Az Úrban bízók áldása

 

 „De áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, és akinek bizodalma az ÚR. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, levele zöld marad. Száraz esztendőben sem aggódik, nem szűnik meg gyümölcsöt teremni.”             Jeremiás 17:7-8

Mennyit ér egy üveg víz? Az attól függ hol vagy, és milyen körülmények között. Sajnos, van úgy hogy annyira el vagyok foglalva dolgaimmal, hogy elfelejtek inni. A szervezetem persze aztán jelez, és bepótolom a hiányzó folyadékmennyiséget. Kimegyek a konyhába inni egyet, vagy ha úton vagyok előveszem a flakonomat a táskámból, vagy az autóban az ülés alól… és iszom. A víz ma Magyarországon szinte mindenhol kiváló minőségben elérhető.

Amikor volt alkalmam végigjárni Palesztina tájait, megtanultam értékelni a vizet. Amikor a pusztai forróságba kiszálltunk a buszból, minden korty vizet beosztottam és értékeltem. Ott a víz nem magától értetődő és nem mindig és mindenhol elérhető. Ott, akkor kincset ért ugyanaz a flakonnyi víz, amit itthon észre sem veszünk.

A mai útravalónk kétféle emberről beszél. Az előző néhány vers azt mondja, hogy aki az emberekben bízik olyan, mint „a cserje a pusztában, amely nem látja, hogy jó következnék, hanem sivár helyen lakik a sivatagban, kopár és kihalt földön.” (6.v.) 

Az Úrban bízó férfi (és nő, és gyermek, és fiatal…), ezzel szemben olyan, mint egy folyóvíz mellé ültetett fa. A legnagyobb szárazságban is zöld marad, mert gyökere képes a mélyről felszívni az életadó vizet.

Amíg nincs „szárazság” – válságok, nehézségek, próbák, addig nem látszik lényeges különbség. De eljön az idő mindenki életében, amikor a maga erejére nem számíthat – és amikor más ember sem segíthet. Egy fa is, talán egy ideig megáll víz nélkül, de aztán menthetetlenül elszárad, és egy nagyobb viharban kidől.

 

Ma gondolkozzunk el komolyan azon, hogy kiben bízunk a leginkább. Mire alapozzuk az életünket, a jövőnket? Milyen mélyen gyökereztünk meg Krisztusban? Magunkba szívjuk-e naponta Isten „élő vizét”, a Szentlélek megújító erejét?

Óvás a lustaságtól

 

 „Oh te rest, meddig fekszel? mikor kelsz fel a te álmodból? Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy pihenjek; Így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szűkölködésed, mint a pajzsos férfiú!” (Példabeszédek 6:9-11)

A Példabeszédek és a Prédikátor könyvét Salamon király írta, aki bölcsességéről volt híres. A két könyv, tele van bölcs mondásokkal, tanításokkal. Ez a szövegrész is ilyen bölcs tanítás.

A rest, lusta magatartást a Szentírás elítéli. Jézus azt tanította, hogy sem az Atya, sem Ő sohasem tétlenkednek: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (János 5:17). A keresztény ember, aki Jézus lábnyomában jár, hasonlóan aktívnak, állandóan munkálkodónak kell lennie. Ez persze nem azt jelenti, hogy sohasem lehet, szabad a munkától, dologtól megszűnni. Sőt, ezzel ellentétben Isten parancsai között ott szerepel a kötelező nyugalomnap, a szombati pihenés (2Mózes 20:8-11). Isten tervében azonban a szombat sem a tétlenség, a restség, a lustaság, népiesen szólva nem a "szent heverde" napja. Az evangéliumokból azt látjuk, hogy Jézus szombaton is nagyon aktív volt: tanított, gyógyított, zsinagógába ment (Lukács 4:16, Márk 3:1-5).

Aktívnak kell lennünk a jóban, a jó cselekedetekben! Erre tanít bennünket Pál apostol is (Efézus 2:10, Titusz 2:14, Zsidók 10:24). Sajnos sokan vannak, akik a rosszat cselekszik e világon. Ők fáradhatatlanul teszik a rosszat. Nekünk pedig meg nem szűnően (restség nélkül) kell munkálkodnunk a jóban (Galata 6:9). Isten ebben elkötelezett, nekünk pedig követnünk kell Őt ebben. Minden lehetőséget ki kell használni, hogy jót tegyünk!

Salamon bölcs tanítása arra utal, hogy az az ember, aki csak a kényelmét keresi, elszegényedik. Igaz ugyan, hogy Isten megígérte az áldást és a mindennapi kenyeret azoknak, akik hisznek benne: „Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ad eleget” (Zsoltár 127:2), de azt sehol sem találjuk a Szentírásban, hogy nem kellene munkálkodnunk képességünkhöz, tehetségünkhöz képest. Sőt, Pál apostol egyenesen a lusták, dologtalan emberek ellen beszél a Thesszalonikai levélben: „…ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék” (2Thesszalonika 3:10).

A korábbi versek (Példabeszédek 6:6-8) a hangyát állítják a szorgosság példaképéül. A hangya okossága, bölcsessége abban mutatkozik meg, hogy alkalmas időben cselekszik. Eledelét, kenyerét aratáskor gyűjti be, amikor annak ideje van. Ezzel összefüggésben azt értjük meg, hogy a Szentírás nem olyan rest emberről beszél, aki sohasem dolgozik (talán kevés ilyen ember van), hanem arról, aki nem időben, nem a legalkalmasabb időt kihasználva cselekszik (talán belőlük már sokkal több van). A szorgalom jó, de az sem jó bölcsesség nélkül! (lásd: Példabeszédek 19:2). A legfontosabba, hogy tetteinket a bölcsesség irányítsa, mert csak így lehetünk eredményesek és boldogok. Ez a bölcsesség azonban felülről való, Isten ajándéka (Zsoltár 111:10; Példabeszédek 9:10).

Legyünk bölcsek, vagyis törekedjünk Isten mind mélyebb módon való megismerésére, valamint legyünk szorgalmasak, azaz elkötelezettek a jó cselekvésében. Ne sajnáljuk a fáradságot, ha jó dolog ügyében fáradozunk! Az idő nem mindig alkalmas (Efézus 5:16)! Ne pihengessünk, amikor dolgozni kellene! Isten így, munkában tud bennünket megáldani (Máté 24:45-47)! Legyen neked is ebben részed!

------------------------------------------------

Vándorutam roskadozva járom,

Lelkemen borong a fájdalom;

Éjszakán is elkerül az álom,

Akkor is a szívem fájlalom.

Refrén:

Szánj meg ó, mert bűnöm, mint a tenger,

Néha majdnem összeroskadok!

Uram, lásd, itt áll egy bűnös ember,

Szánj meg, ó, bár méltó nem vagyok!

2. Ködbe tűnt a szívem tarka rétje,

Bánatom az égig tornyosult,

Zord magányom kínzó éjsötétje

Szívet tépő súllyal rám borult. Refr.

3. Ím, hozom az éltem romlott múltját,

Néked bűnbánattal átadom.

Fogadd szívem minden hódolatát,

S egész éltem, drága Jézusom! Refr.

4. Bűnbocsánat éltető igéjét

Jézus szólja mennyből most hozzád.

Kínos éjed minden fájdalmáért

Hozta Jézus nagy áldozatát.

Fönn a Golgotán van bűnbocsánat,

Megtisztít az áldott, drága vér!

Tűnjön el a szívedből a bánat,

Megbocsát Atyánk a Jézusért!

------------------------------------------------

Testvérszem, testvérkéz...

Itt minden szemben más lélek lakik,

Az egyikből barát tekint elő,         

a másikból ellenség,

a harmadikból csábító szirén

a negyedikből a hatalmas én,     

a századikból testvér.

Uram, énnekem adj testvérszemet,

az melegebben fénylik mindeneknél.

Hadd nézzek mint a testvér az emberekre,

öreg koldusra, sápadt kisgyerekre,

nézzek az egyre és az ezrekre

úgy, mint testvér.

Uram, adj énnekem testvér-szemet,

az melegebben fénylik mindeneknél.

Itt minden kézben más lélek lakik.

Az egyik üt,

a másik rombol.

A harmadik is önmagának épít.

A negyedik símogat, hogy szeressék.

Uram, adj énnekem testvérkezet,

az nem azért segít, hogy másnak tessék.

Hadd legyen testvérkéz az én kezem,

Amelyik segíteni mindig ráér...

S inkább nem nyúl kincsért, kis virágért,

ha addig bekötözhet egy sebet...

Az érintése balzsamos békesség...

Uram, adj énnékem testvérkezet!

Az nem azért segít, hogy másnak tessék.

  Túrmezei Erzsébet

-----------------------------------------------

Életünket adni másokért -

igen magas mérce ez nekünk.

Keresztedhez jövünk, hogy ott fényt,

új fényt gyűjtsünk az éjszakához,

hogy mégse legyen olyan sötét,

hol csupán önmagunkig látunk.

Fényt, erőt, akaratot, igényt

adj nekünk Krisztus, hogy legalább

próbáljuk, mit elénk szab Igéd:

életünket adni másokért!

       Herjeczki Géza