Próbában  ---5a---
Peregnek a szavak.
Gyilkos, pusztítani akaró szavak...
Árad a gyűlölet,
Mintha nem is ember mondaná,
Megsemmisítő, kegyetlen a pillanat.

Hogy lehet a szó ilyen igazságtalan?
A vád ennyire képtelen?
A harag, a gyűlölet pusztító özöne,
A mocsok, a sár irtózatos tömege
Földre dönt. Szívem szinte
Megállni készül, sír bennem a döbbenet:

Miért? Miért?
A síri, bénult csöndbe éles
Fényként hasít a felismerés:
Még élsz!
Ezért támad a sátán hada gonoszul reád!
Ezért akar elönteni a gyilkos ár!
Mert Isten irgalmas keze tart még!
Mert élsz még!

A bús kétségbeesés lázadása
Hálára változik át;
Elcsitul a fájdalom...
Ágáló szívem alázatosan
Hajlik lábad elé:

Köszönöm, hogy megtartottál!
Hogy így is megtartottál!
Hogy nem vesztem bele
Az úttalan sötétségbe,
Hogy nem szédültem bele
Az irtózatos mélységbe!
Hogy napról-napra új erőt adtál,
Hogy eddig még életben megtartottál