verses bizonyság

Aranyosi Ervin: Nevető Klub vers
Vidáman hullámzik a nevetés tánca,
kisimul az arcunk minden apró ránca.
Szemünk mosolyától vidámul a lelkünk.
Mindennapok gondját könnyebb elviselnünk.
Aki nem jön közénk az magára vessen!
De legalább néha Önmagán nevessen.
Óvja egészségét napi kacagással,
ha velünk nem nevet, hát nevessen mással!
Ám ha eljössz közénk, nevetni is könnyebb,
itt annyit kacaghatsz, - kicsordul a könnyed.
Eltehetsz belőle nehezebb napokra,
s huncutságért sem áll senki a sarokba.
Gyere el, életed próbáld szebbé tenni!
Engedd lelked élni, vidáman nevetni!

Kedves embertársam, ne szomorítsd magad!
Vidám nevetésre okunk mindig akad.
Figyeld a világot: vidámat, a szépet,
ezer okot kínál nekünk rá az élet.
Ha a zord világot is tudod szeretni,
akkor fogod látni, mily könnyű nevetni.
Nem ülhetsz egész nap kalitkába zárva,
nem vagy te rabmadár, kinek lelke árva.
Szabadságra buzdít, könnyen képzeleted,
ne vedd túl komolyan a szép életedet.
Minden fonákságban lásd meg a vicceset,
nézd csak mennyi poén történik meg veled.

Ne törődj a pénzzel, a politikával,
akit az érdekel savanyú, s ez rávall.
Hagyd inkább szívedet lelkesedni, élni!
s ha mások zavarnak, csendben nevetgélni.
De ha megteheted, ne fogd vissza magad,
mert a nevetésed másokra átragad.
Felemeli lelked, mintha léggömb lenne,
és a kacagásod ott visszhangzik benne.

-,-,,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,
Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős
törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik
husát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje
szállna mellükbe – de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem.
A Megváltó nem törzsvezér.
Ereje több, ereje más:
ő óriásabb óriás!
ki két karjával általér
minden családot s törzseket.
Egyik karja az Igazság,
másik karja a Szeretet…
Mit ér nekünk a Test, a Vér,
ha szellemében szellemünk
nem részes és ugy vesszük Őt
magunkhoz, mint ama vadak
a tetemet vagy totemet?
Áradj belénk hát, óh örök
igazság és szent szeretet!
Oldozd meg a bilincseket
amikkel törzs és vér leköt,
hogy szellem és ne hús tegyen
magyarrá, s nőjünk ég felé,
testvér-népek közt, mint a fák,
kiket mennyből táplál a Nap.
Babits Mihály