Jobbulást

 „De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak. Úgy ugrándoztok majd, mint a hizlalóból kiszabadult borjak.” Malakiás könyve 3:20 (Károli ford. 4:2)

Ami a gyógyulásodhoz igazán hiányzik... Az igazság, hogy végre kiléphess a téged körülvevő dobozból, és tovább láss, mint ahogy azt a fizikai korlátok engedik.                      Az igazság, hogy végre igazán tudd, mi is történt azon a gyászos vasárnap estén.         Az igazság, hogy végre őszinte mosoly fakadjon arcodon.                                                       Igen, barátom, lesz egy ilyen nap. Eljön az ideje annak, amikor minden apró részletre fény derül, mint egy Agatha Christie krimi végén. Amikor felfedezed, hogy az események kicsit mások voltak, másként zajlottak, mint ahogy te megélted.              Amikor végre igazán tudod, így volt a jó..                                                                                            Lesz egy nap, amikor az igazság nem okoz már fájdalmat, hanem begyógyítja a régen sajgó sebeket. Amikor nem lesz több furcsa álommal teli éjszaka, melyek után nehézkes a reggel, és keserves a lét. Amikor nem lesz többé űr és hiány, mert életed összes kérdésére választ kapsz, és Isten elhozza számodra az igazi szabadulást. 

. Isten kinyilatkoztatja a maga "jóságos tervét"

 "Istennek a maga jóságában és bölcsességében úgy tetszett, hogy kinyilatkoztatja önmagát, és tudtunkra adja akaratának szent titkát, mely szerint az embereknek Jézus Krisztus, a megtestesült Ige által a Szentlélekben útjuk nyílik az Atyához, és az isteni természet részesei lesznek."    Isten, aki "megközelíthetetlen fényben lakozik"  Tim-I--6--16—„Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, Isten nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom”.  a szabad akaratából teremtett emberekkel közölni akarja a maga isteni életét, hogy így egyszülött Fiában fiává fogadja õket.  Amikor Isten kinyilatkoztatja magát, az embereket képessé akarja tenni arra, hogy Neki válaszoljanak, Õt megismerjék és sokkal jobban szeressék, mint arra önmaguktól képesek volnának.   A kinyilatkoztatás isteni terve egymást megvilágító és "egymással szorosan kapcsolódó tettekben és szavakban" valósul meg.  Ebben sajátos "isteni pedagógia" rejlik: Isten fokozatosan közli magát, történelmi korszakokon keresztül készíti elõ az embert annak a természetfölötti kinyilatkoztatásnak fogadására, melyet önmagáról ad, és amely a megtestesült Ige, Jézus Krisztus személyében és küldetésében éri el csúcspontját

------------------------------------------

Ami a miénk.

 1Thessz 2,19-20 „Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor? Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.”                Csendes, keveset beszélő asszonynak ismertem meg. Nyugodtan, csendesen figyelt az imaórákon és az istentiszteleteken, amikor el tudott jönni. A férje nem mindig engedte. Aztán az egyik evangélizáción, amelyikre mindketten eljöttek, döntött, hogy szeretne megkeresztelkedni. A párja azonban makacs volt, hiába járta végig a tanítást, végül nem engedte. Évek teltek el, és ő imádkozott. Én a körzetből is elkerültem már, amikor a hírt hallottam, hogy tagja lett a közösségnek és a férje is megváltozott.

Egy idős, sokat szolgáló testvérnő gyümölcsei voltak. Tisztességes, megbecsült emberek a városban, dolgosak, akikre mindenki felnézett. Mindenki szerette volna a gyülekezetben, hogy a közösség tagjai legyenek, de ők vártak, a férj és a feleség is. Fiaik még a világban voltak, vonzotta őket a nagybetűs élet, a szórakozás.                       A testvérek vártak és imádkoztak. Ők is vártak és imádkoztak. Ha rákérdeztem: „Nélkülük nem, a család… Majd együtt.” - volt a válasz. Aztán eljött annak is az ideje. Az imaház megtelt örömmel. Medencét hozattunk távolról, mert azt akarták, hogy a szertartás is otthon legyen. Aznap az egész család fehérbe öltözött.

Úgy lépett be a kapun, mint aki már kész volt. Amikor a hitelvekre tanítottam, idős kora ellenére is igazi, szorgalmas diák volt, pedig csak ismételnie kellet mindazt, amit gyerekkorában már egyszer megtanult. Maga volt a tisztelet, az udvariasság. Mindenkivel illedelmesen, csendes szeretettel beszélt. Felhagyott az aktív politikával, felesége templomából is elköszönt. Mindenki sajnálta, mégis megértették, hazatér. Elmúlt már hatvan, sőt a hetvenhez közelített, amikor szövetségre lépett az Úrral. Meghalt szülei, lelkipásztor testvére és annak családja állandó imádsága volt, ami akkor meghallgatásra talált.

Mennyi erő, mennyi reménység és hit, mennyi imádság kellett mindehhez minden nap, ami ezeknek az embereknek az életében végül valóra vált! Hányszor lett próbára téve kitartásuk, mire végül beköszöntött az öröm! Példájuk legyen követendő a számunkra, hogy érdemes!

 

 

 

 

Azonnal...

 "Jézus pedig azonnal kinyújtva kezét, megragadta őt, és mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél?" Máté 14.31 

Hányszor mondtuk szüleinknek vagy hallottuk gyermekeinktől: "mindjárt". Ami azt jelentette: "várj, még nem most". Időnként pedig a "mindjárt"- ból” „soha” lett. Ezért is mondjuk néha egymásnak: "nem mindjárt, MOST!"...

Ebben a szakaszban (Máté 14.22-33) „22Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. 23Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában.                                                                                              24A bárka már jó pár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt.                                                                                                                                              25Éjszaka a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük.                                          26Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. "Kísértet!" - mondták, s félelmükben kiabáltak:.                                                                                                           27Jézus azonban megszólította őket: "Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!"                                                                                                                                                        28Erre Péter így szólt: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!"                                                                                                                                                                29"Gyere!" - felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen.                                                                                                   30Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott:”Uram tarts meg engem”.                                                                                                                                                                            31Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. "Te kishitű - vonta kérdőre -, miért kételkedtél?"                                                                                                                      32Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült.                                                           33Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: "Valóban Isten Fia vagy!"

Háromszor találkozunk az "azonnal" kifejezéssel. Amikor a tanítványok és a tömeg lelkesen királlyá akarták Jézust tenni, akkor ő azonnal elküldte a tanítványait a Galileai-tó túlsó partjára és elbocsátotta a sokaságot. Talán a tanítványok nem kerülnek bele az éjszakai, embert próbáló viharba, ha késedelem nélkül "azonnal" engedelmeskednek...

Másodszor akkor olvassuk ezt a szót a történetben, amikor a tanítványok kétségbe esve küszködnek a viharban, és egyszer csak látnak valami furcsát és ijesztőt: mintha valaki közeledne feléjük a háborgó vízen. Félelmükben azt gondolják kísértetet látnak, és elkezdenek rémületükben kiáltozni. Jézus azonnal megszólal: "Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!" 27-V

Harmadszor pedig akkor olvassuk, hogy Jézus azonnal cselekedett, amikor Péterre a biztos halál várt. Péter mindaddig járt a vízen, amíg Krisztusra nézett. Ám amikor levette róla a tekintetét, és meglátta a körülötte lévő hatalmas hullámokat elkezdett süllyedni. A viharban esélye nem volt a túlélésre, de amikor kétségbeesetten felkiáltott: "Uram, tarts meg engem!",30-V, akkor Jézus azonnal megragadta, és megmentette őt. 

Mi sokszor úgy gondoljuk, hogy Isten nem cselekszik idejében. Néha azt szeretnénk, ha még nem avatkozna közbe, inkább hagyna minket békén, máskor pedig úgy érezzük, már ideje lenne, ha cselekedne. Isten órája azonban pontos. Örök terv szerint cselekszik, semmi nem éri váratlanul. Amikor szükség van rá, akkor "azonnal" és azt teszi, amit ő a legfontosabbnak lát, ami nekünk is a legjobb lesz. Az igazi kérdés inkább az, hogy amikor Isten szólít minket, akkor hányszor mondjuk neki: "mindjárt"?   Legyen áldott a napod!