verses bizonyság

LÁMPÁSODBA TÖLTS OLAJAT!  Ján 3,20

Neki… nekem. Ez a sorrend.
Ez az első lépés azoknál,
kiknek az Isten megmutatja
Szerelmes Fiát.
– Sorrend ez… és nem lemondás.
Csak a ténye annak,
hogy így közeleg az Isten országa.
„Nekem pedig alá kell szállanom.”
Ez az alászállás – az én problémám, az én harcom.
Nehezen értő, nagyratörő szívem
mindennapos harca… „az én harcom.”
– Nekem annyi gondot, bajt okoz – ez az én.
Az énnek: egy szalmaszálnak,
egy ingadozó nádnak, egy buboréknak,
egy őszi levélnek… az önző ágaskodása.
– De csak azért, mert nem értem meg
hogy amennyit az énből itt leadok,
annyit bírok az Isten országából.
„Nekem pedig alá kell szállanom.”
Ez a „nekem” az, amit sokszor nem akarok
amit nem értek meg.
Bár egyszerű, ha engedem Őt növekedni.
Nem másban: bennem…
Jánosi odaadással.
– Ezt a jánosi odaadást várja tőlem az Úr.
Ez nem lehet kevesebb, nem lehet több,
mint a Neki… a nekem vállalása,
a pusztajáró engedelmessége.
… …Én vállalom ezt.
„Nekem pedig alá kell szállanom.”
– Az én küldetésem ezzel végetért,
de neki még nagy útja van… Ez az Ő útja.
Ennek az útnak tövisét, fájdalmát,
szenvedését, keresztjét…
Neki kell viselni.
Ennek az útnak vándorait,
botladozóit, gyáváit, csüggetegeit,
elesettjeit… kiket az Atya neki adott,
Neki kell felemelni.
… …Ő vállalta ezt.
És, mi vagyunk azok, akikért vállalta
a Gecsemáné, a gyötrelmek éjszakáját,
a Golgotát.
– Amikor ott látom Őt… megértem,
hogy Neki növekednie kell…
nekem pedig alá kell szállanom,
mert ezen a lépcsőn jutok hozzá fel.
Tamáska Gyula

JÖJJ, URUNK 

Jöjj, drága Hajnal!

Megváltónk, jöjj!

Törd át a felhőt,

Várjuk, hogy jöjj.

Nem fél a szívünk;

Vár rád a nyáj,

Isten szent Fia,

Áldott Király!

Lásd, ég a lámpánk:

Megváltónk, jöjj!

Mind föltekintünk,

Várjuk, hogy jöjj.

Ha zeng a szózat,

Szívedre zárj,

Isten szent Fia,

Áldott Király!

     Gerzsenyi Sándor

Hát ha még ma!

Száll az élet, mint az óra,

Fut, rohan a mutatója.

Nyárra gyorsan jő az ősz.

Jelek földön, szívben, égen,

Hirdetik a Mindenségben:

Jézusom... Te visszajössz!

Ezredévek tűnnek, mennek

szárnyain a Végtelennek.

S mit hoz egy új ezred év?

Ám minek ily messze nézni?

Szívem forró vágy emészti:

Hátha addig visszajössz!

Századok suhannak lágyan

évek hosszú gyöngysorában.

S mit hoz a következő?

S szívem zengi... hátha... hátha...

Ily nagy idő nincs már hátra,

és Te addig visszajössz!

Sürget, kerget minden óra,

hogy térhetnék nyugovóra,

míg a lelkek alszanak!

Értük küldesz, értük éltetsz,

minden percben visszatérhetsz.

Hátha... még ma visszajössz!

Haluszka M. Rózsa

(Hozsannázó napok, I. 126)