Fohász

Ó, add Uram, hitem legyen szilárd,
Adj bátorságot, és buzgó szívet!
Hallasd velem bocsánatod szavát,
S mint méltatlant, ne vess meg engemet!

Lelkem gyötörje bűnöm súlya, terhe,
De lennék bár a porba sújtva, vésve,
Taníts meg tűrni a szenvedésben,
Érezni jóságod és kegyelmedet!

Én Istenem emeld szívem Tehozzád!
Ki Téged nem keres, boldogtalan.
Bár fáj az élet és a sok csalódás,
Ki benned bízik, megvigasztaltatik.

Alázatos, szelíd szeretnék lenni,
Vidám és erős Tebenned jó Atyám.
Taníts remélni, hinni és szeretni,
És látni, mindig égi szép hazám!

Mert Nálad nélkül oly nehéz az élet,
Örömtelen, keserves bujdosás.
Ó jöjj, Te Út, Igazság, Élet,
Remény, erő, édes vigasztalás!

Te adj erőt, hordozni a keresztet,
És én követlek bátran, boldogan.
Érezve folyton áldó, hű szerelmed,
Szívem imád, és áldva áld Uram.
Ceglédi S.

---------------------------

„Ha”

Ha szemünk nem lenne csukva,
angyali hatalmakat látnánk,
s tűzoszlopok fénye ragyogna
az éjszakán át.

Ha szívünk nem lenne zárva,
dicséreteket énekelnénk,
s a föld minden határai
dicséretünk visszhangját zengené.

Ha kezünk nem lenne fogva,
tanítványi tetteket vinnénk véghez,
s a könnyes vetés után
roskadozna nálunk a kéve.

Ha mustármagnyi hitünk lenne,
győzelmeket nyernénk,
az Isten világosságában
Magunkra lelnénk.
-------------------------------------

Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.

Nem harsonával,

Hanem jött néma, igaz öleléssel,

Nem jött szép, tüzes nappalon,

De háborús éjjel.

És megvakultak

Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,

De őt, a fényest, nagyszerűt,

Mindörökre látom.

------------------------------------

Még soha

Ajtódon nem kopogtam hiába sohasem,
Nem hagytad kialudni pislákoló hitem.

Soha nem hagytad el azt, ki Rád támaszkodott,
Karjaid közé vetted és Nálad megnyugodott.

Uram, Tőled csalódva nem jöttem el soha,
Te voltál, s Te vagy kőszálam,
S az életem Ura.

--------------------------

Mégis.

Milyen sokat kellene hinnem,
S mily keveset hiszek.
Mily keveset kellene vinnem,
S mennyi terhet viszek.

Egyedül Rá kellene néznem,
S magamra révedek.
Ragyog a cél viharban, vészben,
És mégis hányszor eltévedek.

Mégis elcsüggedjek, megálljak?
Miért csüggedjek el?
Hisz oly keveset hiszek még,
S már az is fölemel.

Mint mind én nyomorúságom,
De nagyobb a kegyelem.
Ebben hiszek, s szemem bűnbánóan
Megint Ráemelem.

Kis hitet még, hogy megerősödjek,
Míg többről többre nő.
S egész a célig elsegítsen,.                                                                                             Hatalmas Isten Ő!