verses bizonyság

Szilánk  
(ea: Koncz Gábor)
Forrjon szavad törvénye bennünk,
Uram, ne hagyj örvénybe vesznünk.
Legyünk teremtő alkotásod,
Ne bűnbe hulló csonka másod.
Lábunk az ösvényt ne hibázza, .                                                                                                                               Lelkünk legyen kész a hívásra.                                                                                                                                   Mert úgy ragyogsz te némán bennünk, .                                                                                                                       De teérted kell útra kelnünk.                                                                                                                                   Add, Uram, hogy hitünk ne késsen, .                                                                                                                       Bőséged lássuk a kevésben.                                                                                                                                   Mert testvér-tüzed rajtunk átcsap .                                                                                                                    Szilánkjából a keresztfának.
Ígéret
(ea: Karsay Kinga)
Mint a víz színére a napsugár ér el,
Száll az Úr igéje, telve bölcsességgel.
Hozzá emelkedne, s a fehérlő párán
Tündöklik kegyelme, mint színes szivárvány.
Tengermélynek csöndje derengő ígéret -
Te fordulsz el tőle csupán, ember-lélek?
Kegyelem
(ea: Bőzsöny Ferenc)
A kegyelmet egészben kapod,
Átélheted, vagy megtagadhatod.
De nem választhatsz töredék-hitet:
Lerombolod, ha föl nem építed.
Templom
(ea: Mendel György)
Mert minden ember templom, melyben zengve
Harangszó zúg reggel és estelente.
Harangszó, mely egészen betölti,
És belsejét sugárral elönti.
Harangszó, de nem magányos oltár,
S az ég-kupola mindent egybefog már.
Mert templom ő, és örökmécse lebben,
És válaszfény a csillag-fellegekben.
És fénye száll, mely égi és e földi,
Parányi pont, s a végtelent betölti.
Kút
(ea: Grétsy László)
Kell legyen, mi mélyebbről fakad
Akárcsak az artézi kutak
Bőven adjon kristály-sugarat.
Rossz szándékok be nem szennyezik,                                                                      
 És hűsen fut el a lelkedig                                                                                  
Kövek közé csillogást derít.
Kell legyen, ami mélyről jövő                                                                      
Égboltot és csillagot tükröző                                                                                   
Forrás szemben élő szelíd jövő.
Mert kell, hogy az egyszerű szavak                                                                           
E nemzet szívén megfakadjanak,                                                                             
 Utat leljen az artézi patak.  
Reménycsillag 
(ea: Sajó Norbert)
Annyi öröm és annyi bánat,
Így nőtt hegye a Hargitának.
Nem sziklabérc, mely egyre pusztul,
De minden csapástól megújul.
És úgy nő, egyre magasabbra,
Remény-csillag szikrázik rajta.
Mert zúzhatja szél az erdőket,
Minket a vihar le nem törhet.
A ködökben is ragyogóbbra
Fényesedik a népünk sorsa.                                                                                          
És százszor ad az, aki elvesz,                                                                                     
Ami leomlik, mégis hegy lesz.                                                                                 
   Az alkonyatból dús verőfény,                                                                               
Forrás fakad a szikla csöndjén.                                                                        
Kövön is pár maroknyi földből                                                                           
udáran fenyő zöldje tör föl.