------------------------------------
ÉRETLEN GYÜMÖLCS
Minek annyit beszélni súlytalan, felesleges, haszontalan beszéddel!
Mint éretlen gyümölcs, a szél ha rázza fák ágait, úgy hullanak
szét az ízetlen, meg nem ért szavak. Ha több a csend, ha mind megérik lassan, mennyi édes íz fér meg a szavakban.
Csak egyetlen szóban is!Hogy íze, súlya legyen a szavaknak,
Lélek, előbb hallgatni taníts!
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,
ÉSZREVÉTLEN Ki vette észre csillogó Athénben, egy szürke barbár hogy jő-megy, tanít.
A bajnok győzni acélozta testét, a művész kőbe véste álmait.
A bölcsek eszmék utait keresték,a lantot dalra hangolták az esték.
Lágyan illatozó virágok lepték a márványistenek oltárait.
És Pál ott járt-kelt szürkén, észrevétlen. Történetírók büszke stílusa
miért jegyezte volna a napot? De láng lobogott szavában, szívében,
és szívről-szívre égve átcsapott. Kigyúltak, mint az Úrnak csipkebokra. S porladás várt a márványtemplomokra. Nőtt a kereszt s a kereszt Krisztusa, Aki halott világokat lerombol.
Új világ és új Athén született az észre sem vett Evangéliumból.
Ma se jegyezd fel, ó történelem, ha sebzett szívünk csendesen kitárul,
és közöttünk a Krisztus van jelen. Titkon jön el és észrevételen.
Hadd számoljon tovább a porral, sárral,vassal és arannyal a vak jelen!
Bábel tornyai semmivé omolnak. Mi Reá nézünk, Akié a holnap,
a mindent újjá tévő győzelem!
GYERMEK A RENDELŐBEN
A kisleány ott áll a rendelőben.A furcsa gépek mintha mind őt lesnék.
S a doktorbácsi már be is ültetné abba a félelmes, nagy székbe: 'Tessék!'
Nem, még nem ül le. Kijelenti bátran,hogy előbb kettőt kérdezni szeretne.
'Halljuk!' - mosolyog rá a doktorbácsi, hiszen ő mindig kész a feleletre.
'Értesz-e a fogakhoz?' – tudakolja kis Piroska ötéves bölcsességgel.
'Ó, hányat találsz, akit én kezeltem, kis barátaid közt, ha széjjelnézel!'
'Ott a Sárika, Jancsi. Kit mondjak még? A patikus bácsiék Klárikája.
Kérdezd meg őket! Vígan szaladgálnak! Mi lenne, ha foguk most is fájna?'
Ez a válasz megnyugtatóan hangzik, való igaz. De hátra még a másik.
'Szeretsz-e engem?' - kérdezi Piroska kedvesen mosolygó doktorbácsit.
'Szeretlek-e? Hát hogyne szeretnélek!'Mivel semmi hiba a feleletben,
a kis paciens beül a nagy székbe most már nyugodtan, kék szeme se rebben.
Ha a doktorbácsi ért a fogakhoz, s szereti őt, akkor mi gondja lenne?
Jöhet most már a fúróval, fogóval.Piroska békén tűri. Bízik benne.
*Ó, így szeretnék békén bízni én is!Félelmetes nagy rendelő az élet,
de jól ismerem, aki kezel benne,s az Ő feleletétől én se félek.
Ha megkérdezem, ért-e a dolgához,s ha megkérdezem, hogy szeret-e engem,
rámutat értem átszegzett kezére,és szabad bízó kisgyermekké lennem.
Lehet fogó, fúró, akármi szerszám,ha ott látom abban a drága kézben,
amelyik mindig tudja, mit cselekszik,s fenn a kereszten vért hullatott értem.
Minek annyit beszélni súlytalan, felesleges, haszontalan beszéddel!
Mint éretlen gyümölcs, a szél ha rázza fák ágait, úgy hullanak
szét az ízetlen, meg nem ért szavak. Ha több a csend, ha mind megérik lassan, mennyi édes íz fér meg a szavakban.
Csak egyetlen szóban is!Hogy íze, súlya legyen a szavaknak,
Lélek, előbb hallgatni taníts!
-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,-,
ÉSZREVÉTLEN Ki vette észre csillogó Athénben, egy szürke barbár hogy jő-megy, tanít.
A bajnok győzni acélozta testét, a művész kőbe véste álmait.
A bölcsek eszmék utait keresték,a lantot dalra hangolták az esték.
Lágyan illatozó virágok lepték a márványistenek oltárait.
És Pál ott járt-kelt szürkén, észrevétlen. Történetírók büszke stílusa
miért jegyezte volna a napot? De láng lobogott szavában, szívében,
és szívről-szívre égve átcsapott. Kigyúltak, mint az Úrnak csipkebokra. S porladás várt a márványtemplomokra. Nőtt a kereszt s a kereszt Krisztusa, Aki halott világokat lerombol.
Új világ és új Athén született az észre sem vett Evangéliumból.
Ma se jegyezd fel, ó történelem, ha sebzett szívünk csendesen kitárul,
és közöttünk a Krisztus van jelen. Titkon jön el és észrevételen.
Hadd számoljon tovább a porral, sárral,vassal és arannyal a vak jelen!
Bábel tornyai semmivé omolnak. Mi Reá nézünk, Akié a holnap,
a mindent újjá tévő győzelem!
GYERMEK A RENDELŐBEN
A kisleány ott áll a rendelőben.A furcsa gépek mintha mind őt lesnék.
S a doktorbácsi már be is ültetné abba a félelmes, nagy székbe: 'Tessék!'
Nem, még nem ül le. Kijelenti bátran,hogy előbb kettőt kérdezni szeretne.
'Halljuk!' - mosolyog rá a doktorbácsi, hiszen ő mindig kész a feleletre.
'Értesz-e a fogakhoz?' – tudakolja kis Piroska ötéves bölcsességgel.
'Ó, hányat találsz, akit én kezeltem, kis barátaid közt, ha széjjelnézel!'
'Ott a Sárika, Jancsi. Kit mondjak még? A patikus bácsiék Klárikája.
Kérdezd meg őket! Vígan szaladgálnak! Mi lenne, ha foguk most is fájna?'
Ez a válasz megnyugtatóan hangzik, való igaz. De hátra még a másik.
'Szeretsz-e engem?' - kérdezi Piroska kedvesen mosolygó doktorbácsit.
'Szeretlek-e? Hát hogyne szeretnélek!'Mivel semmi hiba a feleletben,
a kis paciens beül a nagy székbe most már nyugodtan, kék szeme se rebben.
Ha a doktorbácsi ért a fogakhoz, s szereti őt, akkor mi gondja lenne?
Jöhet most már a fúróval, fogóval.Piroska békén tűri. Bízik benne.
*Ó, így szeretnék békén bízni én is!Félelmetes nagy rendelő az élet,
de jól ismerem, aki kezel benne,s az Ő feleletétől én se félek.
Ha megkérdezem, ért-e a dolgához,s ha megkérdezem, hogy szeret-e engem,
rámutat értem átszegzett kezére,és szabad bízó kisgyermekké lennem.
Lehet fogó, fúró, akármi szerszám,ha ott látom abban a drága kézben,
amelyik mindig tudja, mit cselekszik,s fenn a kereszten vért hullatott értem.
Biztató látomás
„A királyi szék előtt aranyoltár,
Rajta a szentek imádságai!”
Biztasson minket János látomása
Egyre hűségesebb esedezésre,
Egyre buzgóbb fohászkodásra!
Segítsen kérni és kiáltani!
Fekete, barna, fehér, sárga
Kezek kulcsolódjanak
Együtt imára
Afrikában, Európában,
Ázsiában, Ausztráliában,
Amerikában s a szigeteken
Egy örök Istenünket
Sok nyelven egy szeretetben,
Egy hitben áldani…
Életért könyörögni, hogy Ő segítsen
Halál útja helyett
Az örök életet,
Jézust választani!
Hisz a jánosi látomásban
Fel a titkok fátyola lebben!
„A királyi szék előtt aranyoltár,
Rajta a szentek imádságai!”
Hiszünk a meghallgattatásban!
Hiszünk a feleletben!
Boldog út
Eljön az ősz, meghal az ének. Elnémul a fülemilének
zengő szava és minden hallgat.
Dérré dermed hamar a harmat.
Falevelek aranyló ezre
zizegve hull az ösvényedre.
Szívedben halk melódiákkal
mégy a százszínű őszön által.
Virág hervad el utad mellett,
halkan érint hideg lehelet,
de a te lelked nem remeg meg
érintésén fagyos szeleknek.
Hullhat a lomb, halhat az ének
tűntével a nyár melegének.
A szél süvölt, a tél havaz bár,
terád tavasz, tavasz, tavasz vár.
S lelkeden át már fénye rezdül,
amint mégy az őszön keresztül.
A köd mindjobban szerteszéled.
Ó, boldog út! Ó, örök élet!
CSAK ALAGÚT
Ahogy az alagútba értünk,
egy kicsi lány fölsírt nagyon.
Édesanyja hiába békítette:
’’Mindjárt kiérünk! Ne sírj csillagom!’’
Végigkísért a rémült sírás,
végig a biztató szavak:
“Meglátod, milyen hamar világos lesz!
Meglátod, milyen szépen süt a nap!’’
És ez a kedves, biztató szó
égi üzenet volt nekem,
amint egyre csengett a nagy sötétben:
“Hamar kiérünk! Ne sírj, gyermekem!’’
Hisz Jézus is így biztat mindig
a sötét alagúton át.
A végtelennek tetsző éjszakában
egyre hallom vigasztaló szavát:
“Hiszen hazatartunk a fénybe!
Hamar elérjük a kaput,
és akkor minden sötétségnek vége!
Ne félj, ne sírj! Hiszen csak alagút!’’
Kiértünk. nevetett a napfény.
A kisleány is nevetett.
“Csak alagút!’’ - ismételgettem egyre
magamban a drága feleletet.
CSAK EGY SZÓT!
„Csak szólj egy szót!“ - és Jézus szólt.
Kimondta.
A szélütött szolga felült az ágyon
erre a szóra, mert ebben a szóban
erő volt, hatalom.
Ne sírnék sok erőtelen szavamon?
És ne hallgatnék el, hogy Ő beszéljen,
hogy bennem Ő, a Krisztus szóljon, éljen?
Elhallgatok, s könyörgök hangtalan:
Csak szólj egy szót; s meggyógyul a
szívem...
meggyógyul a szavam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése