Felháborító!!! - Avagy az ütközések illemtana .

"Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek! Megütközésre ne adjatok okot sem a zsidóknak, sem a görögöknek, sem az Isten egyházának;" 1Korinthus 10,31-32

Nem is olyan rég beszélgettem a fiatalokkal az illemről és azt találtam mondani, hogy gyerekként megtanították nekünk, hogy adjuk át a helyünket a buszon az időseknek. Hát, érdekes beszélgetés keveredett a felvetésemből. Egyiken sem vitatták, hogy a szabály alapvetően helyénvaló és illő. De sokan vannak, akik visszaélnek vele. Az egyik lány arról mesélt, hogy az öreg hölgy olyan gyorsan tolakodott a tili-tolijával a buszajtó felé, hogy ki is billentette őt az egyensúlyából. Majd ahogy felért, azonnal felállított valakit, hogy ő mennyire fáradt. Egy egyetemista arról mesélt, hogy a bottal járó úr miként előzte le a villamos elérésében rohanva, majd arra hivatkozva, hogy milyen beteg és alig kap levegőt, azonnal leült az egyetlen szabad helyre megelőzve egy kismamát. Vagyis ne feledjük, az éremnek mindig két oldala van. Így hát nekibuzdultam, kicsit beleástam magam korunk etikettjébe, különösen az étkezést szem előtt tartva, ha már Pál is erre intett minket. Íme 8 jó-tanács, amit figyelembe kell vennie mindenkinek, és amiknek tanulságai igen hasznosak manapság.

1. Öltözz mindig az alkalomhoz megfelelően!

"Nem szabad sem alul-, sem túlöltöznünk az adott eseményt. A legtöbb esetben a klasszikus, elegáns viselet a legjobb választás." - Írja az egyik szaklap. Valóban fontos a megfelelő öltözet, de miért is? Természetesen a ruhaválasztás mögött nem a protokoll, nem a hivalkodás, és nem a képmutatás, hanem a tisztelet kifejezése áll. Amellett, hogy kényelmesen és jól is akarjuk érezni magunkat, fontos az egészségünk és az, hogy társaságban mindig a társainknak is öltözünk. Hogy mibe megyünk, mindig az szabja meg, kivel találkozunk. Pál idejében a keresztyének szinte minden vacsorát együtt fogyasztottak egy ideig. Hitték, hogy Úrvacsorájukon maga az Isten is jelen van, ezért ennek megfelelően öltöztek.

2. Ülj megfelelő távolságra az asztaltól és társaidtól!

"Hasad ne érje az asztal lapját, minden a kezed ügyébe essen úgy, hogy másokat ne zavarj!"- Olvasom tovább. Előzékeny és alázatos. Ez a két legjobb jelző erre a viselkedésre. Figyelembe venni másokat, figyelni igényeikre, de minden mozdulatukra is. Nagyfokú udvariasságot igényel ez tőlünk, ami mögött nem más, mint az alázat áll. Nem az a lényeg, hogy én hozzáférjek az ételhez, hanem az, hogy a másik is. Az öreg apostol valahogy úgy mondaná: "a másikat magatoknál különbnek tartván..." (Filippi 2,3)

3. Ne könyökölj az asztalra!

Sem étkezés közben, sem előtte, vagy utána a beszélgetés alatt. Mostanában sokan mondják: Uralom a terepet... Mert ezzel akarják kifejezni dominanciájukat, jelezve, hogy ők magabiztosak. Nem látják, hogy ezzel pont azt üzenik, ha nem ők irányítanak mindent, azzal a dolgok kicsúsznak a kezükből. Nem látják, hogy a valódi irányítás, az Isten akarata szerinti uralom valójában szolgálatot jelent.

4. Ne töltsd színültig a poharad!

Mert egyszerűen nem illik. - írja a tankönyv. Hogy miért, hát a mohóság miatt. Az ételünket úgy esszük, ahogyan az életet éljük. Megfigyeltük már, hogy sokan rohanva esznek? Gyors-éttermekbe járunk, ahol hirtelen sült és ezért egészségtelen ételeket eszünk, mert nincs időnk másra. Ez a rohanás azonban megbosszulja magát és az árat mindig meg kell fizetnünk. Nekem azt tanították, hogy az étkezéseknek mindig meg kell adni a módját. Nem szabad elkapkodni, oda kell szánni rá a megfelelő időt. A keresztyének egyik erénye, a mértékletesség játssza itt a legnagyobb szerepet.

5. Használd jól a szalvétát!

Öledbe terítsd, a végén ne gyűrd gombóccá, csak tedd a tányér mellé! A szalvéta használata megóvja ruhánkat a lehetséges szennyeződéstől. Egy értékes ruhát kitisztítani nem olcsó mulatság. Ami a miénk azt óvni, védeni kell. Bár az étkezés alatt nem ez az, amire leginkább figyelünk, nem baj, ha gondoskodás itt is szerepet játszik a viselkedésünkben.

6. Ha hűteni akarsz valamit kavargasd, ne fújd!

Ne csapj zajt vele! Kanálcsörgés, porcelán kopogás nem jár nagy zajjal, de ha mindenki csinálja még a beszélgetést is elnyomja. Zavaró tényezővé válhat. Természetesen az sem jó, ha a szembeülőt beterítjük fújásunk által a pörkölt zaftjával. Fontos dolog a kis dolgokra is figyelni. Olyan sok dolog van, ami ellenünk dolgozik, hogy ne értsük, sőt inkább zavarjuk, bosszantsuk egymást. Egy kis odafigyeléssel mindez elkerülhető.

7. Kés, villa, kanál a megfelelő kézben legyen!

A kést és a kanalat mindig a jobb, a villát mindig a bal kezünkkel használjuk. Több evőeszköz esetén kívülről befelé haladva használjuk őket! Van, hogy néhány ember számára ez a tanács nagyzolásnak, uraskodásnak tűnhet. Hát nem egyszerűbb megenni mindent kanállal egy tányérból? De igen, meglehet. A kérdés csak az, hogy érdemes-e mindig mindenben a könnyebb utat választani? Nem arról beszélek, ha nincs miből, a szegénység nem szégyen! Ugyanakkor az etikettet ismerni és gyakorolni hasznunkra válik, mert általa más emberek felé is kinyílnak a kapuk.

8. Étkezés közben ne beszélj!

Persze lehetséges, hogy meg kell szólalnod, de előtte mindig nyeld le a falatot! Nem jó, ha mások belelátnak a szádba. A csevegést hagyd a végére, vagy két fogás közti szünetekre! Mindennek megvan a maga helye és rendje. Nem jó, ha összekeverjük őket.

Az, ahogyan viselkedünk befolyással van arra is, hogy mások, hogyan ítélnek meg bennünket. Persze mondhatjuk azt, hogy minket csak az Isten ítélete érdekel, de így valójában önzők leszünk. Mert Isten szava azt tanította ma: élj úgy, hogy tekintettel vagy mindenkire, legyen az pogány, vagy hívő! Ennek oka is egyszerű: Isten tekintettel van ránk. Az illem  helyes betartása a szeretet egyik formája.

---------------------------------------------------------

Isten fiának barátai .

 "Azon az éjszakán megjelent neki az Úr, és ezt mondta: Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!" Mózes első könyve 26:24

A cserkésztáborban való megjelenésünk feltétele egy egészségünket igazoló orvosi dokumentum volt. Már nem emlékszem pontosan miért, talán szabadságon volt a körzeti orvosunk, a lényeg, hogy bátyámmal egy idegen doktorhoz kellett elmennünk. Mikor sorra kerültünk, és elmondtuk kérésünket, higgadtan, de elutasítóan reagált:

– Hogy adjak én nektek igazolást? Hisz sose láttalak titeket, azt sem tudom, kik vagytok, és ti sem ismertek engem.

Bátyám, aki már az első pillanatban fölismerte az orvost, így válaszolt:

– Doktor úr, mi ismerjük magát. Hiszen ön a mi nagyapánknak, Henrik bácsinak a háziorvosa.

Az orvos meglepődve nézett ránk. Nagyapánk és közte nem pusztán páciens-doktor kapcsolat állt fönn. Gyakran megesett a falu idős betegeinek meglátogatása során, nagypapát hagyta utoljára, hogy a rutinvizsgálat után hosszasan elbeszélgethessenek. Máskor feleségével együtt jött, és késő estig hallgatták nagypapámat, aki Istenről és az élete során vele szerzett pozitív tapasztalatokról mesélt. Valahogy úgy nézett ki, hogy nagypapának ő volt az orvosa, az doktornak pedig nagyapa volt a lelkésze.

– Úgy látszik, még is ki fogom adni azt az orvosi igazolást – mosolyodott el az orvos, és már intett is az asszisztensének, hogy kezdjen neki.

Ahogy a nagyapám és az orvos közötti barátság segített nekünk, hogy eljussunk a cserkésztáborba, ugyanúgy Ábrahám és Isten közötti barátság segített Izsáknak átlendülni élete egyik legválságosabb időszakán.

 Nomádként családjának életfontosságú volt, hogy mindig víz közelébe táborozzon, és ha kellett kutakat ásatott. A közelben élő városlakók azonban rossz szemmel néztek Izsák családjára. Az ellenszenv nemegyszer tettlegességgé fajult. Betemették az általa ásott kutakat, pásztorait elkergették, sőt félő volt, hogy fegyveres harcokra kerül sor. Izsák visszaemlékezett arra, hogy apja, Ábrahám sokszor emlegette Isten ígéretét, miszerint a Mindenható neki ajándékozza majd ezt az országot. Ebben a helyzetben semmi sem állt messzebb a realitástól, mint ennek az ígéretnek a teljesedése. Egy álmatlan éjszakán, mikor Izsák kétségbeesetten kereste Isten kezét az életében, „megjelent neki az Úr, és ezt mondta:

– Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene. Ne félj, mert én veled vagyok, megáldalak, és megsokasítom utódaidat szolgámért, Ábrahámért!”

Mintha csak azt mondta volna:

– Édesapád és én jó barátok voltunk. És én nem hagyom cserben a barátom fiát. Ne félj, mert azt, amit megígértem, teljesíteni is fogom.

Másnap eljöttek Izsákhoz a közeli város elöljárói, és szövetséget ajánlottak neki. Néhány nappal később pedig szolgái hét kutat találtak. A fizikai fenyegetettség és a vízhiány egy csapásra megoldódott. Izsák kézzel foghatóan megtapasztalhatta Isten segítségét.

---------------------------------------------------------------

 

 

Nyíltság 

“Ti tudjátok, hogyan éltem közöttetek az első naptól kezdve, amikor Kis-Ázsiába jöttem.” (ApCsel 20:18)

Pál élete nyitott könyv volt a többiek előtt. Jó közösség — pláne szolgáló közösség! — akkor alakulhat ki keresztyének között, ha nyitottak, őszinték, elszámoltathatók. Valaki így ír erről a fajta közösségről: „Az Egyesült Államok alkotmányának ötödik kiegészítése szerint mindenkinek joga van a magánélethez. Ez a gondolkodásmód olyan mértékben beszivárgott az egyházi körökbe is, hogy Krisztus teste magánszemélyek csoportjává vált, akik találkozgatnak ugyan, de közben magukon hagyják a védőpáncéljukat. Annak érdekében, hogy ebből kitörjünk, szándékosan nyílt életet kell élnünk, és meg kell osztanunk az életünket másokkal. Függetlenül attól, hogy mit mutat a látszat rólam, igazán csak akkor ismerhetsz meg, ha az én számból hallod a történetemet, beleértve a küzdelmeimet és az érzéseimet is. Igaz, hogy ez az életstílus sebezhetővé teszi az embert, de elengedhetetlenül együtt jár a szolgai létformával.” (T.S.K.)

Imádság: Uram! Te Krisztusban közénk jöttél, hogy közösséget vállalj velünk. Sebezhető lettél és mi megsebeztünk. Halálosan. De vállaltad értünk, hogy sebeid gyógyulásunkra legyenek. Áldott légy érte! Ámen

A nap gondolata: Sokan kapkodnak az ígéretek után, de kevesen hajolnak meg a feltételek alatt.

-------------------------------------------------------------------

Céltudatosság

“Csak az fontos, hogy célhoz érjek, és elvégezzem azt a feladatot, amit az Úr Jézus bízott rám” (ApCsel 20:24)

Pál céltudatos volt — tisztában volt vele, hogy mire szól elhívása, mi a munka, ami rá vár. Ennek megfelelően alakította ki az életét és állította fel fontossági sorrendjét. Tudott mindent annak fényében látni, hogy közelebb viszi-e életcélja megvalósításához, vagy épp ellenkezőleg, gátolja abban. Ilyen céltudatosság pedig csak a Jézussal ápolt bensőséges kapcsolatból fakadhat: „Krisztusban jövünk rá, hogy kik vagyunk és miért élünk. Jóval azelőtt, hogy Krisztust megismertük volna, és fölébredt volna bennünk a remény, az ő szeme már megnyugodott rajtunk, és már megvoltak a mi dicsőséges életünkre vonatkozó tervei, annak az általános tervnek a részeként, amellyel mindenben és mindenkiben munkálkodik” (Ef 1:11, MSG). (T.S.K.

Imádság: Úr Jézus! Célt te adsz életemnek. Köszönöm, hogy ezt ismerve élhetek napról napra. Ámen

A nap gondolata: Minden jellem megjelölésére a legalkalmasabb jelző: Krisztushoz hasonló. (Stanley)