A tulajdonképpeni ellenség .

Nem vér és test ellen van nekünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának urai ellen, a gonoszság szellemei ellen, amelyek a magasságban vannak.
(Ef 6, 12)
Az Ószövetségben Isten népének külső, látható ellenséggel kellett harcolnia: a Kánaánban és körülötte lakó népekkel. Az Újszövetség népének láthatatlan ellenséggel van dolga. Végső fokon harca a Sátán és a sötét hatalmak ellen irányul. Eredetileg az lett volna az ember rendeltetése, hogy legyőzze a Sátánt és visszaszerezze Istennek a földet, amit a Sátán megrontott. Ehelyett a Sátán győzte le az embert és ismételten győzött felette, amíg az asszony magva, a második Ádám, Jézus Krisztus, aki erősebb, le nem győzte az erőset és zsákmányát el nem vette tőle. Most Jézus győzelmének erejében nekünk is győznünk kell a Sátánon, de végül is Isten bénítja meg és kapcsolja őt ki teljesen.
Az ó-ember mögött a Sátán áll. Ő szítja fel a gonosz szenvedélyek tüzét, ő indítja fel a bennünk rejtőző gonoszt. Azonnal kezdeményez, ahol erre alkalma nyílik. Ravaszul és módszeresen fog a munkához. Gyakorlott ellenség, aki évezredek óta sok millió esetből gyűjtött tapasztalatokat. Megkeresi gyenge oldalunkat, ahol könnyű bukást előidéznie. Kikutatja a legkedvezőbb időpontot, amikor a legjobban megközelíthet. Talán nem állunk az őrhelyünkön, kicsit szabadjára engedjük magunkat, hanyagok vagyunk, szinte félálomban ringatózunk. Vagy talán kimerít a munka és túl fáradtak vagyunk. Ő mindezt kihasználja.
Eközben a gonosz dolgokat ártalmatlannak tünteti fel, hogy gyanútlanná tegyen; nem a legsúlyosabb csábításokkal jön, hanem finom kísértésekkel, amelyek nem látszanak veszélyesnek. Aztán lépésről lépésre halad előre és mindig több teret nyer. Szívós, állhatatos, tolakodó és fölényesen viselkedik. Hatalmas szellemi erő, akit bizonyos értelemben respektálnunk kell.
Legalábbis őrizkedjünk attól, hogy megvetően és lekicsinylően beszéljünk róla, szidalmakat szórjunk rá. Ez sokba kerülhetne és csak a rövidebbet húznánk az ilyen merészséggel. A Sátánnak és gonosz szellemi hadának a földfeletti területeken van birodalma, tehát a földi teremtmények felett állnak. Csak az Úr Jézus tud megküzdeni ezzel az ellenséggel. Hittel kell megragadnunk az Ő győzelmét, hogy azt magunkévá tegyük. Jézus elől menekül a Sátán.
Carl Eichhorn "Isten műhelyében" c. könyvéből

----------------------------------

 Vezérel egész utunkon     ,,Ő vezet minket mindhalálig" (Zsolt 48,15).

Szükségünk van vezetőre. Sokszor mindenünket odaadnánk azért, ha valaki meg tudná pontosan mondani, mit tegyünk, merre menjünk. Szeretnénk a helyes úton járni, csak nem tudjuk, melyik az. Jó lenne a vezető!

Az Úr, a mi Istenünk leszáll, hogy vezetőnk legyen. Ő tudja az utat, és vezetni akar bennünket, míg békességgel a célhoz nem érünk. Nem kívánhatunk magunknak nála csalhatatlanabb vezetőt. Adjuk hát át teljesen neki a vezetést, akkor soha nem fogunk utat téveszteni. Legyen Ő a mi Istenünk, és meglátjuk, hogy a vezetőnk is lesz. Ha követjük törvényét, és meg tanulunk Vele járni, minden lépésünkben rá támaszkodni, akkor nem fogjuk eltéveszteni az élet útját.

Az a vigasztalásunk, hogy Ő, aki öröktől fogva és mindörökké a mi Istenünk, soha nem szűnik meg a vezetőnk, lenni. ,,Mindhalálig" Ő vezet minket, azután pedig mindörökké vele lehetünk. Az isteni vezetésre vonatkozó fenti ígéret egy életen át tartó biztonságot jelent: azonnali üdvösséget, vezetést utolsó óránkig, azután pedig örökké tartó áldást. Nem ezt kellene keresnünk már ifjú korunkban, ennek örvendeznünk életünk derekán és ebben megbékélnünk öregségünkben?
Keressük hát ma is az Ő vezetését, még mielőtt kilépnénk lakásunk ajtaján.
C. H. Spurgeon "Isten ígéreteinek tárháza" c. könyvéből

----------------------------------

A rejtőzködő Jézus .

