Bizalom

„Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret. Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön és nem késik. Az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem.” (Zsid 10,35-38)

 

 

A Heidelbergi Káté egyik legismertebb kérdés-felelete a 21. Mi az egyház? Ebben a megismerés fontossága mellett az írók a bizalmat teszik meg a hit másik lényeges elemének. Egész egyházunk úgy épül fel egészen a kicsik hitoktatásától kezdve a gimnazisták érettségiéig, hogy elsősorban az ismeret átadásán van a hangsúly, kevésbé az egyébként is nehezen megfogható bizalmon. A Zsidókhoz írt levél vége felé mégis ez a buzdítás hangzik el. Az egyébként is sok küzdelmet megért gyülekezet és benne a hívek ne veszítsék el a bizalmat, mert annak nagy jutalma van. A bizalommal sok csata megnyerhető. A bizalomhoz hozzá társul az állhatatosság, ami hosszú ideig való kitartást jelent. Mit is jelent ez?

·        Istenben, helyesebben Isten akaratában. A hitnek, ugyanúgy mint bármely növénynek, vagy akár az embernek is: gondozásra van szüksége. Az Istennel való kapcsolatunk erősödése egyenes arányos a rá fordított idővel. Ez minden más kapcsolatra is igaz.

·        Magukban. Sok keresztyénnél ez a motívum nagyon hiányzik. És itt nemcsak az önbizalomról van szó, nem csupán arról, hogy van bizalma magában, hanem abban is, hogy kitartó-e valaki mindabban, amit csinál. Nem a meghátrálás emberei vagyunk. S nem is a magunk erejéből történik minden, a hit által Isten erősít, ő biztosítja a hátteret.

·        Másikban. Az író végig többes számban beszél, szólít meg, buzdít. Mert a hitélet csak közösségben képzelhető el. Ez egymás erősítését is jelenti. A másik ember mindig tükör számunkra, visszaadja a valóságot, még ha sokszor nem is tetszünk magunknak. De fontos a másik jelenléte, szava, bíztatása.

·        Egyházban. Mindig tisztában kell lenni, hogy minket, akik a Krisztus teste vagyunk maga a Szentírás nevez egyháznak. S ebben az is megerősítő, hogy Jézus nem csak hogy velünk van, hanem még közeledik is hozzánk. Aki eljövendő nem késik, még ha mi sokszor úgy is gondoljuk, hogy itt lehetne már.

·        Társadalom. A hívő közösség nem csak saját magáért felelős, hanem a környezetéért, a városáért, falujáért, és az egész lakott földért is. Az igaz ember hitből él, s ebben nagy szerepe van annak is, hogy milyen felelősséget vállal másokért.

Megélhető a hit, ha az embernek bizalma van Istenben. Ez kisugárzik önmagára, és minden más kapcsolatára is. (Bölcsföldi András)

A nap gondolata:  „Mi az igaz hit?” – „Az igaz hit ismeret, amelynél fogva igaznak tartom mindazt, amit Isten az ő igéjében nekünk kijelentett. Ám egyúttal szívbeli bizalom is, amelyet a Szentlélek ébreszt bennem az evangélium által, hogy Isten nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbocsánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz, ingyen kegyelméből, egyedül Krisztus érdeméért.” (21. kérdés-felelet)

Imádság: Köszönjük Urunk, hogy belesimulhatunk a te biztonságot adó tenyeredbe. Hogy elrejtesz minket, amikor arra van szükségünk, hogy betakarsz minket, és hogy kezed óvón tartod fölénk. S legfőképpen, hogy foghatjuk a kezedet, mint egy kisgyerek az apjáét. Ámen

-------------------------------------

A föld tele van égi dolgokkal

• Mennyország
• csodálat
• tökéletes
• boldogság

Tudom, hogy mindent megtehetsz, és nincs olyan szándékod, amelyet meg ne valósíthatnál. (Jób 42,2)

Jézus így felelt: "Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges." (Lk 18,27)

Uram! Te megjelensz és szólsz! Köszönjük!

A tökéletes szépségű Sionon ragyogva jelenik meg Isten. Jön a mi Istenünk, nem hallgat. (Zsolt 50,2-3)

Sok éve történt már, de azóta is úgy emlékszem rá, mint éltem legszebb napjára. Kirándulni volt kedvünk, és nekivágtunk az ismeretlennek. Elindultunk. Isten gondviselõ kegyelme vezetett minket. Megadott mindent: napfényt, meleget, útszéli kutak vizét, erdei bokrok gyümölcsét, jószívû emberek friss pogácsáját, társakat, barátokat, szeretetet. Még ajkunkon sem volt a szó, õ már tudta és megadta. Mert Isten megjelent és néha jött velünk és szólt. Láttuk õt és éreztük a vakító napsugárban, a tisztító víz frissességében, képmása tükrözõdött a jámbor emberek vonásaiban. Velünk vándorolt és az õ lábnyomában lépkedtünk, amikor azt hittük eltévedtünk, pedig csak az õ útját jártuk és az út mentén megtaláltuk a folyót, ahol az élet vize áradt. Szólt a mi Istenünk. És akkor meghallottuk a simogató szélben, a kisgyermek önfeledt kacajában, a mezõk zenéjében az õ hangját. Válaszoltunk a szavára. Mi énekeltünk neki, róla, érte, tõle. Mosolyogtunk és õ is visszamosolygott, mert tetszett neki, amit látott, hiszen szerettük egymást, egy szív voltunk és egy lélekkel dicsõítettük õt. Néha olyanok voltunk, mint akik nem e világból valók. Jött velünk a sötétben is, amikor csak a csillagai világítottak fölöttünk. Nem féltünk, mert tekintetünket gyakrabban emeltük felfelé. Éjjel volt már, mire hazaértünk és örömünkben megeredtek az ég könnyei. Valamit megérezhettünk a tökéletességbõl. Sokan nem értették, de az Úr tudta és mi is tudtuk, hogy az volt az a nap, amit az Úr szerzett. Mert az Isten ragyogva megjelent és szólt.

A föld tele van égi dolgokkal és minden közönséges csipkebokor lángol Isten-tõl. (Browning)

Hála legyen a társakért és az istenes pillanatokért, amikkel megerõsítesz, és fényükkel világosságot gyújtasz a mindennapokban. Köszönjük. Ámen.

Bizalom

 „De áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, akinek az Úr a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit. Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sem kell aggódnia, szüntelenül termi gyümölcsét.” Jeremiás könyve 17:7-8 

A gyermek általában bízik a felnőttben, szüleiben.

Bízik bennünk. Még akkor is, ha nagyon sokszor nem érted, miért történnek körülötted és veled olyan dolgok, amiket nem tudsz felfogni, és amik talán nem tűnnek mindig a legjobbnak. Miért kell délben aludni, miért kell a doktor nénihez menni, miért kell oltást kapni, ami akárki akármit mond, fáj. Miért kell leülni, enni, amikor annyi érdekes dolog vesz körül. Miért kell bevenni az orvosságot, miért kell átöltözni reggel a pizsamából egy másik ruhába. 

 

Bízol bennünk annak ellenére is, hogy nem vagyunk tökéletesek.                            Sem apuci, sem én. A türelmünk véges. Az erőnk, energiánk véges. Hibázunk. Megesik, hogy mérges vagy ránk, mert azt mondjuk, most már elég, vagy egyenesen nemet mondunk valamire. Dühös vagy, sírva fakadsz, hatalmas könnycseppek gördülnek le pici arcodon. De a mi kezünkben nyugszol meg. Mert ott érzed magad biztonságban. 

 

Ma még úgy látod, mi tudjuk a legjobban. Ma még a te szemedben mi vagyunk a legerősebbek, a legbölcsebbek, a legviccesebbek, a legszebbek. Tudom, eljön az idő, amikor majd mindent megkérdőjelezel. Amikor lázadsz, és te fogod jobban tudni. De ennek így kell lennie, és bízom abban, hogy a belénk vetett bizalmad, a tapasztalatod, hogy feltétel nélkül szeretünk, megmarad valahogy. És bízom abba, hogy amikorra kitomboltad magad, visszatalálunk majd egymáshoz egy még érettebb formában. 

 

Szeretném magamnak a bizalmadat. Szeretnék én is így fordulni Istenhez, hinni Benne, a bölcsességében, abban, hogy ő a legerősebb, leghatalmasabb, legértelmesebb, legjobb és legjobban szerető lény. Szeretnék én is belé kapaszkodni akkor is, ha nem értem a körülöttem zajló eseményeket, ha nem tudom, miért éppen velem történik, ami történik, és szeretném nála megtalálni a megnyugvást a könnyek után. 

 

Tudod, én is küzdök. Igen, lázadok is. Igen, sokszor van, hogy úgy gondolom, én tudom jobban. Istennél is jobban. De szeretnék rátalálni. Újból rátalálni. Visszatalálni hozzá, és meglátni Őt másként, mint eddig. És így kapaszkodni belé. A te bizalmaddal, és a megélt közös történetekkel, hogy megismertem Istent. Újból. Igazán.