2017. augusztus 17., csütörtök


AUGUSZTUS 17.
Az őrangyalok

Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne vessetek; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orcáját. — MÁTÉ 18,10.

Évekkel ezelőtt néhányan éppen az Úrnak szolgáltunk, oly módon, ahogy az le van írva az Apostolok cselekedetei 13,1–2-ben. Én épphogy’ felálltam térdemről és leültem az emelvényen, még mindig nyelveken imádkozva, amikor hirtelen Jézus állt elém.

Jézus mögött pedig, körülbelül hatvan centire az Ő jobbján és kilencven centivel mögötte, ott volt egy hatalmas angyal! Az angyal biztos megvolt két és fél méteres — igen nagy termetű volt. Jézus beszélt nekem néhány dologról (és minden, amit mondott megtörtént később). Amikor befejezte, amit mondani akart nekem, megkérdeztem:

— Ki ez? Mit keres itt?

Jézus azt válaszolta: — Ez a te angyalod.

— Az én angyalom?

— Igen — mondta Ő. — Emlékszel, hogy amikor a földön jártam, azt mondtam a kisgyermekekről, hogy az ő angyalaik mindig látják az én Atyám orcáját. Nem veszíted el az angyalaidat akkor sem, ha felnőttél.

Ugye, milyen megnyugtató ez? Bárhova megyek, velem van ez a hatalmas társ, aki mindenhova elkísér engem!

Megvallás: A Zsidó 1,14 szerint az angyalok elküldettek szolgálatra azokért, akik az üdvösség örökösei. Én az üdvösség örököse vagyok. Az én angyalom azért küldetett hozzám, hogy szolgáljon nekem.

--------------------------------------------------------


 

 

 

Képeslap-myszty“Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!” (ApCsel 3,6)

Egy csodálatos gyógyítás történetnek lehetünk a részesei, ha elovassuk a történetünket. Péter nem mindennapi csodával gyógyit, figyeljünk csak: aranyon és ezüstöm nincs, de a Názáreti Jézus Krisztus nevében mondom, kelj fel és járj. Ahhoz azonban, hogy megértsük a csodát, szükség az előzményeket is megnéznünk. Jézus ígérete szerint elküldte Szentlelkét követőinek, és mintha kicserélték volna őket! Péter prédikált, és több ezer ember hallotta őt és hitt a szavainak és együtt dicsőítsék Istent. A félénk tanítványok immár bátor hitvalókká lettek, akik csodákat tettek, ahogy a mai történetünkből is kiderül. Vajon mi észrevesszük ezeket az életünkben, hogy van csoda, vagy csak átsiklunk a mai történetünkön, mondván, hogy ilyen nincs. De Igen vannak ma is, a 21. században is vannak csodák, csak észre kell vennünk. Hogy hogyan?- kérdezhetnénk. Úgy ha emlékezünk a Jézusi ígéretre, hogy Ö ott van mellettünk és Pünkösdkor elküldte nekünk a Szentlelkét és így mi is hitvaló keresztyén emberré válhatunk. Így nekünk is más lesz az életünk és észrevesszük a  csodát, hogy van gyógyulás Krisztus által nem más által csak általa meggyógyulhatsz, és megváltozhat az életed, ha hiszed. Legyen e mai történet tanulságos számunkra, imádkozzunk a betegekért és mindenkiért, hogy minél többen tapasztalják meg a csodát és velünk együtt dicsérjék az Urat. Ámen!

------------------------------------------------

 

Képeslap-myszty„Mindnyájan pedig, akik hívének együtt valának és mindenük köz vala” Ap. csel. 2,44

Napi ige: Ap. csel. 2,42-47
Egységben az erő. Ez egy jól ismert igazság, amit nagyon sok tapasztalati valóság bizonyított már a történelem során. Az egység viszont olyan érték, amely nagyon törékeny, könnyen elveszíthetjük. Az első emberpár harmóniában, úgyszólván egységben élt Istennel és a teremtett világgal, azonban a kísértő megbontotta ezt az idilli állapotot. Az ő munkája pedig az évezredek multával sem változott, továbbra is maradt az a szétdobáló (diabolós), amely álnokul és sokszor észrevétlenül befurakszik a legösszetartóbb közösségekbe is. Ezt követően pedig egymás ellen hangolja az emberek gondolatait mindaddig, amíg a családi, baráti, gyülekezeti vagy egyéb kapcsolatok meg nem szakadnak. Mit tehetnénk mi ellene? Felvehetjük vele a harcot, de idővel kiderül, hogy saját erőnkből csak kisebb sikereket érhetünk el, a döntő győzelem így, sajnos mindig az övé lesz. Két választási lehetőségünk marad: vagy leszünk a szétdobáló játékszerei vagy hittel fordulunk ahhoz, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Ez a hit tette lehetővé az első gyülekezet számára is azt, amit a mai ige elmond róluk: „Mindnyájan pedig, akik hívének együtt voltak és mindenük köz vala”. A legnagyobb kapcsolópont ezeknek az embereknek az életében a Jézusba vetett hit volt. Ez pedig olyan értékkel bírt bennük, hogy minden más jelentősége eltörpült mellette, így tudtak mindenen megosztozni. Ennek ismeretében az első kijelentése ennek az áhítatnak csak féligazság, mert az igazi erő abban a Jézus Krisztusban van, aki ezt az egységet létrehozza és megtartja. Fordulunk hozzá hittel és bizalommal. Ámen



 

Dániel.


Most tilos Perzsiában

Istentől bármit kérni:

Az imádatot Dárius

Csak magának igényli.

Ki megszegi a törvényt,

És Istenét imádja:

Vad oroszlánok,

Iszonyú verme várja!

Dániel – úgy, mint eddig -,

Hisz nincsen semmi titka,

Térden dicséri Istenét,

Ablaka tárva-nyitva.

Besúgó, áruló had

Rohan, hogy feljelentse,

S hull Dániel a pecsétes,

Zárt oroszlánverembe 

Isten bezárta mégis

Az oroszlánok száját,

Épen szabadította ki

Hűséges prófétáját.

Áldott – nem hitvallástól! –

Ki bűntől visszaretten!

-A vádaskodók lettek mind

Prédává a veremben.

Bűnbocsánatról.

Zsolt
32,1.5
Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az Úrnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem.
Jób
7,21
Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, mire keresel, már nem leszek.
JSir
3,42
Mi voltunk a vétkesek és engedetlenek, ezért nem bocsátottál meg.
Ézs
55,7
Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.
Zsolt
79,9
Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te neved dicsőségéért! Ments meg minket, és nevedért bocsásd meg vétkeinket!
Zsolt
65,4
Erőt vettek rajtunk a bűnök, de te megbocsátod vétkeinket.
Zsolt
86,5
Mert te jó vagy, Uram, és megbocsátasz, nagyon szereted mindazokat, akik hozzád kiáltanak.

------------------------------------------------------------------

 VÁLTÓ .
Letettem, Uram, nevet, címet, rangot Mert szívemben meghallottam a hangod.
Megutáltam a fellegjáró utat, Hogy lábadnál alázatot tanuljak.
Körülvettek az irigyek, kajánok... Igaz barátra most alig találok.
De nincs is már szükség ily irgalomra; Elég, ha hullok megtartó karodba.
Igéd parancsa visszhangzik szívemben, Hogy csüggedt karom újra fölemeljem,
S megfáradt lábam egyenesen járjon... Elindulok. Szent parancsszavad várom.
Gerzsenyi Sándor


-----------------------------------------------

Hívd Jézust az életedbe, kérd Istent hogy vezessen, ez egyszerű, a célom hogy Isten országának szolgája legyek, hogy növekedjek az Ő szeretetében, ez az övéi szeretetét is jelenti, Jézussal való kapcsolatunkban az a legfontosabb hogy megértsük az Ő akaratát, hogy hogyan kellene élnünk és szolgálnunk az Ő Atyját
Igevers:
Mert olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez. I. Péter 2, 25 - Új ford


----------------------------

Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből A HIT CSODÁJA
"...az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek megtévesztő szavaiban állott" (1Kor 2,1-5).
Pál tudós és elsőrendű szónok volt. Nem alázatoskodó módon beszél itt, mégis ezt mondja: "Elhomályosítottam volna Isten hatalmát, ha az evangélium hirdetésénél mint ragyogó szónok kívántam volna hatással lenni az emberekre." A Jézusban való hit olyan csoda, amit csak a megváltás hatóereje teremthet meg. A hatásos beszéd, csalogatás és hívogatás mit sem ér, csak Isten hatalma. A megváltás teremtő hatalma az evangélium hirdetése által árad szét, de nem az igehirdető személye miatt. Az igehirdető igazi böjtje nem az, hogy eledelektől tartózkodik, hanem inkább az, ha az ékesszólástól őrizkedik, hogy ne akarjon hatást kelteni választékos beszédjével, tehát őrizkedjék mindattól, ami megzavarhatná Isten evangéliumának tiszta vonzását. Az igehirdető Isten képviselője, "mintha Isten kérne mi általunk" (2Kor 5,20). Az a dolga, hogy Isten evangéliumát szólja és ne emberi eszméket. Ha az emberek csak azért kívánnak jobbak lenni, mert én prédikáltam nekik, akkor soha nem fognak közelebb jutni Jézus Krisztushoz. Ami az igehirdetésemben nekem hízelgő, az végül is Jézus Krisztus árulójává tesz engem, mert az a váltság újjáteremtő hatalmát akadályozza. "És én, ha felemeltetem e földről, magamhoz vonzok mindeneket" (Jn 12,32) - mondta az Úr Jézus. "...az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcsességnek megtévesztő szavaiban állott" (1Kor 2,1-5). Pál tudós és elsőrendű szónok volt. Nem alázatoskodó módon beszél itt, mégis ezt mondja: "Elhomályosítottam volna Isten hatalmát, ha az evangélium hirdetésénél mint ragyogó szónok kívántam volna hatással lenni az emberekre." A Jézusban való hit olyan csoda, amit csak a megváltás hatóereje teremthet meg. A hatásos beszéd, csalogatás és hívogatás mit sem ér, csak Isten hatalma. A megváltás teremtő hatalma az evangélium hirdetése által árad szét, de nem az igehirdető személye miatt. Az igehirdető igazi böjtje nem az, hogy eledelektől tartózkodik, hanem inkább az, ha az ékesszólástól őrizkedik, hogy ne akarjon hatást kelteni választékos beszédjével, tehát őrizkedjék mindattól, ami megzavarhatná Isten evangéliumának tiszta vonzását. Az igehirdető Isten képviselője, "mintha Isten kérne mi általunk" (2Kor 5,20). Az a dolga, hogy Isten evangéliumát szólja és ne emberi eszméket. Ha az emberek csak azért kívánnak jobbak lenni, mert én prédikáltam nekik, akkor soha nem fognak közelebb jutni Jézus Krisztushoz. Ami az igehirdetésemben nekem hízelgő, az végül is Jézus Krisztus árulójává tesz engem, mert az a váltság újjáteremtő hatalmát akadályozza. "És én, ha felemeltetem e földről, magamhoz vonzok mindeneket" (Jn 12,32) - mondta az Úr Jézus.
---------------------------------


Isten hatalma
"Te vagy az Isten, aki csodákat tettél, megismertetted erődet a népekkel."
Zsoltárok könyve 77:15
A Vörös-tenger szétválasztása természeti csoda. A vizek vérré válása az ítélet csodája, azaz csapás. Mannahullás jó helyen, meghatározott időben és előre lefektetett szabályok szerint: a gondviselés csodája. Mózes megmenekülése a gyékénykosárban és a fáraó lányának irgalma nem természetfeletti csoda, de teljesen logikátlan, azaz kulisszák mögötti isteni beavatkozás nélkül teljesen elképzelhetetlen. Isten Fia két angyal társaságában meglátogatja Ábrahámot és együtt esznek vele: az egyik legnagyobb csoda, amit a Biblia leír, nem a monumentalitása, hanem éppen az egyszerűsége miatt. Elizeus a halálból feltámaszt egy kisfiút: az élet csodája. Isten átadja Mózesnek a saját írásával készült kőtáblákat a Tízparancsolattal: a tanító-nevelő Isten egyszerű csodája.
Amikor Isten olyan csodát tesz, amiben nem a népe kedvezményezett, akkor Isten megmutatja, hogy Ő nem személyválogató és minden nép közül kedves Neki, aki Őt szereti. A ravasz gibeóniak, akik csellel szereztek szövetséget Izrael népével, amikor bajba kerültek, Isten az egyik legnagyobb csodát tette értük, amekkorát még saját népéért sem, megállt a Nap egy napra. Az Úr meggyógyította Naámánt, pedig ő Isten népének ellensége volt. Isten meggyógyítja a gőgös Nabukodonozort és elállatiasodott szintjéről visszahelyezi a királyi székbe.
Isten hatalmas csodákat tesz népéért, néha még hatalmasabbakat az idegenekért, hogy meglássuk: Ő nem országhatárok szerint osztja az áldásokat és csodákat, hanem a szív állapota szerint.
Vegyük észre mi is a mi mai csodáinkat: látok, hallok, tudok járni, van étel a tányéromon, ugyanaz a párom, aki tegnap, ugyanott dolgozom, mint a múlt héten. Ne feledjük el Isten kis csodáit sem! Csak azért, mert nem füstfelhőbe burkolva érkeznek, vagy nem adja hírül trombita a jelenlétüket, még nem azt jelenti, hogy az nem ugyanakkora csoda!





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése