bizonyság
Ott feküdtem a jerikói úton, kifosztva és megsebesítve. Harmatozott az út porába Szememből a csalódás könnye, Sebeimből a szívem vére. Úgy éreztem: az életemnek vége. És jött a pap. Szép fehér gyolcsban, S bár sarúját a por belepte, tiszta kezeit fehér leplébe kenetteljesen elrejtette. Segélykérő szavamra meg se fordult, úgy elmerült imádságába, a törvénynek elmélkedésében. És jött asamairtánus, majd talán ő, ,de ő sem,. Mert sietett, szolgálatába.És jött egy ellenség , a Samaritánus. Ó,jaj Ő bizotsan nem , mert elleségem. És ,és lám Ő megállt, és lehajolt, és felelemtl és bekötözött …Lk.ev- 10: 30-35.v
AZ ALKALOM… (Szerző: Makovei János)
Beköszönt s nem tér vissza többé soha, soha.
Kézfogásra akkor már nem nyújtják oda,
ha nem ragadtad meg idején a baráti kart.
Akkor hiába minden, bár szíved jót akart.
Minden perc mely eltelik, már múlt idő.
Minden lehullt kő fölött egyszer a fű kinő.
Minden megtett lépés visz Az út vége felé.
Egyszer elfárad a kéz is, Ha a vizet öntené.
És hiába a szomjú föld, Nincs már irgalom,
Ha egyszer rest voltál, amikor Itt volt az alkalom.
Beköszönt, s nem tér vissza többé soha, soha.
De sokszor megkeseredik életed édes bora.
Mert másnak nem töltötted meg – belőle – poharát,
mert küzdelmes életedben nem volt egy jó barát.
Hiába szeretnél – akkor, az már Keserű, nagy fájdalom.
Hiába mosolyognál – akkor nem segíthetsz bánaton.
Hiába fognád remegve – akkor Már a két kezem,
hiába várnád reszkető örömmel, hogy megérkezem.
Akkor – fájó, de nem lehet számodra irgalom,
mert kihullott szívedből ezernyi-sok jó alkalom.
Nyújtsd hát felém kezed, s én cserébe szívem adom.
Szeretni még nem késő, ma még van számodra irgalom.
Istentől kapott minden perced, Egy-egy alkalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése