verses bizonyság

Ádventi emlék

Ha már lehullt a hó,
s fekete földünket befödte,
hogy szállott gyermekálmok röpte
a fényes ég felé,
az égi trón elé...
De Téged nem talált meg.

Az égi gyermeket kereste,
akiről, ha leszáll az este,
csodálatos mesék borulnak
vágytól égő gyermekszívekre.
Az égi gyermeket kereste,
és nem talált rád, nem ismert meg...
Hiszen Te nem vagy többé gyermek.

Szétfoszlottak a régi álmok,
meghaltak a mesék.
A karácsonyfa lángjait
oltogatták hideg szelek...
Még mindig nem ismertelek.
Sok évbe telt, s ha Te nem jössz elém,
Megváltóm, Uram, Messiásom,
ma sem ismerlek én.

Hála neked, hogy megkerestél.
Ó, most már van karácsonyom,
s ádventi, nagy csodavárásom.
Megcsaltak mind a régi álmok,
de benned nincs csalatkozásom.
Benned mindenem megtalálom.
A valóság szebb, mint az álom.

Adventi követség

Suhannak a percek, a tájak.
Vác. Átfutunk gyorsan az ódon
kapu alatt…percre pihen csak
mindenikünk szeme a dómon

Már a Börzsöny havas tetői…
S ott csillog a Cserhát fehéren.
Ez a suhanó, könnyűsebesség,
Érezzük úrrá lesz a téren. 

Üzenetünk sebesen visszük
Égi szóra szomjas szíveknek.
Ipolyszög… ragyogó csizmák
Új, kicsi templomba sietnek. 

Vasárnap. Ádventi, utolsó.
Rá gondolok, Aki testté lett.
Ura volt a térnek, időnek,
S fogja lett az időnek, térnek. 

Rá gondolok, aki gyalog járt.
Útszéli virágra mosolygott.
Bezárva a térbe, időbe,
Viselte az emberi sorsot. 

Fogja lett a térnek, időnek,
Hogy én fogoly, szabad lehessek…
Hogy egyszer a téren, időn túl
Szabad szívvel hazamehessek. 

Megérkeztünk. Balassagyarmat.
Adventi harangok zenélnek
Róla, Aki ma is bezörget,
Az Igéről, Aki testté lett. 

Gyalog, hajón, vonaton, mindegy,
Csak ott menjen  mindig a lábam,
Míg hazaér téren, időn át,
Mindenütt a lába nyomában!

( Túrmezei Erzsébet)