bizonyság

A természettől tanulunk

"Tanulni járok a vízhez, amely soha nem áll meg.
Tanulni járok a virághoz, amely felvidít, illatozik, és érintetlenül hagyja a csöndet.
Tanulni járok a gyökerekhez, amelyek a föld sötétjében hisznek a napnak.
Tanulni járok a madarakhoz, amelyek a világban vannak, de nem belebonyolódva a világba.
Tanulni a partoktól, amelyek híven őrzik egymást.
Tanulok a fától, amely elviseli a hőséget és frissességet ad másoknak.
A fűszáltól is tanulok: ha letapossák, felemelkedik, és így néz az égre, mint sajátjára.
A vízcsepptől is tanulok: magában rejti a szivárvány minden színét.
Az olajfától is tanulok,: annyi mindenen ment keresztül, mégis továbbra is bőségesen adja az olajat, és az ezüstös fényt.
Tanulok a fénnyel körülvett csúcsoktól, melyeket a csönd burkol be.
Tanulok a hajnaltól, amely újra és újra megszületik, ha nem is látja senki a látványát.
Tanulok a növényektől: lábon maradva halnak meg.
Tanulok a szántóföldektől: mindig adnak és nem igényelnek semmit.
Tanulok: a teremtett világtól"
(szerzője ismeretlen)

Párbeszéd a réten

-         Hol vagy, Uram?
- Itt vagyok.
- Nem látlak, Uram!
- Nyisd ki a szemed!
- Nyitva van.
- Akkor nézz körül!
- Azt teszem, Uram.
- És mit látsz?
- Fákat, virágokat, napfényt, röpke madarakat,

      -   tarka szárnyú pillangót, a távolban kéklő hegyeket.
      - És mit hallasz?
      - A szellő suhogását, a madarak énekét, a távoli csendet.
       - És mit érzel?
        - Puha meleget, a fű illatát, a szél simogatását. Békességet.
        - Látod, ez mind Én Vagyok!