JÚNIUS 1.  – A Szentlélek munkája János 16,4b–15 „Az igazság létezik. Csak a hazugságot találják ki” – mondta egyszer George Braque. A Szentlélek jelenti ki az igazi valóságot, ő rántja le a leplet mindenről, ő mutatja meg a rejtett lényeget. Szentlélek nélkül az ember csak találgatásokra, el- képzelésekre és teóriákra van utalva, amit vagy ő vagy mások találnak ki. Az igazság görög szava, az „alétheia” annyit jelent, mint „nem rejtett”; jobban körülírva az, ami kilép rejtekhelyéről és nyilvánvaló lesz. A tudomány szembesített bennünket azzal a ténnyel, hogy mi még a fizikai világot, a kézzelfogható valóságot sem vagyunk képesek úgy ismerni, amilyen valójában, csupán modelleket készítünk róla, melyek segítségével meg- próbáljuk leírni működését, megállapítani a fizikai világ törvényszerűségeit. „Az Evangélium egzisztenciális igazság, és nem tételekre tanít, hanem megszólítja az embert. Az ember, aki fedetlen és nyílt és egyszerű, és aki a megszólításra válaszol, arról a védekező zártság lefoszlik. Aki leplezetlen, az nyílt, vagyis átvilágított, végül is igaz.” A Lélek egysége Efézus 4,1–10 Ma már nem csupán a magyar és – mondjuk – a kongói kultúra között érzünk szakadékot, hanem a magyar kultúrán belül is ezer és ezer szakadék húzódik. Talán az idősek úgy vélik, hogy a könnyűzene egy másik, de mégis egységes világ, vagyis akik a könnyűzenét szeretik, azok megértik egymást. A helyzet közel sem ilyen egyszerű. A punk elhatárolódik a diszkózótól és fordít- va. A könnyűzene ugyanúgy nem egységesíti és nem békíti össze a fiatalokat, mint ahogy a komolyzene sem a felnőtteket. Egy csak egyetlen: Krisztus. A zsidókat és a pogányokat nem új, közös istentiszteleti formában akarta Isten egyesíteni, hanem mindkettőt a világ megmentésében és megtartásában a maga eszközeként együtt kívánta és kívánja használni. Zsidót és pogányt azáltal egyesíti Krisztusban Isten, hogy mindkettő Krisztus által tiszta és becsületes életet folytat, hogy mindkettő hűséges és jó segítője házastársának, hogy mindkettő szorgalmasan tanul és dolgozik, hogy mindkettő vigyáz környezetére és gazdagítja azt, hogy mindkettő tiszteli és szereti a másikat, hogy mindkettő Krisztust helyezi életében az első helyre, hogy mindkettő az evangéliumnak él. Amikor ezek a dolgok a helyükre kerülnek, rádöbben az ember, hogy Krisztusban egyek vagyunk, egy a hitünk és egy a szándékunk: Krisztust megélni a világban. 

-,-,-,-,-,,,,-,,,,-,,-,,,-,,-,-,--,,-
„Hasznunkra szolgál, hogy hellyel-közzel bajok és kellemetlenségek érnek bennünket, mivel az embert észre térítik, hogy megismerje, maga számkivetett voltát e siralom völgyében s ne kösse reménységét e világ semmiféle jószágához.” (Kempis: Krisztus követése I. k. 12.)

-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,

Ha a moziban egy jelenetet akarnak elénk vetíteni, a termet elsötétítik, hogy a képet jobban láthassuk.

A jó Isten is időnkint elsötétíti helyünket e földi életben, hol itt, hol ott olt el egy-egy fényt, hogy lelkünk annál jobban ráfigyeljen a másvilág fényére és dicsőségére, fájdalommentességére és örökkévalóságára

-,-,-,-,-,-,,-,-,-,-,,-

Az Úr Jézus így szólt Nagy (spanyol) Szent Terézhez egy alkalommal: „Azt hiszed talán, hogy az által szerez az ember érdemet, ha lelki örömöket élvez? Szó sincs róla, hanem azáltal, hogy dolgozik, szenved és szeret.”
 Talán valahogyan így szólna Jézus ma is a követni vágyókhoz: „Ugye nem hallottad, hogy Pál apostolom egyszer -nél többször élvezte volna a mennyei örömöket, míg ellenben nagyon is gyakran kellett szenvednie. Tekintsd az én életemet, mennyire tele volt szenvedésekkel. Nem találsz benne más élvezetet, mint azt, amelyben a Tábor hegyén részesültem. Ha látod édesanyámat, amint engem karjaiban tart, jusson eszedbe, hogy az ő élete tele volt a legkegyetlenebb szenvedéssel. Attól a pillanattól kezdve, hogy hallotta Simeon szavait: „Tőr fogja átjárni Szívedet.”
„Légy arról meggyőződve, hogy az én Atyám azokat szereti legjobban, akikre legtöbb szenvedést küld. Hidd el, hogy a szenvedés az ő szeretetének mértéke. Mivel mutathatnám ki én is jobban irányodban az enyémet, mint azáltal, hogy azt választom a te számodra, amit a magam számára választottam.”
„Ha majd egyszer megértesz engem, velem együtt fogsz siránkozni ama világias lelkek fölött, akiknek minden vágyuk és minden gondjuk, minden tervük ennek éppen az ellenkezőjére irányul.” (26. lelki számadás: Oeuvres II. 247—249.)

Isten válaszai :

Azt mondod: Nem vagyok képes.
Isten válasza: Én képes vagyok. (2 Kor. 9,8) Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégség tek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek, 
Azt mondod: Nem éri meg.
Isten válasza: Miattam megéri. (Róma 8,28) Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden jakokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak.
Azt mondod: Nem tudok megbocsátani magamnak.
Isten válasza: Én megbocsátok neked. (Róma 8,1) Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. 
(1 János 1,9) Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. 

Azt mondod: Nem tudom megvalósítani.
Isten válasza: Betöltöm minden szükségedet. (Fil. 4,19) Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban

Mindennek, ami jött, egyszer el is kell múlnia. Mindennek, ami felemelkedik, egyszer le is kell zuhannia. Minden hullámnak, akármilyen magasra tornyosuljon is, egyszer el kell simulnia, és eljön az idő is, mikor el kell tűnnie.
(elfogadás

A szenvedést rejtélynek is mondják, mert ahány bölcs csak élt, tanított és írt a földön, maradék nélkül még nem oldotta meg e kérdést, kivéve a mi Urunk Jézus Krisztust. Ő sem annyira szavával, mint életével és kereszthalálával oldotta meg a rejtélyek e rejtélyét. De azért számunkra még mindig titok marad a szenvedés: „Fulget crucis mysterium”, így szól az Egyház himnusza. Magyarul: „Ragyog a kereszt titka!”
Nem titok-e az „Ecce homo” jelenet? (Ján. 19, 5.) Kiméne azért Jézus a töviskoronát és a bíbor köntöst viselve. És monda nékik Pilátus: Ímhol az ember! 
Nem titok-e, hogy a föltámadt Jézus Péter apostolnak a háromszoros szeretet- és hűségnyilatkozat jutalmául a kereszthalált ígéri és jövendöli meg? (Ján. 21, 18—19.)
Nem titok-e, hogy az Úr a maga zsenge alkotását, az Egyházat éppen a csecsemőkorban, amikor a leggondosabb ápolásra és a legmelegebb szeretetre szorulna, a katakombák szűk, sötét és dohos légkörébe engedi záratni és a vértanúk százezreinek vérével öntőzni?
Ha Isten így gondolkodik a szenvedésről, kell, hogy a szenvedésnek valami, előttünk rejtett, rendkívül fontos, értékes célja és rendeltetése legyen.

Mi a kereszt? Egy függőleges és rajta keresztül egy vízszintes fa. Milyen találó hasonlata az emberi sorsnak! Mert mi az emberi élet? Kívánság, szerencse- hajhászat, melyet keresztülhúz egy felsőbb akarat. Az ember isteníti saját akaratát és ördögöt lát mindenben, ami terveit keresztezi. Ilyenkor a „kereszt” ürügy és alkalom a legvadabb lázadásra a „sors” ellen, mely az emberi gondolatok pókhálóit el merte szakítani és az emberi kívánságok szappanbuborékait vakmerő volt elfújni.
Valóban. Vágyaink, óhajaink és szenvedélyeink függélyes felfelé törekvését a szerint akarjuk elbírálni, aminő megvilágításban a rövidlátó, önző emberi gondolatok állítják azt elénk. Pedig éppen a törekvéseinket keresztező erő révén kapcsolódunk bele az objektív, az igazi világba és lépünk vele viszonyba.
Minden viszonyban kapok és adok valamit. A függőleges felfelé törtetésemmel keresem a módját, hogy szerencse-darabokat kapjak Istentől, a világtól és környezetemtől. Törekvéseim keresztezése révén megfizetem az óhajtott szerencse-darabokért az adót, adom azt, amivel Istennek, az ő felsőbb terveinek, magasabb akaratának, bölcsebb irányításának és a köznek tartozom.
A függélyes vonalú mozgás tehát mindig emberien egyoldalú és emberien önző. A vízszintes metszés adja meg ennek a korrektúrát, kiigazítja a hibát, gőgünket alázattá lapítja, vakmerőségünket józansággá hígítja, önzésünket megőrli és szívünket együttérzésre puhítja.

Rorátén

Régen, mikor az adventi hajnalokon

Új csizmácskát húzva lépdeltünk a havon,

És sietettett csipős decemberi fagy,

Már várt reám a megszokott templomi pad.

Majd az oltárlépcső lett szeretett tanyám

Hova büszkén engedett drága jó anyám.

Ott átölelt az Úr, magához szorított

Lelkembe véste a meghívó szózatot:

„Harmatozzatok égi magasok” hallom

Későn zengeni búgó orgonahangon;

Bár nem ropog talpunk alatt a fagyos hó

S nem hajnalban kondul hívón a harangszó

Az oltár szent magasán, hová állított

Érzem szöghelyes kezével átfogott

Szívem gyenge lángját tőrével éleszti…

Egek! Lelkem érte izzó vágy epeszti,

Kívánnám az égi magasok lejöttét

A lanyha, haldokló lelkek ébredését

Izajásként kiáltok fel: Küldj engem!

Engedd ösvényedet nekem egyengetnem

Hogy a hajnalok újból felvirradjanak,

S az emberek ismét feléd induljanak!

Albert Károly: Híd vagyok!

Nagy hivatással bíztál meg Uram,
hogy legyek híd ég és föld között,
hitemnek íve
kösse partjait
felépítse mi egykor romba dőlt.

Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,
próbákkal terheled a lelki hidat,
mert bírnom kell
minden terhelést,
örvényt, áradatot, pusztító vihart

követeid járnak e hídon
fénybe öltözöttek, dicsők nagyok,
rám is hull tőlük néha egy sugár
s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.

Reményik Sándor: "Tündérfok"

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -                                                                         De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

-,-,-,-,,,,-,,,-,-,-,-,-,,-,-,,-,-,

Ha azt akarod, hogy egy könnyű dolog nagyon nehéz legyen, akkor csak halogasd.

 Senki nem ígérte, hogy az élet igazságos.

 Akinek az ego-ja kemény, nehezen él át minden átváltozást...

Szeretni annyi, mint sebezhetővé válni. Bárkit szeretsz, a szíved bizonyára elszorul és esetleg meg is szakad. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy sértetlenül megőrzöd, nem szabad odaadnod senkinek. Gondosan csomagold be hobbikba és apró élvezetekbe; kerülj minden bonyodalmat, biztonságosan zárd be önzőséged ládikájába vagy koporsójába. És abban a ládikában a szíved elkezd változni. Kemény, törhetetlen és visszalágyíthatatlan lesz.

Ha csalódsz azon emberekben, Kik legszentebb érzéseidet bírják, ne ítéld el őket, mert nem ők a hibásak, Hanem Te, mert rosszul választottál.

 Ne tedd tönkre azt, amid van, arra vágyván, amid nincs

A szerelem láng, a szeretet parázs. Egyik lobogva lángol, a másik hosszan tartóan melegít.

 Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog. Ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte! Amiben a sokaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszélek, az a felszínről nem látható, és bensődben derül. (Seneca)

 Ébredj rá, hogy minden csak addig tart, amíg igazán jó. A vég egy új, jobb jövő kezdete, nem pedig büntetés.

Az ember sohasem tudhatja, mit akarjon, mert csak egy élete van, s azt semmiképp sem tudja összehasonlítani az előző életeivel, vagy megjavítani az elkövetkező életei során.

Csak az nehéz, ami szükségszerű, csak az értékes, aminek súlya van.

Aki arra vágyik, hogy elhagyja élete színterét, az nem boldog.

A szerelem annyit jelent, hogy lemondunk az erőnkről. (Kundera)

 Barát az, akire akkor is vágyódsz, amikor egyedül szeretnél lenni.

 Légy büszke arra, amit eddig elértél, s higgyél abban, hogy milyen messze tudsz még elmenni.

A bocsánatkérést nem a vétkes szokta kezdeni, hanem akiben nagyobb a szeretet.

Ha elesettnek érzed magad, emeljen fel az a tudat, hátha ez keresztutad egyik állomása.

Albert Károly: Híd vagyok!

Nagy hivatással bíztál meg Uram,
hogy legyek híd ég és föld között,
hitemnek íve
kösse partjait
felépítse mi egykor romba dőlt.

Kezedbe veszel, gyúrsz, formálsz, faragsz,
próbákkal terheled a lelki hidat,
mert bírnom kell
minden terhelést,
örvényt, áradatot, pusztító vihart

követeid járnak e hídon
fénybe öltözöttek, dicsők nagyok,
rám is hull tőlük néha egy sugár
s ilyenkor köszönöm, hogy híd vagyok.

Reményik Sándor: "Tündérfok"

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Mely rejtve őrzi boldogságod,
Egy sziklafok, ahonnan Te az élet
Töretlen teljességét látod,
Hol imádkoznál hosszan, térdenállva,
Mert onnan végtelen a panoráma.

Az életednek van egy titkos csúcsa
Köröskörül őserdő, ősbozót -
Keresztül-kasul vágtató csapások,
A sok hamistól nem látni a jót,
Isten előre ment, a csúcson vár be -
Csak az a kérdés, hogy odatalálsz-e?

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Hová a mélyből kibukkan fejed
S a szépség minden gazdagsága, fénye
Megáldja két csodálkozó szemed,
Hol tiszta vagy, mint kristálypatakok
S megnyitod szíved, mint egy ablakot.

Az életednek van egy titkos csúcsa,
Vezetnek hozzá szent véletlenek,
Jaj, hogy leszállni kell, jaj, hogy nem adhatsz
A pillanatnak örökéletet!
S botlasz újra sok rögös, buta úton. -

De mindegy. Egyszer fenn voltál a csúcson.

harzott
S kiderült rá szíved, arcod.
Gyönyörűség volt az élet,
Megáldottad születésed';
Rózsák közt jársz, azt hivéd,
S mi okozta? ... Semmiség!

Nem tudod, mi nyomja szíved',
Semmiségek üdvezítnek.
Hogy jön, nem tudod, csak érzed,
Hogy e bűnös-bűvös élet,
Mely ma szennyes, ronda börtön,
Holnap éden kertje rögtön.
Ma a békét áhitod,
S holnap küzdve élni jobb.

Ember! önző vágy vezérel.
Bánatával, örömével
Ezt az undok szép világot
Sorsodon át nézve látod.
Hogyha gondok elcsigáznak:
A világot éri vádad,
S ha örömre gyúl szived:
Nincs e földnél semmi szebb.

Ragyoghat a nap az égen;
Te sötétben, feketében
Látsz mindent, ha bánatod van;
Mig, ha kedved lángra lobban,
Minden érted van teremtve;
Télen is jársz rózsakertbe';
A nap is csak rád ragyog,
S kik itt laknak: angyalok.

Az örvendőt meg nem érted,
Ha világod' búban éled;
S csak ha lelked' szenvedőnek
Vallod, sajnálsz szenvedőt meg.
Mit törődöl a világgal,
Szenvedő sziv sóhajával,
Ha egy édes pillanat
Teljesíti vágyadat!

Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen...
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sohajtoz, ki mulat.
A világ csak - hangulat.

Reményik Sándor: NE PRÓBÁLJ!

Engem gyengébbnek faragtál ki,
Hogysem próbáidat
Állhatnám, Uramisten
Dícsérve Téged rendületlenül.
Azért ígyen könyörgök Hozzád:
Ne próbálj engemet!
Tudom, hogy vannak választottjaid,
Akiket szentté finomít a bánat,
Akiket hőssé edz a szenvedés,
Akik áldják és magasztalják
Süvöltő ostorod,
Mert minden csapás nyereség nekik.
Nem én, nem én!
Én igazabbá, emberebbé
Nem tisztulok sötét eged alatt.

Engem csak torzzá teszel és fonákká,
Engem csak összetörsz,
De szobrot szenvedéssel
Mégsem faragsz belőlem, Istenem.
Nekem kék szemed derült ege kell,
Örök mosolyod aranykupolája,
Őszi erdőkben halk lélekzeted:
Hogy kinyíljék szívem,
Szépségben s szeretetben - másokért,
Hogy ne kerengjek, mint a kerge állat
Veszett irammal, öntudatlanul
Önzésem és nyomorúságom
Őrült köreiben.
Ha azt akarod, hogy dícsérjelek
Szárnyaló énekkel, én Istenem:
Adj enyhülést, ne próbálj engemet!

Ady Endre: Az elrejtett arcok

Bosszús, bolond, béna vagyok,
Aki bírtam annyi harcot
S kit a farkas-szem meg nem ölt,
Megölnek az elrejtett arcok.

Mint orvok, úgy rejtőznek el
Titok-takarókba zárva.
Néhány nyár óta nincsen arc,
Csak csúfolódó csúnya lárva.

Én már alig-alig birom,
Talán mert érzem a végem:
Medréből tán holnap kicsap
Az én dagadt őszinteségem.

Közel és távol hazugak,
Gúnyos rejtők csúf csapatja,
Szép volna látni e hadat:
A lárva-bontást hogy fogadja.

Hiszen semmit se akarok,
Csak csúf lárvákat levenni
S látni meztelen arcokat,
Melyeken nincs mez, festék, semmi.

Egyszer néznénk farkas-szemet,
Kivoltunkat egyszer lássuk,
Horkantan egyszer hadd legyünk
Egymásnak kemény Messiásuk.

Állj meg üres kézzel Isten előtt...

ÁLLJ MEG ÜRES KÉZZEL ISTEN ELŐTT,
És emlékezz arra, mikor a világot gyönyörűnek láttad:
Gondolj egy napfelkeltére az alvó város fölött,
Gondolj egy rohanó folyóra, a Balatonra,
Vagy a csillagokra, amint tükröződneka sötét tengerben,
Gondolj a szobádban bezúduló fényre,
A cserépben növő virágra -
Emlékezz arra, mikor a világot gyönyörűnek láttad,
S ADJ HÁLÁT,
HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBAN REJVE ÉLSZ.

