Hozsánna néked, Alkotó!

A csendes, méla dombokon, - Túl szivettépő gondokon:

Amerre kacag a madár, Hol bánatunk is messze jár

A vadvirágos réteken Istent köszönti énekem.

Míg áldja minden, fönt a szél, - A bércen hódolatra kél,

A völgy ölén patak csacsog; -  Meghalnak könnyek, sóhajok...

És szívem színig tölti be A szférák boldog éneke...

Hozsánna néked, Alkotó!... Te szép, Te szent, Te drága jó...

Míg lelkem híven áld, szeret, Ó, töltsd be vágyó lényemet

- Amely szívembe átível: Örök világod fényivel.

Hontvári Szabó Lajos (Hozsannázó napok, I. kötet. 3. old.)

(Isten dicsőítése, Isten a természetben, Alkotó, nyár)

Örök célok Urához

Úristenünk, a mindenség a várad,  És trónusod a világegyetem!

Őrgondod fénye egyaránt elárad Csillagbolygókon, s atomszemeken.

Árnyék mérhetetlen lényedhez nem érhet,  Fény végtelenben élsz hitünk felett!

Te vagy a mindent osztó Egy-ígéret.  A teljesülés és a végezet!

Mindent istenerőd munkája rendez,  Mi az átfoghatatlan űrben ing.

Örök céloddal szüntelen teremtesz És új halálra szóltasz megint!

Szentlelked öntudatlan munkatársa Minden világtest és minden atom. –

Minden Tiéd – és semmi sincs hiába –  Te örök kezdő s végző irgalom!

Krüzselyi Erzsébet  (Hozsannázó napok, I. kötet, 9.old)

(Isten dicsőítése, lénye, végtelensége, Teremtő,)

A Mindenség balladája

Ébered, moc-can a tojásban a sejt:

,,Is-ten Is-ten'', huszonöt napi ritmus.

Tit-kon dob -ban anyaméhben a lét:

,,Is-ten Is-ten'', kilenc havi ritmus.

Ó jaj, ha kihagyna! -- De él az Erô, de él az Ütem:

,,Is-ten Is-ten Is-ten!''

Dobogón zakatol, kacagón-zokogón zakatolgat a szív:

,,Is-ten Is-ten'', jó nyolcvan a pulzusi ritmus.

Ó jaj, ha kihagyna! A vérpatakokba

belefagyna a lét-zene s pirosan párázna magasba

lelkünk, ha kihagyna a ritmus! De él az Erô, de él az Ütem:

,,Is-ten Is-ten!''

Csobogón menetel a patak, a folyó, a folyam:

,,Is-ten Is-ten Is-ten Is-ten!''

Ó jaj, ha kihagyna a ritmus! A hegytől a tengeri tájig

belehalna halak sokasága, hajók sora, sajkák,

malmok raja rína! -- De él az Erô, de él az Ütem:

,,Is-ten Is-ten Is-ten Is-ten!''

,

Lobogón jön a Nap, megy a Hold, megy a Nap, jön a Hold:

,,Is-ten Is-ten nappal, éj-jel'' háromszázhatvanötször!

Ó jaj, ha kihagyna a ritmus! Nem volna szivárvány,

nem volna virág, nem volna világ, csak futna a Föld,

a gigászi koporsó! -- De él az Erô, de él az Ütem:

,,Is-ten Is-ten Is-ten,, Is-ten!''

Ragyogón menetelnek a csillagok és naprendszerek egyre:

,,Is-ten Is-ten fény-év, fény-század, fény-ezred.''

Ó jaj, ha kihagyna a ritmus! De él az Erô, de él az Ütem:

dobog és csobog és lobog és erjed az Idô a Tojásban.

A Tojásnak a héja: az Örökkévalóság,

mely áll a Tenyéren, áll, tartja az Isten.

Mécs László