Igazság vagy bűn .

Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.  Példabeszédek 14:34

Egy mondás szerint minden nemzetnek olyan a sorsa, amilyet megérdemel. Talán erősnek hat ez a megállapítás, de ezen ige tanúsága szerint csakugyan létezik ilyen összefüggés, ilyen törvényszerűség. A Biblia más könyvei konkrét példákkal is alátámasztják, méghozzá igen szemléletesen, hogy nemcsak az egyes emberi életekben, hanem nemzeti, népi méretekben is gyümölcsöt érlel a jó vagy a rossz cselekvése: Bírák könyve például beszámol arról, hogy egyetlen nemzet történetén belül is hogyan váltogatták egymást jó és rossz időszakok attól függően, hogy az közeledett Istenhez, vagy éppen távolodott Tőle.
Ha igaz ez a törvényszerűség nemzeti méretekben, akkor mennyivel inkább élő és ható az egyes emberek életében. A második parancsolat is hangsúlyozza, hogy a jó vagy a rossz cselekvése nem csak a saját életünkre hat ki, hanem akár nemzedékekre is a családunkban. Sőt, az általunk viselt felelősségtől függően jó vagy rossz irányba lendíthetjük emberek sorsát a társadalomban, vagy éppen a gyülekezetben. Dániel könyve 5. fejezetében arról olvasunk, hogy egy nagy előd által felemelt nagy nemzetet is pusztulásba tudott vinni egy gyenge, hitvány uralkodó. A királykorban ugyanakkor arra látunk több példát, hogy a másik irányban is működött a törvényszerűség: hogyan tértek vissza reformok révén királyok és velük együtt a népük a helyes útra.
Igazság és bűn között választhatunk mindnyájan, még a nemzetek is, a választásunk következményeit pedig mindenképpen aratni fogjuk

-------------------------------------

Nyújtsd a kezed!

 

„Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engem, Uram, igaz Isten!” Zsoltárok könyve 31:6

Nyújtod felém a kezed, mert így biztosabbak lépteid. És megyünk. Lépcsőn fel, lépcsőn le. Megyünk előre és visszafelé. Aztán megállunk, mert meg kell nézni a fűszálat, a fakérget, az út repedését. Letérünk a járdáról a kavicsos részre, és most még erősebben kapaszkodsz. Nem szoktad meg, hogy apró lábad alól kiguruljon a talaj, de élvezed a kihívást, és néhány pillanatra le is hajolsz söprögetni a sétány kavicsait. Aztán indulunk tovább. Persze, megy már egyedül is, de azért jó még kapaszkodni. Kapaszkodni abba, akit szeretsz, akiben feltétel nélkül megbízol, akihez jó odabújni, átölelni, akinek a karjaiban vagy igazán jó helyen. 

És van úgy, hogy elfáradsz, vagy megunod a lépegetést, esetleg megijedsz valamitől, és ekkor másként nyújtod a kezed. És jelzed is, hogy "gyorsabban, vegyél fel, szükségem van a közelségedre!"

És van, hogy csak játszol a kezemmel. Nézegeted, néha meg is harapod, simogatod, pacsit adsz bele. Aztán megfogod, és jelzed, hogy táncoljunk, vagy legyen egy másik játék a terítéken. És én ott vagyok veled. Ha kell, mókázunk, ha kell csak foglak, felveszlek, átölellek.

Néha szeretném megállítani az időt. Csak egy kicsit megnyújtani a pillanatokat, amikor apró kezed megragadja az enyémet. Szeretném mélyebben megélni azt a kötődést, amit ez a mozdulat sugároz. Szeretnék megállni, és örülni annak, ahogy fogod a kezem, mert szeretsz és szükséged van rám. 

És szeretném látni majd azt, ahogy az Ő kezét ragadod meg. Szeretnék a részese lenni annak, amikor rájössz, szükséged van valakire, aki nálam és Apádnál is erősebb, hatalmasabb. Szeretnék ott lenni, amikor rádöbbensz, neked Isten kell, az Ő jelenléte, társasága, az Ő keze, ahol igazán biztonságban vagy. 

Szeretném, ha jó példát látnál tőlünk. Szeretném, ha a valódi Istent ismernéd meg rajtunk keresztül. Istent, akitől nem kell félni. Istent, aki hatalmas, erős és mindenkinél jobban szeret. Istent, aki feléd nyújtja a kezét, és biztossá szeretné tenni lépteidet a vándorló kavicsok felett is. Istent, aki látja szükségleteidet. Aki ha kell, sétál veled, ha kell fut, és ha kell, még táncra is perdül veled. 

Hát gyere, fogd most meg a kezemet, és kérjük együtt Őt, mert az Ő kezei hatalmasak, karjai elrejtenek, és egyedül nála lehetünk igazán biztonságban. 

--------------------------------------------

Fontos, fontosabb, legfontosabb

 Lukács 10:41-42.Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és töröd magad, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. És Mária a jó részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha.”

Életünk során, de sok dolgot összegyűjtöttünk. Annak idején ezek fontosak voltak, azonban az évek múlásával aktualitásukat veszítették. Kinőtt ruhák, öt évig őrizgetett befizetési csekkek, kidolgozott vizsgatételek. És még sorolhatnánk.

Vannak emberek, akik körömszakadtáig ragaszkodnak mindenhez, mert úgy érzik, azok ma is éppoly fontosak, mint 50 évvel ezelőtt voltak.

Azonban meg kell tanulnunk az összegyűjtött, tárolt holmikról felemelni szemünket a mi Üdvözítőnkre, az örökkévalóra.

Menjünk el gondolatban Betániába. Ott látunk egy családot; Lázár, Mária és Márta. Most épp a két hölgy van otthon. Jézus kopog, és belép az ajtón. Márta összecsapja a kezét: Jaj, Uram, de jó, hogy benéztél hozzánk, várj egy kicsit, mindjárt készítek egy kis vacsorát. És nagy szeretettel elkezdi azt készíteni. Ezalatt Mária áhítattal leül Jézus lába elé, mindenről megfeledkezik, és szinte szájtátva hallgatja a Mestert.

Mária felismerte, hogy most minek van az ideje. Ha Jézus most beszél, akkor nekem most kell figyelnem Őreá.

Nagy tanulság van ebben. Meg kell tanulnunk elengedni számunkra fontos és nélkülözhetetlen dolgokat, hogy a még fontosabbnak birtokosai lehessünk. Ezt ismerte fel Mária.

Amikor Jézus hozzánk beszél, akkor félre kell tennem mindent és hallgatni, amit mond. Majd utána készítünk vacsorát. De most a hallgatásnak, a Reá figyelésnek van az ideje.

És mivel mindennek megszabott ideje van, ennek az ideje is elmúlik, és egy óra múlva már nem lehet Őreá figyelni, mert akkor nem beszél.

Márta morgolódik, hogy milyen figyelmetlen a testvére és nem segít neki. Ekkor azt mondja Jézus: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és töröd magad, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. És Mária a jó részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha.” Lukács 10:41-42.

Ma is sok mindent el kell végeznünk, de ne csak a mulandó és ideiglenes dolgokkal foglalkozzunk, miközben utolsó helyre kerül az, ami örök.

A legfontosabb legyen a legfontosabb.

 

S ha az kerül az első helyre, akkor minden más is a helyére kerül

-------------------------------------------------------------------------------------- . Nyíltság  “Ti tudjátok, hogyan éltem közöttetek az első naptól kezdve, amikor Kis-Ázsiába jöttem.” (ApCsel 20:18) Pál élete nyitott könyv volt a többiek előtt. Jó közösség — pláne szolgáló közösség! — akkor alakulhat ki keresztények között, ha nyitottak, őszinték, elszámoltathatók. Valaki így ír erről a fajta közösségről: „Az Egyesült Államok alkotmányának ötödik kiegészítése szerint mindenkinek joga van a magánélethez. Ez a gondolkodásmód olyan mértékben beszivárgott az egyházi körökbe is, hogy Krisztus teste magánszemélyek csoportjává vált, akik találkozgatnak ugyan, de közben magukon hagyják a védőpáncéljukat. Annak érdekében, hogy ebből kitörjünk, szándékosan nyílt életet kell élnünk, és meg kell osztanunk az életünket másokkal. Függetlenül attól, hogy mit mutat a látszat rólam, igazán csak akkor ismerhetsz meg, ha az én számból hallod a történetemet, beleértve a küzdelmeimet és az érzéseimet is. Igaz, hogy ez az életstílus sebezhetővé teszi az embert, de elengedhetetlenül együtt jár a szolgai létformával.” (T.S.K.) Imádság: Uram! Te Krisztusban közénk jöttél, hogy közösséget vállalj velünk. Sebezhető lettél és mi megsebeztünk. Halálosan. De vállaltad értünk, hogy sebeid gyógyulásunkra legyenek. Áldott légy érte! Ámen A nap gondolata: Sokan kapkodnak az ígéretek után, de kevesen hajolnak meg a feltételek alatt.

 

 

Céltudatosság “Csak az fontos, hogy célhoz érjek, és elvégezzem azt a feladatot, amit az Úr Jézus bízott rám” (ApCsel 20:24) Pál céltudatos volt — tisztában volt vele, hogy mire szól elhívása, mi a munka, ami rá vár. Ennek megfelelően alakította ki az életét és állította fel fontossági sorrendjét. Tudott mindent annak fényében látni, hogy közelebb viszi-e életcélja megvalósításához, vagy épp ellenkezőleg, gátolja abban. Ilyen céltudatosság pedig csak a Jézussal ápolt bensőséges kapcsolatból fakadhat: „Krisztusban jövünk rá, hogy kik vagyunk és miért élünk. Jóval azelőtt, hogy Krisztust megismertük volna, és fölébredt volna bennünk a remény, az ő szeme már megnyugodott rajtunk, és már megvoltak a mi dicsőséges életünkre vonatkozó tervei, annak az általános tervnek a részeként, amellyel mindenben és mindenkiben munkálkodik” (Ef 1:11, MSG). (T.S.K. Imádság: Úr Jézus! Célt te adsz életemnek. Köszönöm, hogy ezt ismerve élhetek napról napra. Ámen A nap gondolata: Minden jellem megjelölésére a legalkalmasabb jelző: Krisztushoz hasonló. (Stanley)

-----------------------------------------------------

 „…félelem szállta meg az egész gyülekezetet…” (Cselekedetek 5,1-11) Volt olyan ismerősöm, aki őszinte vággyal kereste az Urat, és óhajtotta Isten szavát, de nem érezte jól magát a gyülekezetben: „félek ezektől az emberektől” – mondta. Már az első gyülekezet egyszerre vonzó és taszító is. Ez a történet joggal megítél minden képmutatást és hazugságot, de rámutat arra is, hogy Krisztus népét az első perctől fenyegette az a veszély, hogy magát, a maga erejéből hitelesebbnek tüntesse fel, mint amilyen. Állandóan méregetjük és figyeljük egymást, hogy ki milyen szintre jutott a hitben. Ahol munkálkodik a Lélek, ott nemcsak Anániás és Szafira módjára jelentkezik az „Antilélek”, hanem úgy is, hogy mindig a másik képmutatását vesszük észre, és akár halálát is büntetésként nyugtázzuk, miközben saját tévesztéseink felett szemet hunyunk: pedig mi is hányszor félreteszünk magunknak „dolgokat”…(3). A mi gyülekezetünkben Krisztussal találkoznak. Ha Krisztussal találkoznak, a félelmük megtérést szül, ha velünk találkoznak, a félelmük elkergeti őket az Úr közeléből, így mi álltunk közéjük és Krisztus közé.
3Mózes 9  205. dicséret
 ----------------------------------------------

(8) „…ellenben erőt kaptok…” (Cselekedetek 1,1-14)

Isten szava bátorítóan eligazít az új esztendő első napján. Olyan Urunk van, aki él, és ezt azóta is hatalmasan megbizonyította (3). Nekünk már nem kell várni (4) az Isten ígéreteinek beteljesedését, mert azok valósággá lettek, de kitartóan könyöröghetünk azért (14), hogy egyéni és közösségi életünkben megtapasztaljuk Isten jelenlétének áldásait: az élő Úr megjelenését életharcainkban. Ami pedig nem ránk tartozik (7), azt hagyjuk meg bátran az Úr titkának: tekintsük kegyelemnek, hogy ennek az esztendőnek eseményit sem látjuk előre, de azt bizonyosra vehetjük, hogy „ellenben erőt kapunk” Tőle (8), bármi szakadna is ránk, olyannyira, hogy közben az Ő tanúivá is leszünk (8), míg meg nem érkezünk abba a „láthatatlan világba”, ahová Ő előre ment, és amelynek határát itt a „felhő” próbálja eldadogni (9). Tartsuk ezeket az üzeneteket szem előtt az új esztendő minden napján, forgassuk szívünkben.
3Mózes 12   82. dicséret
 ----------------------------------------------

 Az igazságnak elég tétetett

"Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket"
(2Móz 12,13)

Számomra Krisztus drága vére vigasztalás, Isten előtt pedig szabadulásom záloga. Még amikor magam képtelen vagyok is azt észlelni, Isten Krisztus vérére néz, és elmegy mellettem, "kihagy" az ítéletből. Ha éppen elhomályosodnak hitem szemei, akkor is biztonságban lehetek, mert Isten szemei nem homályosodnak el, Ő állandóan látja a nagy Áldozat vérét. Micsoda öröm ez!

Isten megtekinti szeretett Fia áldozatának mély(séges) jelentőségét és azt a végtelen gazdagságot, amit az magában foglal. Az áldozatra néz, és nem feledkezik meg arról, hogy igazságának már elégtételt szerzett és Krisztusban megdicsőíttetett. Amikor a teremtést befejezte, ezt mondta Isten róla: "Íme, minden igen jó" (1Móz 1,31). De vajon mit mondott szeretett Fia engedelmességéről, mindhalálig való engedelmességéről? Istennek kimondhatatlan gyönyörűsége van Krisztusban és abban a kedves illatban, amelyet áldozata jelentett, midőn bűntelen önmagát feláldozta Istennek a bűnösökért (elveszettekért).

Ezért lehetünk biztonságban. Isten áldozata és Igéje nyújtja ezt a tökéletes biztonságot. "Ki akar hagyni" minket az ítéletből, és ki is fog hagyni, mert dicsőséges Közbenjárónk vállalta a halált helyettünk, és Isten elfogadta áldozatát. Igazsága összefonódott szeretetével, hogy örökre szabadulást nyújtson mindazoknak, akiket Krisztus vérével meghintett.

 

---

 Ő visszajön

"Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok"
(Jn 14,18)

Itt hagyott minket, mégsem maradtunk árván. Vigasztalónk elment, mégsem vagyunk vigasztalanok. Az a vigaszunk, hogy Ő visszajön, és ez a vigasz elegendő ahhoz, hogy megerősítsen bennünket hosszúnak tűnő távolléte alatt. Krisztus már úton van hozzánk; azt mondta: "Bizony, hamar eljövök" (Jel 22,20); (sietve) már közeledik felénk.

Azt mondja: "Eljövök" - és jövetelét semmi nem akadályozhatja meg, semmi nem késleltetheti még egy negyed órával sem. Külön hangsúlyozza: "Eljövök hozzátok", és ez így is lesz. Ő közvetlenül népéhez és népéért fog eljönni. Ez adjon vigasztalást, amíg szenvedünk, mert még nem jött el a várva várt Vőlegény.

Mikor nem érezzük jelenlétének vidámító erejét, bánkódunk ugyan, de nem eshetünk úgy kétségbe, mintha nem lenne reménységünk. Urunk szempillantásnyi búsulásában, rövid időre elrejtőzött előlünk, de majd visszatér szeretete teljességével. Bizonyos értelemben elhagyott bennünket, de csak látszólag. Amikor elment, zálogot hagyott hátra, hogy vissza fog térni.

Ó, Uram, jöjj hamar! Nincs értelme és tartalma földi életünknek, ha te nem vagy itt. Vágyakozunk fényes orcád után. Mikor jössz el újra? Bizonyosak vagyunk abban, hogy egyszer csak visszatérsz. Siess hozzánk sasszárnyakon!

Ó Urunk, Istenünk! Ámen.

 

---

 

 Ő ingyen ajándékozott mindent.

"Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?"
(Róma 8,32)
Alakjában nem, de tartalmában ez is ígéret. Sőt, több ígéret ötvözete. Rubintok, smaragdok és gyémántok koszorúja arany foglalatban. Olyan kérdés ez, amelyet sohasem lehet úgy megválaszolni, hogy az nekünk bármilyen szívbéli aggodalmat okozzon. Mit tagadhatna meg tőlünk Isten, miután már nekünk adta Jézus Krisztust? Amire csak a menny és a föld között valóban szükségünk van, azt mind megadja nekünk. Hiszen ha adakozó jóságának határa lenne, nem adta volna oda tulajdon Fiát értünk.

Mire van szükségem a mai napon? Csak kérnem kell. Kérhetem komolyan, de nem szabad erőszakoskodnom, és valamit kelletlen ajándékként kicsikarnom az Úrtól, hiszen Ő önként szeretne megajándékozni, önként adta Fiát is értünk. Nyilván senki sem mert volna ilyen nagy ajándékot kérni tőle. Túlságosan vakmerő kívánság lett volna. Ő önként adta Egyszülöttjét. Én lelkem, ezek után ne bíznál a mennyei Atyában, hogy Ő "vele együtt mindent" neked ad? Ha erőszakoskodni kellene a Mindenhatóval, szegényes imádságod mit sem érne. Szeretete azonban úgy buzog, mint valami ki nem apadó forrás. és bőségesen eláraszt mindazzal, amire valóban szükséged van