bizonyság
Emberek az idők jeleit figyeljétek, világ órája lehet, éjfélhez közeleg. Jelek: szökőárak, katasztrófahelyzetek, ne rejtsétek miként strucc, homokba fejetek. Ilyen módon szól hozzánk magasból az Isten, ha szeretet hangját nem hallja meg az ember. Ha gyarló önnön magát képzeli Istennek, mintha ég, föld, s a mindenség ura lenne. Pedig csak porszem, mit fölkap az idő szele.
Te szörnyű, vajúdó idő, ne szülj, ne szülj több rémet! Most már tiszta örömmel is legyen megáldva méhed! Szülj halva minden szenvedélyt, vad átkot, véres harcot, Fojtsd meg a bűnt, mi valaha öledben megfogamzott. Elég volt már a gyötrelem, elég volt már a vérből! Napfényre vágyunk már a gond fekete erdejéből! – Te véres, vergődő szívünk,ne szülj te sem több átkot, öleld magadhoz boldogan az embert s a világot !
Ján 3,20 Neki… nekem. Ez a sorrend. Ez az első lépés azoknál, kiknek az Isten megmutatja Szerelmes Fiát. – Sorrend ez… és nem lemondás. Csak a ténye annak, hogy így közeleg az Isten országa. „Nekem pedig alá kell szállanom.” Ez az alászállás – az én problémám, az én harcom. Nehezen értő, nagyratörő szívem mindennapos harca…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése