bizonyság

             Ma is!

Ma újra rád csodálkozom. Újra megérint toborzó szavad.                                                                              Átzeng tovatűnt évszázadokon, ahogyan nem az erőseket, magabiztosakat hívogatod, csak a kicsiket,megterhelteket, gyengéket, fáradtakat.                               

 Aki magának is teher, s már senkinek se kell, az kell neked.                                                                 Volt-e valaha kívüled vezér, aki így toborzott sereget?!                                                                                  Századok szállnak. Vén Földünk forog. Letűnnek vezérek, diktátorok, ember alkotta rendszerek...                                                                                                                                               De Teneked ma is van sereged! S ma újra rád csodálkozom. Újra megérint fáradtakat és megterhelteket toborzó, hívó szava. Hisz így állhattam seregedbe én is, hogy boldogan szolgáljalak! Századok szállnak, tűnő fellegek  De neked, élő Krisztus, láthatatlan Vezér,  Ma is van sereged!

Túrmezei Erzsébet

 ELÉG

 („Elég néked az én kegyelmem” 2Kor. 12:9/a)
Nem kevés, nem sok… elég.
Az Atya kegyelme mindenre elég.
Ezzel erősíti szíveinket,
Ebből élünk, ez tart meg minket
hit által. És ez is ajándék!
Hiába minden emberi szándék,
alulról feltörni a mennybe,
így sose jutnánk kegyelembe.
Hiába az erőlködés,
hiába a törvényeskedés,
szertartások, önkínzó fegyelem,
ha felülről le nem hajlik :
a Kegyelem.
Ez a kegyelem, mielőtt kérted,
Krisztusban már lehajolt érted.
Bűnös, ragadd meg, fogadd el
bűnbánó, boldog szíveddel.
Fejszés András

 

 

 

POSTÁS VAGYOK

Postás vagyok. A táskámban mindig
sok embernek sok-sok üzenet.
S nekem nem hoz senki levelet.
Várnak reám s jönnek is örömmel,
de az öröm nem reám nevet:
sose nézik meg a szememet,
csak a levelet, csak a levelet.
Utcahosszat minden ember ismer
s minden ajtón szabad bemenet.
Ámde sehol meg nem pihenek.
Mindenki hív – s nem marasztal senki.
Nem is vagyok. De van: üzenet.
Meg se fogják nyújtott kezemet,
csak a levelet, a levelet.
Mennyi öröm s mennyi idegen gyász!
Sokszor szaladnék, de nem lehet;
koldusan is osztok kincseket.
Szeretnek. De nem magamért. Érte,
aki messze van és nem feled,
ki küld maga helyet engemet…
… csak a levelet, csak a levelet.
Postás vagyok a szívemben mindig
sok embernek sok-sok üzenet.
S másnak viszek, másnak örömet.
De ha látom, hogy kigyúl az arca
és örömét én felezem meg:
hordom – elfeledve szívemet -
csak a levelet, a levelet.
Horváth Jenő