DECEMBER 16. Az ige megeleveníti portestünket Zsoltárok 119,25–28 A hívő életben is van fent és lent. Van, amikor fényben járunk. Van, ami- kor homály vagy éppen sötétség vesz körül. Tapasztalataink, érzéseink attól függően váltakoznak, hogy éppen milyen szakaszában vagyunk az életünk- nek. Milyen jó, hogy a Zsoltárok könyvében minden lelkiállapotra találunk példát, és a sötét, depresszív hangulatra is van megoldás, kivezető út. Ma reggel milyen állapotban vagy? Valami lehúz? A hétköznapok terhe, a bűn- nek terhe? Talán az bánt, hogy olyan kicsi a szereteted Krisztus iránt, fáj a fásultságod? „Lelkem, életem a porhoz tapad.” (25. v.) Vagy talán valamilyen megpróbáltatás, betegség, vagy valakinek, valaminek az elvesztése sújt? Nem kell leterhelve maradni. Az Úrral való élő kapcsolat szabadságára lettünk teremtve. Lelkünket az ő közelsége szabadítja fel, és repülhetünk, emelkedhetünk égi magasságokba, mint egy könnyű légballon. Óriási ki- váltság és kegyelem, hogy Atyánk füle és szíve mindig nyitva van az őt segítségül hívók felé (26. v.). Jöhetünk hozzá és megerősödhetünk, feltöltekezhetünk a mai nap kihívásaihoz. Imádkozzuk: eleveníts, erősíts meg igéd által ígéreted szerint! „Nem indulatosan jön el” Hóseás 11 Admát és Cebóimot Sodoma és Gomora városaihoz hasonlóan só és kén- kő emésztette meg. Izrael népe is ezt a sorsot érdemelte volna bűnei miatt és Isten elleni megátalkodottsága miatt. Nem akartak megtérni. Másfelé húzott a szívük. Isten azonban másképp érzett. Az ő szeretete másra indította. Mert nincs az égi Atyához hasonló földi apa. Olyan feltétel nélküli és szabad akaratból fakadó ez a szeretet, hogy számunkra már érthetetlen. Miért ragaszkodik hozzájuk annyira akkor is, ha ilyen lázadó módon elfordulnak tőle? A 8–9. versekben található a válasz. Isten forró szeretetének az egyik legcsodálatosabb vallomása ez az egész Bibliában. Ennek a csodálatos szeretetnek a köteleivel vonta magához az Úr az ő népét. De sajnos, ahogy egyre inkább hívta és szerette, annál inkább elfordultak tőle. Sajnos ez nem csak akkor történt, és nem csak azzal a néppel van így. Mindennap meg kell vizsgáljuk magunkat, nehogy hiába legyen az Isten szeretete irányunkban. Isten nem ha- raggal jön, mert ő nem ember, hanem megmutatja másságát, szentségét az ő népe közt. De bölcsen megfenyíti népét, hogy az visszatérjen. Az oroszlán ordítása vonatkozhat az ítélet kisebb megnyilvánulásaira, az evangélium hívására, és a végső ítéletre. Ó bárcsak tudnánk megérteni és értékelni, amikor kedvesen szól hozzánk!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése