Nem csak férfiaknak -
Preston Gillham).
„L
Oswald Chambers
:
Nőnek születtél. Áldod érte a sorsot, vagy átkozod, nem tehetsz ellene. De tudnod kell, hogy a nőiesség utánozhatatlan. Bárki lehet orvos, mérnök, újságíró, de édesanya és feleség csak a nő lehet. Mindenki irányíthat vállalatokat, országokat, de a család életét csak a nő tudja megszervezni. Élj vele, használd ki az Isten adta lehetőséget, hogy nőnek születtél! Azt mondod, nehéz jó édesanyának, jó feleségnek lenni? Nem is kell, csak legyél „elég jó”!
„Hagyd az Úrra utadat, bízzál benne, mert ő munkálkodik” (Zsoltárok 37:5).
(1Móz 1:27) Ádámra és Évára, akik egyenrangú társak, együtt vonatkozik az istenképűség. De sajnos talán ők voltak az első és egyben utolsó emberpár, akiknek a kapcsolatát nem mérgezte meg az önzés, a féltékenység. Ugyanis a bűn megrontotta a köztük lévő összhangot is, s amellett, hogy fájdalmas szülést eredményezett az asszony számára, még a házasságon belüli hierarchiát is kialakította:
(1Mózes 3:16)
Hogy ezt is magunknak köszönhetjük? Való igaz, hiszen Éva volt az, aki elsőként elcsábult, s vitte bűnbe élete párját is. De még a nőgyűlölő Madách sem ítéli el egyértelműen Évát
ban, hiszen az életért folytatott küzdelemben általa menti meg Ádámot. Amikor Ádám kilátástalannak látva a jövőt, úgy dönt, hogy véget vet a küzdelemnek, s az életnek, Éva anyaságával visszahozza őt. S emellett érzékenységével, tisztalelkűségével utat is mutat a helyes irányba. A záró színben az Úr Ádámhoz intézett szavait halljuk:
„Férfiasnak lenni azt jelenti, hogy karomban tartom ötéves lányomat, megvédem a villámlástól, mialatt századszor olvasom fel neki kedvenc meséjét. Vagy amikor tízéves fiammal táborozni megyek, és elmagyarázom neki, hogy Isten a fa kérgét azért teremtette, hogy megvédje a fát, s annyira törődik velünk, hogy ugyanazt a fát hagyta meghalni, hogy élvezhessük a tűz melegét... A férfiasság más szavakkal azt jelenti, hogy időt töltesz a gyermekeiddel” – és az anyukájukkal (
egyetek férfiak, legyetek erősek” (1Korintus 16:13)!
Végiggondolták már, hogy mennyi mindenre kell egy férfinek koncentrálnia? Munka, feleség, gyermeknevelés, család, fűnyírás, barátok, sport... A listának mintha vége sem lenne. Mire végzünk az egyik feladattal, máris ott a másik! Vannak időszakok, mikor mókuskerékben érezzük magunkat. Csak hajtunk és hajtunk és mégis, mintha sehova sem jutnánk, mintha minden egyes területen sikertelenek lennénk. Szinte lehetetlennek tűnik, hogy megfeleljünk. Ez az a pillanat, amikor meg kell állni, venni egy mély lélegzetet és végiggondolni, hogy mit is jelent férfinek és apának lenni. Lehet, hogy sokat koncentrálunk a külső dolgokra? Lehet, hogy a saját értékünket olyan mércével mérjük, amely inkább a körülményekről szól? Lehetséges, hogy megfelelési kényszerünk inkább másoknak szóló kirakat, mint számunkra fontos értékek?
Következzék egy idézet Preston Gillhamtől, aki eljátszik a gondolattal, mi lett volna, ha Éden kertjében máshogy történnek az események. A történet Ádámról szól, az első férfiről, egy olyan korból, ahol a gépesített környezet még nem váltotta fel a belső értékek fontosságát.
„Éva férje kezébe nyomta ebédjét, és búcsúcsókot intett neki, amikor a munkába indult. Megígérte, hogy délután benéz hozzá, és megnézi, hogy halad a munka. Büszke volt rá. Ő vezette Isten kertjét, Édent, és az ő felelőssége volt, hogy elnevezze Isten képzeletdús zsenialitásának teremtményeit. Mindez bizonyság volt emberének kreatív intellektusára. Évát teljesen lenyűgözte Ádám esze, ellenállhatatlan jóképűsége és fesztelensége. Minden kétséget kizáróan Apja fia volt. Nos, elég ebből a révetegségből, a hivatalába igyekvő Ádám bámulásából. Évának is akad tennivalója, ha időben oda akar érni férje délutáni pihenőjére.
Ami Évát illeti, az élet habos torta volt. Ha lett volna mihez hasonlítani, akkor arra a következtetésre jutott volna, hogy élete maga a tökély. Az Édenben éltek, teljes ártatlanságban.
Három óra körül Éva felfrissítette az arcát, s kezével belefésült dús hajába. Szempilláit néhányszor megrebbentette, és megcsipkedte az arcát. Egy körséta a kertben megnyugtatná, és pont időben érkezne az Ádámmal való találkozóra.
- Üdv. Micsoda frissességgel szökell ma, Éva asszonyság. A szokásos?
- Igen, Ádámhoz csatlakozom a délutáni pihenőjén. Ez már hagyomány nálunk. Elnézést, nem emlékszem, hogy találkoztunk volna már.
- Kérem, bocsásson meg. A nevem Lu. Valójában ez nem a teljes nevem, de az nem számít, mert igazából a szerencsés nevet kedvelem. El kell ismernie, hogy szépen cseng: Szerencsés Lu. Nézzük csak, épp egy pletykán tűnődtem, amit mostanában hallottam, és magácska lenne a tökéletes személy a kérdésem megválaszolására. Igaz, hogy Isten megtiltotta Ádámnak, hogy ennek a csodálatos kertnek bármely fájáról egyen?
- Ugyan dehogyis! Az teljesen ésszerűtlen lenne! Ki a csuda kezdhetett ilyen gonosz pletykába, azzal vádolva Istent, hogy ilyen mércét állít? Azt mondta, hogy a kert bármely fájáról ehetünk, kivéve arról, ami Éden kertjének közepén van. Ahhoz a fához hozzá sem szabad érnünk.
- És vajon miért nem akarja, hogy megérintsék azt a fát, vagy egyenek a gyümölcséből? Mi baja lehet egy ilyen termékeny fának, mint ez?
Éva meglepődve azon, hogy Lu nem tudta a választ, kinyögte:
- Mert meghalunk!
Lu a szemét forgatta, és kacagott.
- Ó, az ősrégi ne-egyél-a fáról-mert-meghalsz mítosz. Az csak mellébeszélés, mese, kitaláció, ámítás. Jaj, lelkem, ne nézz már annyira döbbenten! Csak kamu, púder, vetítés az egész. Azért találta ki ezt a „halálosdit”, hogy a sötétben maradjatok. Hiszen mindenki tudja, hogy ha esztek a kert közepén álló fa gyümölcséből, a szemeitek megnyílnak, és olyanok lesztek, mint maga Isten. Legutóbbi információim szerint, ez pedig igen jó dolog lenne. Megnyílnának szemeid előtt a jót és a rosszat megkülönböztető kis apróságok. Ez is csak jó lehet. Ide hallgass, valójában az egész nem élet és halál dolga, ahogy neked mondták, hanem megvilágosodás a butasággal szemben. Tudás a tudatlansággal szemben. Nézd meg magad, kishölgy, ezen a fán függnek a legszebb gyümölcsök az egész kertben.
Ezzel a meggyőző előadással Éva fontos döntést hozott. Inkább Lunak hitt, mint Istennek (akivel kapcsolatban a Luval történt beszélgetés után gyötörte némi kétely). Kicsit pökhendi dolognak tűnt egy ilyen szép fát csak magának tartogatni, és egy öncélú dajkamesét eladni. Ráadásul Éva eddigre már a második gyümölcsnél tartott, és még mindig nem volt halott, sőt mi több, remekül érezte magát.
Éva elbúcsúzott Lutól, izgatottan, hogy megossza ezt a felvilágosító erejű beszélgetést és az életüket megváltoztató felfedezést Ádámmal. S mivel így is több időt töltött Luval, mint amennyit szándékozott, a csodás középső fa gyümölcsét magával cipelve egyenesen oda sietett, ahol Ádám épp az állatok elnevezésén fáradozott.
- Szia drágám! – Ádám hallotta Évát, még mielőtt odaért volna. Lélegzetelállító szépség volt, élete büszkesége. Nem volt semmi, amit ne tett volna meg érte.
- Ádám! Nézd, mit kaptam! El sem fogod hinni! Találkoztam a legcsodásabb teremtménnyel, tényleg csinos kis jószág volt, aki helyemre tett a középső fát illetően. Tudod az, amelyikről nem szabadna ennünk, mert meghalunk! Nézz csak meg engem! Már kettőt ettem a gyümölcséből. Szerencsés Lu még azt is mondta, hogy minden rendben lesz – és nem haltam meg. Lu azt mondta, hogy többé nem leszek a sötétségben.
- Ki az a szerencsés Lu, és hány gyümölcsöt ettél?
- Kettőt. Lu elragadó személy. Amolyan szókimondó fajta. Átvág a sok isteni maszlagon, és úgy beszél, hogy én is megértsem. Edd ezt meg, és közben elmesélem, miről beszélgettünk.
- Tudod mit, édes? Egyelőre csak tartsd meg azt a gyümölcsöt, és üljünk le oda, beszéljük meg a dolgot.
Ádám és Éva néhány órán át mellékes témákról beszélgettek, időnkét visszatérve Éva azon döntéséhez, hogy evett a tiltott fa gyümölcséből. Akárhányszor ajánlotta Éva a gyümölcsöt, Ádám mindig megköszönte, de elutasította.
Isten, szokásához híven, alkonyatkor a kertben sétált. Bár tudta, hol van Ádám és Éva, szerette előhívni őket. Nevük kiejtésekor büszkén vert atyai szíve. Övé volt a világmindenség és minden, ami abban volt, mégis napjának fénypontja az volt, amikor Ádámmal és Évával lehetett Édenben.
- Ádám! Éva! Ádám! Éva!
Ádám és Éva még mindig javában beszélgettek egy sziklán ülve, nem messze Ádám „hivatalától”, amikor meghallották az Atya hangját. Ádám azonnal talpra ugrott, izgatottan várta az Istennel való találkozást. Éva a szikla mögé ugrott, és megcélozta a magas fákat. Zavarodottan, de tántoríthatatlanul, Ádám Istennek kiáltott:
- Erre, az ülőszikla felé!
Találkozásuk nagyszerű volt, mint mindig. Isten első kérdése várható volt:
- Hol van Éva?
Ádám nem nyújtott nagy segítséget, csak mutogatott egy körülbelüli irány felé, amerre látta Évát elfutni, és vállat vont. Istennek azonban nem volt nagy szüksége segítségre ahhoz, hogy megtalálja. Sétáltak egy kicsit, majd megálltak nem messze a bozóttól, ahol Éva elrejtőzött.
Isten hangja könyörületes, de ugyanakkor erőteljes és határozott volt. Nyilvánvaló, hogy komoly a dolog.
- Éva, ettél a fáról, melyről figyelmeztettelek, hogy ne egyél?
Isten nem kapott sem igent, sem nemet válaszul, csak mellébeszélést:
- Lu, a kígyó csapott be, így ettem a gyümölcsből.
Tudva, hogy mindenképpen előszólítják, hogy elszámoljon magával, a kígyó előállt a közelben, megkapta Istentől a metsző átkot, majd Éva bosszús tekintete elől elkúszott az ellenkező irányba.
Aztán Isten Évához szólt:
- Én mindig megtartom az adott szavam, és a kert középső fájára vonatkozó parancsom megtagadásának következménye a kezdetektől világos volt. Éva, fáj ezt tennem, de te döntöttél így. Nagyszerű volt együtt, és sok csodálatos alkalmat fogok kincsként őrizni a szívemben, a kerti sétákat, az alkonyati beszélgetéseket. Ám felelősséget kell vállalnod a bűnödért. Halálos ítéletem a következő.
Amint Isten nagy lélegzetet vett, hogy a félelmetes ítéletet kihirdesse, Ádám megérintette Atyja karját, elég erősen ahhoz, hogy magára vonja alkotója figyelmét. Felegyenesedett, felemelte a fejét, kihúzta magát és így szólt: „Atyám, kész vagyok alávetni magam akaratodnak ebben a helyzetben, de amennyiben elfogadható lenne számodra, szeretném átvenni Éva helyét. Kérlek, Atyám, hadd haljak meg én helyette, hogy ő továbbra is veled járhasson a kertben alkonyatkor. Felajánlom magam az ő szabadulásáért.” (Preston Gillham Amit csak a férfiak tudnak 41-45. old.)
Valahol Mózes első könyvének második és harmadik fejezetében Ádámnak volt lehetősége arra, hogy a szabadulás eszközévé váljon felesége számára, hogy megvédje és gondoskodjon róla, hogy harcosként életét adja érte, hogy Éva élhessen. Ehelyett beadta a derekát akkor, amikor feleségének a legnagyobb szüksége volt rá. Szégyenteljes kudarcot vallott, amelyet átörökített a többi férfire. Ezzel kell megbirkóznia ma sokmilliárdnyi férjnek és édesapának.
A Biblia szerint azonban egy másik Ádám is. Az „Utolsó Ádám” egy Jeruzsálemen kívül eső kertben küzdött, harcolt, vércseppeket izzadva, vajon felajánlja-e saját életét a szabadítás eszközeként halálraítélt „menyasszonya” helyett. Döntése megváltoztatta a világtörténelem folyását, átszabta a világegyetem állapotát, életet adott a halálraítélt emberiségnek, hogy az újra együtt járhasson és beszélgethessen Istennel. Hívőként követhetjük Jézus példáját, aki a Mennyei Apa képére akar formálni. A helyreállítás folyamatában Jézus Krisztus újjá akarja építeni megereszkedett férfiúi bátorságunkat, és fel akarja támasztani a bennünk szunnyadó férfias erőt. Ez az erő nem a mások felett uralkodó erő. Ez az erő, amely képes irányítani saját gondolatainkat, érzelmeinket és erőforrásainkat, hogy másokért tudjunk cselekedni. Olyan értékek vannak benne, mint a szeretet, becsület, kitartás, tisztelet, szelídség, céltudatosság és önzetlenség.
Pál apostol tudni vélte, hogy mi férfiak hogyan tehetünk szert a krisztusi erényekre, amelyeknek Ádám is híján volt. Így ír erről:
Tehát a férfiasság mércéje nem az agresszió, a mások felé irányított erő, hanem a jellemformálás az uralom gyakorlása saját magunk felett.
Krisztushoz hasonlóvá válni… Olyan szelíden, mégis céltudatosan élni, ahogyan Ő élt, ámulatba ejti az erősebbik nem képviselőit – és a gyengébbik nemet is! A korinthusi férfiaknak ezt tanácsolta Pál: „
SZERETET
HŰSÉG
Az imádság
Az imádság
Az imádság
Isten igéje
Isten igéje
Isten igéje
„Az a gondolkodásmód és szándék uralkodjon bennetek, amely a Krisztus Jézust jellemezte. Ő ugyanis, minden tekintetben Istenhez volt hasonló, sőt, egyenrangú volt Istennel. Ehhez azonban nem ragaszkodott mindenáron, mint jogos tulajdonához, hanem mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga. Amikor külsejét tekintve úgy élt, mint ember, megalázkodott, és tökéletesen engedelmeskedett Istennek. Még akkor is engedelmes volt, amikor emiatt meg kellett halnia. Igen, a kereszten történt halála pillanatáig engedelmes maradt.” Fil 2,5-8
Éberen őrködjetek, szilárdan álljatok meg a hitben, viselkedjetek úgy, mint bátor férfiakhoz illik, legyetek erősek! Bármit tesztek, maradjatok meg az isteni szeretetben! Mindent az isteni szeretet által tegyetek!” 1 Kor 16,13-14
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése