Hamar kialvó lángok
Szüzek az éjszakában,
kialudt mécsű, meglankadt szüzek,
oly ismerős nekem az arcotok.
Tudom, tudom, ti erre jártatok,
és ittátok gémeskutak vizét,
és ettétek az alföld gabonáját,
azért él az az ismerős vonás
megsápadt orcátokon.
Talán innét is indultatok el,
égő arccal a Vőlegény elé.
Úgy lobogott a mécs.
Úgy lobogott a szívekben a vágy.
Úgy lobogott a lelketek tüze.
Bennetek minden csupa lobogás volt!
Mélységes éj borította a távolt...
Ti nem bántátok: frissen, csüggedetlen
lángolt a mécs fölemelt kezetekben,
- lángolt egy ideig...
De a Vőlegény késett egyre még.
Olaj nem volt elég.
A lángok kialudtak:
a vágy, a mécs, az éltető remény...
Hajnal nem pirkadt az ég peremén.
A Vőlegény bizony már el se jő,
és továbbvárni nincs hit, nincs erő.
Lelankadtak a fölemelt karok,
porba hervadt a lélek reménysége:
„Olyan boldogan, bátran, bízva vártam.
Minek már? Vége!”
Szüzek az éjszakában,
kialudt mécsű, meglankadt szüzek,
úgy véd titeket bennem valami...
Nincs nehezebb, mint bátran, szépen várni,
mint mindig – égő méccsel állni,
ha a kémlelő szem hiába figyel,
ha semmi biztatás és semmi jel,
sehol semmi...
Szüzek az éjszakában,
kialudt mécsű, meglankadt szüzek,
oly ismerős nékem az arcotok.
Valami fájó keserű rokonság,
hogy nagyon, forrón, égve vártatok,
de nem a célig, mindhalálig.
Most, mégis, megtagadlak titeket.
Utam az utatoktól messze válik.
Várni akarok! Kitartóan várni!
Nem elcsüggedni, elernyedni gyáván!
A lankadó reménnyel szembeszállni,
túlnőni bátran minden kétely árnyán!
Nagy mégis-hittel emelni a mécset,
és várni, várni! Krisztus el nem késhet!
A tíz szűz példázata
Sok hosszú asztal megterítve állt. Kész volt az étel, csillogott a bor. Mint aranyrojtos lakodalmi zászló piroslott vígan az alkonybíbor.
Lámpást gyújtott tíz koszorúsleány. Lesték az utat, figyelték a neszt.
De egyre késett a várt vőlegény, és álmosan leült a lomha est.
Nőtt a sötétség, hűlt a levegő, és elszunnyadt a tíz leány.
Mélyült az éj és sűrűbb lett a csönd. Kihunyt a láng kiégett olaján.
Éjfélre járt már, mikor az úton felzsivajgott a mennyegzői zaj.
Szemét dörzsölte a tíz riadt leánys jaj, ötnél volt csak tartalék olaj.
Öt meggyújtotta s vitte boldoganA vígasságba rezgő mécsesét.
Öt kint maradt. Dühöngött, jajgatott,és elnyelte a vádoló setét...
Gyászjelentés van az asztalomon.A keretéből most kilép
amint a ráírt nevet olvasomez az ősrégi bibliai kép.
Tízen lehettünk, vagy tán többen is, mécsvivő lányok, Krisztus hívei.
Leszállt az este. Őszül a hajunk.Elfutnak földi létünk évei.
Közülünk egynek az ajtó kinyílt. Ő égő méccsel állt a küszöbön,
Kézen vezette be a Vőlegény. Bent ráomolt a boldogság-özön.
Mi itt vagyunk még, árva többiek.Most fejlehajtva vizsgáljuk magunk.
Vajon ki lesz majd a következő? S – Úristen! – lesz-e elég olajunk?
Dömötör Ilona (Angyal szeretnék lenni c.kötetből,110. old)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése