Thomas Edisonnal történt, hogy amikor első találmányát, mint fiatalember, eladta, többdolláros csekket kapott vevőjétől. A csekkel elment a legközelebbi bankba, hogy beváltsa. A banktisztviselő megnézte, majd Edisonra nézve így szólt:
- Kérem, ez a csekk nem jó.
- Akkor engem becsaptak! – kiáltotta meglepődve Edison.
- Nem, nem csapták be, kérem, csak hiányzik az Ön aláírása.
- Úgy! – szólt Edison megkönnyebbülten, és aláírta a csekket.
Az üdvösség készen van. A királyi menyegzőre minden elkészíttetett. Mégis lesznek, akik nem kóstolják meg a király vacsoráját. Miért? Azért, mert nem jönnek el. Olyan az üdvösség, mint az aranynál, ezüstnél értékesebb áron – drága véren – megvásárolt örökség, amely a tiéd, de a te aláírásod nélkül érvénytelen!
Számodra is megnyílt a Mennyország kapuja, de ha nem lépsz át rajta, minden hiába. Olvastam egy japán politikai fogolyról, akit szabadon bocsátottak volna, ha aláírja a kegyelmi kérvényt. Nem tette meg, és rab maradt.
Számodra is készült kegyelem, csak ott legyen a kegyelmi kérvényen a te aláírásod, egyébként hiábavalóvá teszed Isten kegyelmét, és elvesztél.
Ne habozz hát, ne kételkedj, ne könnyelműsködj, hanem kiálts Timeus fiával, a vak Bartimeussal: - Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
Te kié vagy?
Kína egyik belső tartományában az idegenek ellen fellázadt tömeg megragadott egy védtelen keresztyén iratterjesztőt és végig hurcolva az utcán, arra akarta kényszeríteni, hogy torkaszakadtából kiáltozza: „Én az idegenek ostoba rabszolgája vagyok!” az iratterjesztő erre azt mondta, hogy ő csak akkor hajlandó kiáltozni, ha megengedik neki, hogy ő megnevezhesse azt az idegent, akinek ő a rabszolgája. Azok szitkozódások és fenyegetések között mondták, hogy megengedik, csak minél hangosabban kiáltozzon, de azonnal. Az iratterjesztő erre boldog örömmel harsogta végig az utcákon – míg csak be nem rekedt teljesen:
Egy evangélistától, aki családjával együtt nagyon szerényen és egyszerűen élt, az a hír járta, hogy nagyon gazdag. Mikor egy nap a faluban járt, találkozott vele az adószedő, és megkérdezte:
- Igaz, hogy ön nagyon gazdag, uram?
- Igen. – felelte a prédikátor. – Valóban gazdag vagyok.
- Úgy? – figyelt fel a tisztviselő, és előhúzott egy zsebkönyvet. És mekkora a vagyona?
- Elsősorban van jó egészségem, és az egészség többet ér, mint a gazdagságnál.
- Nagyon helyes! – mondta a másik. – De mit mondhat még a tulajdonának?
- Jó feleségem van. – felelte a prédikátor – És ez többet ér, mint a drágaköveknél
- Rendben van – mondta az adószedő – Más vagyona nincs?
- De igen! Vannak egészséges, engedelmes gyermekeim, és a gyermek Isten gazdag áldása!
- Jó, jó, de még?
- Ezenkívül polgárjogom van a Mennyben, ott vannak eltéve legnagyobb kincseim. És Isten Igéjéből tudom, hogy Isten gyermeke vagyok. Ő az én Atyám.
- Más vagyona nincs?
- Nem, egyéb kincsem nincs.
- Uram – mondta az adószedő – akkor ön valóban nagyon gazdag ember, de az ilyen vagyonért nem fizetnek adót.
Husdson Taylor és a teáscsészék
Hudson Taylor, a Kínai Belmisszió alapítója, egy fiatal misszionáriussal beszélgetett, aki arra készült, hogy munkálkodni induljon Kínába.
- Idefigyelj! – mondta Taylor, és aztán nagyot ütött öklével az asztalra.
A teáscsészék táncoltak, és a tea kifröccsent a terítőre. Miközben a megdöbbent fiatalember kíváncsian figyelte, hogy mi történik, Taylor így folytatta:
- Amikor munkálkodni kezdesz, számos akadállyal találkozol. A próbák csapásokként hatnak rád. Gondolj arra, hogy ezek a csapások csak azt hozzák ki belőled, ami benned van!
Isten háza
Egy apuka sétálni megy az öt éves Sárával és a 7 éves Gergővel. Az imaház előtt elhaladva Sára megkérdezi édesapját:
- Ugye ebben a házban lakik az Isten.
Gergő komoly megfontolt hangon szól oda húgának:
- Nem, Isten nem itt lakik, itt csak rendel.
Ezt a második térbeli Isten-közelséget az Úr visszavárása előzi meg. Az utolsó napok, melyek az Úr visszajövetelét megelőzik, adják az időbeli közelséget. Az utolsó napokban ez a mondás: „Az Úr közel” azt fogja jelenteni: Jézus hamar eljő! Ez az időbeli „Úr-közel” a legnagyobb szorongattatások idejét fogja felölelni, az úgynevezett „nagy nyomorúság” napjait, melyekben az egyháztól elvétetik a külső istentisztelet alkalma, és csak Szellemben lehet majd Istent imádni; de ez a szellemben való imádás egyúttal valóságban való imádás is lesz, mert a képmutatás minden alkalma elvétetik a külső istentisztelet alkalmainak hiánya miatt.
A „valóság” azt is jelenti, hogy ebben az utolsó időben a keresztyén egyházban a rajongás minden lehetősége megszűnik. Rajongónak olyan embert nevezünk, aki hamis lelkesültséggel az ige fölé emelkedik. A rajongás gyakori tünete, hogy elhitetjük magunkkal, hogy a szenvedések kikerülhetők, a győzelem könnyebb úton is lehetséges. A tesszalónikai apostoli egyházban is voltak olyanok, akik azt hirdették, hogy „az Úrnak napja itt van már” (II. Tessz. 2, 2). Pál aggódva inti a rajongókat, hogy az Úr napja nem jön el addig, amíg be nem következik előbb a szakadás, és meg nem jelenik a vétek embere, a veszedelem fia, ki mindennek, amit Istennek vagy istentiszteletre méltónak neveznek, fölébe fogja emelni magát, sőt Isten gyanánt fogja mutogatni magát (II. Tessz. 2, 3-4). Ezen a nehezen tehát át kell esnie a győzelemre törekvő egyháznak. De ezt az utolsó nehéz harcot mégis könnyűvé fogja tenni az a tudat, hogy az Úr már közel van, „csak az ajtó előtt” (Máté 24, 33).
Mennél kínosabb lesz az igaz egyház helyzete ebben a világban, annál égetőbb lesz a kérdés: mikor jön el az Úr? Erre a kérdésre a felelet hármas:
akkor, amikor az egyház, a menyasszony felkészül a Vőlegény fogadására, amikor a búza megérik az aratásra;
akkor, amikor a világ konkolya elválik a tiszta búzától és maga is megérik arra, hogy összeszedjék és kemencébe vessék;
akkor, amikor azok a külső kísérő jelek, melyeket Jézus és az apostolok az Úr visszajövetelével kapcsolatban jövendöltek, teljesedni kezdenek. Eszerint Jézus visszajövetelének időpontját három tényező határozza meg: az egyháznak
a világnak állapota és
az ég viselkedése
az egyházzal és a világgal szemben.
1. Az egyházról azt olvassuk, hogy annak menyasszonyként kell elkészülnie Vőlegénye, Jézus fogadására. Prófétai hasonlatok alapján Pál Krisztusnak és az egyháznak viszonyát a mostani időben a jegyességgel; az Úr visszajövetele és az egyházzal való egyesülése után pedig a házassággal példázta, s ezzel a földi házasságnak is mélyebb értelmet adott. „Ti férfiak, szeressétek feleségeiteket, amiképpen Krisztus is szerette az egyházat, úgyhogy magát odaadta érte, hogy azt, miután víznek fürdője által igével megtisztította, megszentelje, hogy az egyházat dicsőségben állíthassa maga elé, úgyhogy ne legyen rajta szenny, ránc vagy efféle, hanem szent és feddhetetlen legyen.” (Ef. 5, 25-27).
Ez az egyház minőségi feltétele: az egyház tisztasága. Ennek a tisztaságnak létrehozója nem az ember, hanem Krisztus, ki tisztító eszközül az igét használja, mely olyan az egyháznak, mint a vízfürdő. A megtisztítás útja nem szerzetesi testfegyelmezés, de nem is a modern pietisták törvényeskedése (van nem törvényeskedő pietizmus is és annak Kálvin volt egyik apostola!).
Megtisztulni tehát úgy lehet, hogy szívünket az ige és a Szellem fényébe állítjuk és magunkat annak ítélete alá állítjuk. Arról, hogy az ige az egyházban feladatát el tudja végezni, maga a Szellem-Isten gondoskodik azzal, hogy ajándékokkal ruházza fel kiválasztottait; azután szétküldi őket a világba. Ennek az isteni gondoskodásnak eredménye az ige reformációja, mely az apostolok kora óta napjainkig tart. A reformációnak nem az a célja, hogy a farizeusi gőg és szennyező babona támadásaival szemben örök védekezésben maradjon, s a Sátán okozta károkat és lékeket tatarozgassa a hajón; hanem az, hogy a megismerés mindig újabb területeire vigye az egyházat, hogy azokon a harcot megvívja, míg aztán az egyház az emberi tévelygés minden támadásával szemben felkészülten fog állni. Jakab apostol a bölcsesség elnyerésében látja az egyház megszilárdulásának útját (1, 2-9), s ennek elnyeréséhez az ember részéről csak a hit szükséges. Péter a kísértések közben kipróbálttá váló hitet jelöli meg ama gyümölcsként, amelyet a visszatérő Úr rajtunk keresni fog (I. 1, 5-9), a hitet pedig a prófétai ige reménységgé változtatja (II. 1, 19-20). A többi, ami az üdvösséghez szükséges, mind Isten ajándéka, olyan meghódításra váró ország, amelyet a hit vesz be (II. 1, 3-11). Nem kell tehát egyebet tennie az apostolnak, minthogy a gyülekezetet hitre buzdítsa, emlékeztetve értelmüket az Istennek „éppen akkorra" adott igazságára. Az emlékeztetés a fennálló (jelen) szükség szerint mindig új igazságokat hoz elő a Biblia kincseiből, hogy a gyülekezet azokat hitével elsajátítsa. II. Kor. 3, 12-18 szerint a menyasszony felkészülésének módja az igében Krisztus dicsőségét szemlélni és mialatt Krisztust látja, anélkül, hogy bármily erőlködést tenne is a Mester utánzására, át fog változni ugyanarra az arcra, dicsőségről dicsőségre.
A minőségi feltétel mellett a menyasszony felkészülésének van mennyiségi feltétele is. Róm. 11, 25 szerint, mielőtt Isten Izrael kitört ágain könyörülne s őket a hívő Ábrahám szelíd olajfájába visszaoltaná, a „pogányok teljes számának" be kell mennie. Ez a kifejezés: „teljes szám" (pléróma) azt mutatja, hogy Isten eleve meghatározta, hogy Krisztus menyasszonyának, az egyháznak, a nemzetekből és korokból hányan és kik lesznek tagjai; őket név szerint ismerte és kiválasztotta s mikor az utolsó kiválasztott is bemegy (a Krisztusbárkába), Krisztus menyasszonya kész lesz jövendő hivatásának teljesítésére. Ez a hivatás a Krisztussal együtt uralkodás lesz, a földön az isteni igazságosság megvalósítása. Azért tehát nemcsak az egész egyháznak kell elkészülnie, hanem a „teljes szám" minden egyes tagjának külön is meg kell szentelődnie és megösmernie Isten gondolatait, amelyeknek Krisztus visszajövetele után e földön alakot kell ölteniök. Ennek a teljes számnak minden tagja hit által föltétlen engedelmességre jut s e tekintetben kipróbáltságának bizonyítékát adja (I. Kor. 9, 16-27). A hit engedelmességének legfőbb bizonyítéka az egyház egysége lesz (Ján. 17, 15-23). 2. Krisztus visszajövetelének világi feltétele: a világnak az ítéletre való megérése, a konkolynak a búzától való elválása. Jézus szerint tévelygés, árulás, gyűlölet, háborúk töltik be az utolsó napokat (Máté 24, 5-12). Jézusnak ezt a jövendölését többször megismételte Pál; mindjárt egyik első levelében az egyházszakadásról szólott (II. Tessz 2, 3: apostasia tulajdonképpen elpártolást jelent, Krisztus mellől az antikrisztus mellé állást); két késői levelében pedig megjósolta, hogy az utolsó időkben az emberek közt a gonoszság megszaporodik (I. Tim. 4, 1-3; II. 3, 1-9): „Ezt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek; mert az emberek magukat szeretők lesznek, pénzvágyók, dicsekvők, fennhéjázok, káromlók, szüleiknek engedetlenek, hálátlanok, szentségtelenek, szeretetlenek, engesztelhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, féktelenek, a jónak ellenségei, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább kéjszeretők, mint Istent szeretők, a kegyességnek formáit használók, de erejét megtagadók.” A Jelenések Könyvében a filadelfiai és laodiceai gyülekezet állapota mutatja az utolsó idők kétféle gyülekezetét, az Istenre támaszkodót és a magában bizakodót, a dicsekvőt. Az előbbi a napba öltözött asszonyban jelenik meg a napok végén, az utóbbi a veres fenevadon ülő paráznában (12 és 17). A nagy paráznát alkotó visszaeső keresztyének meg fogják tagadni keresztyén testvéreiket, nyilvánvaló tévelygőkkel szövetkeznek és az Istent gyűlölő államhatalomtól fogadnak el előnyöket s anyagi előnyökért és evilági hatalomért az egyház égi dicsőségét, szeretetegységét eladják. Velők szemben fognak állani a választottak, akik mindenfajta hamisságtól elállanak, hogy Krisztushoz ragaszkodhassanak.
Hatodik ideáig külkdeni:
„Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.” Jak. 1.19
Fel akarja akasztani a képet a falra. Szöge van, de kalapácsa nincs.
- Sebaj, a szomszédnak van – ötlik hirtelen eszébe. El is határozza, hogy átmegy és kölcsönkéri.
De kétségek ébrednek benne. És mi lesz, ha nem akarja kölcsönadni? Hiszen tegnap is olyan hűvösen üdvözölt…Talán sietett…, de lehet, hogy csak úgy tett, mintha sietetne, mert neheztel rám. De vajon miért? Én aztán sohasem bántottam meg, egyszerűen képzelődik… meg beképzelt is. Hát nem? Ha tőlem kér valaki egy szerszámot, azonnal odaadom… Hogy lehet megtagadni egy ilyen egyszerű kérést, mint az enyém? Az ilyen alakok alaposan meg tudják keseríteni az ember életét! És még ráadásul azt hiszi, hogy rászorulok a kegyeire!
Átrohan, csönget és dörömböl, pulykavörösen üvölt rá az ajtót nyitó szomszédra:
- Tartsd meg a nyomorult kalapácsodat, te senkiházi!
Az ötödik „Úr-közel” Jézus visszajövetelével valósul meg. Ezzel az Úr másodszor jön a földre. Első alkalommal úgy jött, mint vándor, istállóban született, bitófán halt meg, ruháit is szétosztották gyilkosai. Második alkalommal úgy jön el, mint király, nagy hatalommal fog égből alászállani, mindenki látni fogja dicsőségét, és széjjelfutnak előle ellenségei.
Ez az „Úr-közelség” mást fog hozni az egyháznak és mást fog hozni az emberiség többi részének, a „nemzeteknek”. Egyház alatt ekkor már régen nem a földi felekezeteket fogják érteni, mert ezek Krisztus visszajövetelét megelőző nagy szakadásban elvilágiasodnak, Krisztust megtagadják és az Antikrisztus mellé állanak. Megíratott ugyanis, hogy a külső udvar, azaz a látható egyház odaadatik a pogányoknak és azok a szent várost 42 hónapig tapodni fogják (Jel. 11, 2). Egyház alatt, amikor az Úr visszajő, azt a földileg meg nem szervezett, de Istentől jól ismert tömeget fogják érteni, akiket Isten angyalai szellemi pecséttel látnak el. E pecsét egyik oldalát csak Isten fogja olvasni: „ösmeri az Úr az övéit”; a másikat az emberek olvassák: „el fog állni a hamisságtól mindenki, aki a Krisztus nevét nevezi”. (Vö. Jel. 7, 3 skk; II. Tim 2, 19).
Amikor az Úr visszajő, ez igaz egyház tagjai föltámadnak. A feltámadó egyházat az angyalok elragadják a visszatérő Úr elé s „ekképpen mindenkor Véle lesznek”. (I. Tessz. 4, 14-18) . Mindenkor Véle lesznek: ez az ötödik „Úr-közel”, mely testi közelség lesz, első pillanatra csak a választottaknak, akkori nevükön: a győzedelmeseknek része lesz, akik addig is szellemi közelségben voltak az Úrral.
Nem úgy lesz tehát, mint Jézus első eljövetele alkalmával; amikor csak lassan jutottak a testi együttlét mellett szellemi közelségbe is. Mind testi, mind szellemi Isten közelségből fognak kiindulni, hogy szolgálatukat az emberiségen elvégezzék. Ez a szolgálat a Báránnyal való együtt-uralkodás lesz. Ennek a találkozásnak és közösségnek Jézus a példázatokban ezt a meghatározást adta: „a király menyegzőt szerze fiának” (Máté 22, 2). A Vőlegény és menyasszony örök egyesülése: menyegző. Csak egy idő multával lesz látható Krisztus a többi akkor élő embernek, akik ekkor még nem kerülnek ítéletre, hanem az úgynevezett ezeréves uralkodás missziójának lesznek tárgyai, nagy ébredéseket nagy megalázkodások előznek meg: minden nemzet előtt elsőként Izrael népe fogja a bűnbánat könnyeit sírni Őérte, akit általszögeztek, azután a bűnbánat és az azt követő ébredés kiterjed a világ összes nemzeteire. Be fogják látni tévedésüket s kiderül az egyház igazsága, amiért az oltár lábánál nyugvó szentek a mennyekben imádkoztak.
Amint az Úr első eljövetele alkalmával a tanítványok lassankint vették észre, ki tulajdonképpen az a Jézus, hogy Benne Isten jelent meg: úgy fogja most a világ Krisztusnak és szentjeinek világkormányzásából lassankint felösmerni igazi Urát és amennyire felösmerik Őt, annyira jutnak be az Ő közelségébe. Ám ekkor is még mindig lesznek olyanok, akiket az Úr jelenléte eltaszít; lassankint elhúzódnak az akkori társadalomtól, „a föld szélein” gyűlnek össze s „GÓg és Magóg” népévé lesznek.