EMLÉKEZZ ARRA, MIKOR JÓL ÉREZTED MAGAD A BŐRÖDBEN:
Gondolj arra, hogy korcsolyáztál a szélben,
Vagy ahogy ástál a kertben,
Vagy hegyet másztál,
(Gondolj arra, mikor gyermekeknek adtál életet,)
Vagy megsimogattad kistestvéred fejét,
Vagy ahogy tartottál valaki a karodban, akit szeretsz -
Emlékezz arra, amikor jól érezted magad a bőrödben,
S ADJ HÁLÁT,
HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBAN REJTVE ÉLSZ.

EMLÉKEZZ ARRA, MIKOR VALAMI ÚJAT TANULTÁL AZ ÉLETRŐL:
Mikor megértettél valamit, ami eddig titok volt,
Vagy ahogy valakit hirtelen új oldaláról ismertél meg,
Gondolj valami olyan tehetségre, amiről eddig nem is tudtál,
Vagy amikor egy jó ötletet hallottál.
Emlékezz arra, amikor valami újat tanultál az életről:
S ADJ HÁLÁT,
HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBAN REJTVE ÉLSZ.

EMLÉKEZZ ARRA, MIKOR VALAMI MEGÉRINTETTE LELKEDET:
Gondolj egy énekre, mely könnyekig meghatott,
Egy imádságra, amelyet helyetted mondott ki valaki,
Egy igehirdetésre, mely tettekre sarkalt,
Gondolj arra, hogy összenevettél a barátokkal,
Gondolj a családodra,
Arra, mikor együtt sírtál valakivel,
EGy idegenre, aki szívesen fogadott,
Gondolj arra, aki ezt mondja neked: „Szeretlek” -
Emlékezz arra, mikor valami mmegérintette lelkedet:
S ADJ HÁLÁT,
HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBAN REJTVE ÉLSZ.

EMLÉKEZZ ARRA, MIKOR NAGYON ELESETT VOLTÁL,
Mikor egyedül érezted magad,
Mikor nem volt kitől tanácsot kérned,
Gondolj arra, mikor csak egy ember is visszautasított,
Mikor valaki megszégyenített,
Vagy kínos helyzetbe kerültél,
Gondolj arra, amikor féltékenység vagy aggódás gyötört,
S egész életed egyetlen hatalmas csődtömegnek tartottad -
Emlékezz arra, mikor nagyon elesett voltál,
Aztán gondolj Jézus szenvedő, megbocsátó, változatlan szeretetére,
S ADJ HÁLÁT,
HOGY ÁLDÓ HATALMAK OLTALMÁBAN REJTVE ÉLSZ. 

Reményik Sándor: Úgy fáj már minden...

Úgy fáj már minden, minden idebenn:
A szó, s a mozdulat, s a csend is fáj,
Minden, mi általreszket szívemen,
Legyen az ember, muzsika, vagy táj,
Úgy fáj már minden, minden idebenn.

De néha egy-egy halk szó simogat,
S rejtekúton a szívembe talál,
S álomba ringatja a kínokat,
Elaltatja a múltat, s a jövőt.
Pedig be nehéz megtalálni már
Az ösvényt, a szívembe vezetőt.

Gyom és gaz benőtte az utakat,
Ördögpalánták ágaskodnak rajtok:
Száraz kórók és keserű füvek,
Minden, mi beteg szívemből kihajtott.

Mártír a szó, mely jó hozzám ez úton,
És szent a szív, mely küldi őt ezen,
S mely liliomok magvát hinti el
Ott, hol különben csak bogáncs terem.

Áldott az óra és áldott a szél,
Mely liliomok messze magvát hozza,
Magot, melyből a békesség kikél.

Reményik Sándor: Minden jól van

Azt akarod, hogy kilépjek magamból.
Hát jól van, most kilépek.
Vallom veled, hogy nem hiába élek.
Vallom, hogy irgalom a kegyetlenség
És áldás az átok
Kell, hogy a termő magot földbe vessék,
És néha vérrel és szennyel befessék
A rejtett Cél felé futó világot.

Vallom veled, hogy minden, minden jól van,
Bár gályapadhoz láncolt rab vagyok
A végtelenbe lendülő hajóban.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van.
Akkor is, ha én nem érzem, nem látom, -
Hogy minden egész, - minden összefügg,
És rab-voltomban van a szabadságom,
Erőm az erőtelenségben,
A betegségemben a gyógyulásom.
A rossz is, amit gonosz szándék nélkül,
A vétek is, amit itt elkövettem,
Kristállyá érik messze valahol:
Vallom, lélekben, testben megtörötten.
Vallom, vallom veled mindezeket,
Mert szépek és mert lehetetlenek, -
S szeretném lehajtani fejemet
Világfeletti gondolataid
Kőszikláira, mint puha párnákra...

Hallod, hallod? igent mormol reá
S áment dörög a tenger orgonája.

Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedet,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megáll a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,

Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom nektek:
Valamitől mi mindig búcsúzunk

Reményik Sándor: Idővel

Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
Mi áldjuk balzsamosztó, lágy kezed,
Te tudod: az örök seb mese csak,
Egy seb ha nyílik, a másik heged,
Mosolygó bölcs, ősz doktorunk: Idő,
A perced ír, az órád irgalom,
Az éveid csupa szent sebkötések,
Vezess, vezess, mi követünk vakon.
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Enyhébb a naptűz, áttetszőbb az ég,
Egyre halkulóbb, estelibb a táj
És révedezőbbek a jegenyék,
Ahogy közelgünk a nagy Csend felé,
Suhanó pici békeangyalok
Nyujtják ki felénk apró árny-kezük:

Úgy múlik lassan minden fájdalom.
Ahogy az élet elmúlik velők

Nancye Sims - Tanácsok

Ha kell, járj egyedül -
győzelmed csak még édesebb lesz.
Ha kell, járj lassan -
nem fontos, mikorra
jutsz el a célig.
Ha kell, kezdd újra
megint és ismét -
a siker minden alkalommal közelebb kerül.
Ha kell, fogadd el,
bármit kell is -
lehet, hogy nem lesz könnyű megtenned,
de megkönnyíti a dolgod.
Ha kell, hagyd abba a futást -
így rád találhat a boldogság.
Ha kell, valld be, hogy
segítségre szorulsz -
így segíthetsz magadon.
Ha kell, küzdd le a félelmet -
félelem nélkül
minden lehetségessé válik.
Ha kell, változtass -
megváltoztathatja az életedet.
Ha kell, add meg magad -
harc nélkül, s megleled a békét.
Ha kell, köss kompromisszumot -
de tartsd magad elveidhez.
Ha kell, folytasd azt,
mi lehetetlennek tűnik -
csak akkor lehetetlen, ha kiszállsz.
Ha kell, állj meg -
s elkezdődhet egy új élet.
Ha kell, próbálj valami egyebet -
s bölcsebbé válsz.
Ha kell, várj -
csodás dolgok történnek majd mindennap.
Ha kell, élj bizonytalanságban -
az a bizonyosság, ha bízol magadban.
Ha kell, bízzál -
és bizakodásod erőt ad neked.
Ha kell, lépj tovább -
álmaid türelmesen
várnak rád.

Reviczky Gyula: Magamról .                                                                           Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszúságod;
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát;
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod, ég,
Csak hiúság, buborék.                                                                                                Óh, pedig hány perced, órád
Volt, midőn e sajtoló vád
Könnyeidben elviharzott

Óh, pedig hány perced, órád
Volt, midőn e sajtoló vád
Könnyeidben elviharzott,
S kiderült rá szíved, arcod.
Gyönyörűség volt az élet,
Megáldottad születésed;
Rózsák közt jársz, azt hivéd,
S mi okozta?... Semmiség!