Dömötör Ilona
HAZAFELÉ
Napról napra mendegélünk. Lépegetünk hóban, sárban,
csillagfényben, napsugárban, míg egyszer csak hazaérünk.
Ha meghajlik fáradt vállunk, piros betűs ünnepeknek
zászlócskái integetnek, s mosolyogva meg - meg állunk.
Eltelik a fénylő ünnep. Tovább megyünk botladozva,
hol kacagva, hol zokogva. Fejünk fölött felhők gyűlnek.
Aztán lassan besötétül. előrement kedveseknek
sírkövei emelkednek utunk szélén kerítésül.
És egyszer csak nincs tovább. Kitárul a verem szája,
Ismeretlen világ várja, ki azon a kapun átjut.
Nem tudjuk még, mi lesz ottan, Csak azt tudjuk -és elég ez
biztonságos békességhez - csak azt tudjuk: Jézus ott van
VAN EGY REMÉNY SUGÁR
Köd lepi az őszi tájat, évi termés begyűjtve már,
lassan kopárrá változik körülöttünk az zöld határ.
Vetkőznek a lombos erdők, téli nyugovóra térnek,
gyorsan tűnő évszakokkal tűnnek el a napok évek.
Ám de van egy csodálatos, mennyből való reménysugár,
mely bennünket haza kísér oda, ahol örök a nyár.
Ott már nem lesznek évszakok, szélsem kerget,lombot, havat. Nap nem vonul át az égen, nem lesz hajnal sem alkonyat.
Dicsőséges korszak vár ott Isten minden gyermekét,
ám nem ingyen: a váltságdíj Jézus Krisztus drága vére!
Pecznyik Pál
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése