,
S megeshet, hogy társra találunk, Hogy összefonódik a múlt.

S a királymadár hangja megenyhül, Eljön a megbocsátás órája,
Rút bűneink meggyónása, Míg a vasököl csapása elkerül.
  Aztán jön csak a sötét révület, Elveszünk a merevség táncában,
S a tudatlanság románcában, Legyőzzük e félelmünket?
 S hogy mentsük életünk, Elátkozzuk a múltunkat,
Őstől bűnös tudásunkat, Hogy a Mennybe kerüljünk?
-,-,-,-,-,-,-,,,-,,,,-,-,-,-,-,-,-,-
Isten- vallomás
 Tíz éve kezembe se vettem a Bibliát. Azt sem tudom már pontosan,
hogyan is mondjak el egy imát.
 Elkezdem, ha meg-megállok, néha tévedek, senki nem szid érte már,
Te úgy is tudod, ha újra hitre ébredek.
 Én mindig kételkedem, ezt nem róhatod fel, ilyennek teremtettél a földre,
most is csak múló buzgóság fogott el. Oly gyarló vagyok, ember én is…
Csak akkor hiszek, ha kérnem kell, s majd kételkedem, „csak azért is”.
  Mondd meg, szóval, mit keresek én itt? Húsz éves testembe gyúrtál
össze gyereket és vén asszony-nénit…Azt sem tudom, hová menjek, ki vagyok?
mesét néznék folyton, de magam mögött ma is egy fáradt sóhajjal teli napot hagyok…
 Óh, Istenem, talán elrontottam valahol, lehetne reményem, még sincs, mégsem tudom,
mit tegyek, csak a kételkedés marcangol
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-

Ágh István - Virágosat álmodtam
Édesanyám,
virágosat álmodtam,
napraforgó
virág voltam álmomban,
édesanyám,
te meg fényes nap voltál,
napkeltétől
napnyugtáig ragyogtál.



Áprily Lajos - Tavaszodik
A távoli hegy élek havasok,
De cinke szól már, és ez jó idõjel.
Hallod? Pici lakatos-inasok
Reszelnek finom acél-reszelõvel.

Áprily Lajos - Kopogtatás
Micsoda csattogó zakata ez? –
Kiáltottam ki – zeng a házeresz!
Kis cinke-ács volt. Mégis meghatott:
Csõrével már az õsz kopogtatott.