 János evangéliuma 12:36 „Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek! Ezeket mondta Jézus, majd elment és elrejtőzött előlük.”

Talán 15-en is jelen voltunk az egyetemi kurzus első óráján. A tanár késett. Nem mindenki tudott türelmesen várni, és úgy negyed óra után néhányan fölálltak és távoztak. Végre, nagy sokára belépett a tanár. Barátságtalanul köszöntötte a jelen lévőket, majd asztalhoz ülve hosszas monológba kezdett. Részletesen ecsetelte, hogy milyen nehéz lesz ez a kurzus, hogy milyen sok energiát fog fölemészteni a teljesítése. És mivel ennek a tárgynak a fölvétele nem kötelező, ő azt javasolja, hogy jól gondolja át mindenki, maradni akar-e.

– Most én kimegyek – fejezte be a nyitó beszédét –, és mire 10 perc múlva visszajövök, szeretném, ha a bizonytalanok távoznának.

Így is tett, fölállt, és elhagyta a tanteremet. Döbbenten néztünk egymásra. Mi lesz itt? Érdemes itt maradni? Néhányan máris pakoltak és mentek. Pár perc múlva mások is követték őket, úgy hogy mire a tanár visszajött, már csak öten maradtunk. Kedvesen mosolygott, és megkezdte az oktatást. Egyáltalán nem volt nehéz a kurzus, sőt a tanár egészen bensőséges hangulatot teremtett az órákon. Annyira megkedveltük ezt az első pillanatra mogorva oktatót, hogy később többen is őt választottuk diplomadolgozatunk témavezetőjének.

Bár Jézust semmi esetre nem mondanám mogorvának, azzal, hogy követésre szólította föl az embereket, majd utána „elrejtőzött előlük”, valami hasonlót tett, mint az én egyetemi tanárom. Jézus mindenkit hív, szélesre tárja a karját, és személyválogatás nélkül mindenkit szívesen fogad. Sokszor úgy érezhetjük azonban nehéz élethelyzeteinkben, hogy Jézus elrejtőzött előlünk. Mintha hidegen hagyná, hogy összecsapnak felettünk a hullámok. Mintha közömbösek lennének számára iskolai problémáink, anyagi nehézségeink, vagy családi konfliktusaink. Pedig szó sincs erről. Az élet gondjai csak arra világítanak rá, hogy mennyire vagyunk érdekből Jézus tanítványai. Olyan ez, mintha Jézus kimenne a tanteremből. Ilyenkor föl kell tennünk magunknak a kérdést: Miért vagyok én itt? Miért vagyok én keresztyén? Miért vagyok Krisztus követője? Vajon csak azért, hogy – mint egy kozmikus komornyik – minden kívánságomat kiszolgálja? Ha igen, akkor nem biztos, hogy jó tanteremben ülök. Ha viszont egy élő barátságot akarok kiépíteni Mesteremmel, ha önzetlenséget és szeretetet akarok tanulni tőle, akkor meg kell várnom, hogy visszajöjjön a tanterembe. Mert vissza fog jönni! Megígérte…

-------------------------------------------------------------

Gerzsenyi Sándor - Halld csak.

Halld csak, hangzik Jézus hívó hangja:
,,Ki jön még ma szent aratásomba?
Fehér a táj, vár az aratókra;
Ki lesz, ki a sok kévét behordja?''

Hangosan szól, téged hív a Mester.
Fogadd el, s a leggazdagabb ember
Leszel, csak mondd boldogan, örömmel:
,,Itt vagyok én, Uram, engem küldj el!''

---------------------------------------

Gerzsenyi Sándor - Imhol vagyok

,,Kit küldjek el?'' - Ma újra hallom hangod,
Tündöklő trónon ülő Égi Felség!
És pártos szívem megremeg szavadtól,
Mert jól tudom, hogy nincs jogom maradni.
Már azt se mondhatom - Jeremiással -,
Hogy ifjú voltom miatt nincsen merszem.
És ajkam sem dadog. Homlokom ércből.
Elmémet igéd tiszta fényessége
Egész betölti. Szilárd bizonyosság
Köt hozzád. Küldetésem rendületlen.
Most mégis - engedetlen szolga módján -
A Jónás útján indulnék, mogorván,
S megalkudván, semmint hogy Ninivébe,
A nagy városba, mely oly ismeretlen,
Miként a holnap rejtett, barna titka.
...Segíts, Uram, kimondanom a választ:
Imhol vagyok. Megyek Ó, küldj el engem!

-----------------------------------

KÉT HAZÁM VAN

Két hazám van,
első és második hazám.
Mindkettőt szeretem.
A másodikat akkor igazán,
ha az elsőből él az életem.
A második a föld
és az első az ég.
A második a közel,
az első: nem tudom,
közel vagy messze még.

A második hazám
virágot ad nekem,