Egy autóstoppos elmélkedései

"Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.” Filippi,- 2:3-4

 Egy alkalommal lekéstem a vonatcsatlakozást, és – mivel a következő járat csak nagy sokára jött volna – arra gondoltam, életemben először kipróbálom az autóstoppot. Legnagyobb meglepetésemre hamar fölvett egy kamion, és hamarabb úti célomhoz értem, mintha a lekésett vonattal mentem volna. Ettől kezdve, sokat stoppoltam. Természetesen volt benne egy bizonytalansági tényező – ami miatt szüleim körmüket rágva várták, hogy hírt adjak szerencsés megérkezésemről –, ugyanakkor olcsó volt, illetve sokféle embertípussal megismerkedtem. Volt közöttük kedélyesen cseverésző, mogorva hallgatag, vagy éppen kíváncsi kérdezősködő. Az egyik kamionsofőr elmondta, hogy az autópályán menet közben regényt szokott olvasni; még jó, hogy a velem való beszélgetés miatt nem hódolt e szenvedélyének. A másik ember egy Mozart operát hallgatott, és közben olyan lelkesen vezényelt, hogy többet volt a levegőben a két keze, mint a kormányon. Egy ízben egy hatalmas, lihegő, nyálát csorgató, de amúgy barátságos kutya társaságában utaztam a hátsó ülésen. Egy másik srác – csöppet sem zavartatva magát jelenlétemmel – éppen akkor, út közben, telefonon vallott szerelmet egy lánynak. Ültem tűzpiros kabrió sportautóban, veterán bogárhátú Volkswagenben, vagy éppen homokot szállító dömperben.

Nem mindig voltam egyébként olyan szerencsés, mint az első alkalommal. Volt, hogy órákat kellett állnom és várnom, hogy fölvegyen valaki. Ezalatt pedig volt időm végiggondolni, egy stoppos szemszögéből milyen emberek száguldanak az utakon.

(1) Először is vannak azok, akik fittyet hánynak az út szélén ácsorgó stopposra, esetleg még be is mutatnak neki. Persze sokan magyarázkodva széttárják a karjukat, mert tele van a kocsijuk, vagy mert más irányba tartanak.

Azok, akik jó szívvel fölvettek, további két kategóriába sorolhatók.

(2) Voltak akik úgy gondolkodtak, „mivel az én irányom, és az ő iránya megegyezik, el tudom vinni őt egy darabig”; ha azonban az útjaink kettéváltak, gondolkodás nélkül megállt, és kirakott.

(3) Végül olyanok is akadtak, akik próbálták eredeti útjukat úgy módosítani, hogy az nekem minél kedvezőbb legyen; ha pedig mindenképpen el kellett válnunk, megkeresték a stoppoláshoz legelőnyösebb helyet, és csak ott raktak ki. Egy ízben egy hallgatag ember 40 km pluszt bevállalt, csak hogy nekem kedvezőbb legyen a továbbjutás.

Mint kiszolgáltatott stoppos, vagy fogalmazhatok úgy is, mint potyautas, semmi beleszólásom nem volt ezekbe a dolgokba, és minden segítséget, kicsit is, nagyot is, hálásan fogadtam. Pál gondolatait olvasva azonban úgy tűnik, hogy e három kategória jól szemlélteti keresztyénségünket.

(1) Vannak, akik csak a saját hasznukat nézik, és nincs sok kedvük belegondolni mások helyzetébe, mert a túlzott empátia még a végén kimozdítaná őket passzív vallásosságukból.

(2) Mások segítenek ugyan – hiszen ezt kéri tőlük Jézus –, de csak annyira, amennyire nekik is megéri. Az ilyenek megelégedéssel hallgatják, ha sűrűn megköszönik segítségüket, és nem bánják, hogy sokszor visszaemlegetik. Lehetőleg úgy tesznek jót, hogy arról minél több ember értesüljön, hogy így jó PR-juk és emage-ük legyen. Pál egyszerűbben fogalmaz. Ezek az emberek „önző” érdekekből és „hiú dicsőségvágyból” tesznek jót másokkal. Az ilyen emberek – bár látszólag hasznos tagjai lehetnek egy hitközségnek, vagy akár az egész társadalomnak – nem ismerik közelről Jézus természetét.

(3) Pál arra buzdít, hogy többet tegyünk annál, amennyire saját érdekeink diktálnák. Úgy vegyünk fel stoppost, hogy akár kerülőutat is vállalunk vele. Érezzünk együtt a másikkal, legyen bennünk több empátia az emberek problémáival szemben. Segítsünk akkor is, ha nem kapunk érte senkitől köszönetet. Mert ha így teszünk – teszi hozzá Pál – akkor „az az indulat” lesz bennünk, „amely Krisztus Jézusban is megvolt” (2:5).

Te meddig szoktad elvinni a stopposaidat?

----------------------------------

Megeheted a disznóhúst!

Minden tiszta a tisztának, de a fertőzötteknek, és hitetleneknek semmi sem tiszta, mert elméjük és lelkiismeretük beszennyeződött. Azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják, mert utálatosak, engedetlenek, és minden jó cselekedetre alkalmatlanok.”  Titus 1:15-16

Az Egyszerű fordítás Bibliában ez így olvasható: „A szellemileg tiszta ember számára minden étel és egyéb dolog is elfogadható. Azonban a romlottaknak és hitetleneknek semmi sem tiszta, mivel gondolkodásmódjuk és lelkiismeretük is megromlott.”

 A William Mac Donald’s kommentár kifejezetten a disznóhús megevésére vonatkoztatja ezt az igét. Eszerint, ha hívő vagy, nyugodtan megeheted. Egy halom kommentárban és szótárban megnéztem, mit jelent ez a mondat. Ha kiragadjuk a szövegösszefüggésből, akkor valóban – ahogy az Egyszerű fordításban olvashatjuk – minden elfogadható. Ez viszont totál szembemegy a Biblia gondolkodásmódjával. Elképzelhető, hogy Tituson keresztül azt szerette volna üzenni az Úr – egyrészt a kortársainak az első században, másrészt századokon át, az olvasóknak, s végül nekünk, hogy tegyük nyugodtan félre az eddigi tanácsokat, figyelmeztetéseket, parancsolatokat, mostantól fogva minden tiszta, akár még a heroin is?  

Szó sincs erről. Ha az egész szakaszt figyelmesen áttanulmányozzuk, azt látjuk, hogy vannak egyesek, jelen esetben a krétaiak, akik azt vallják, hogy ismerik Istent, de cselekedeteikkel tagadják Őt. Fecsegnek, elámítanak másokat, egész családokat felforgatnak. Elméjük, gondolkodásuk nem tiszta, lelkiismeretük meg eltompult. Ezzel szemben – nyugodtan fordíthatjuk így is, a hívőknek minden világos. Minden tiszta.

Tanulmányozzuk a Szentírást, hogy megérthessük az összefüggéseket, akkor hitünkben nem leszünk megzavarhatók, nem válunk labilissá. Jézus visszajövetele előtt mély és komoly bibliaismeretre lesz szükségünk, mert lesznek majd egyesek, akik szeretnék egy-egy kiragadott igével meggyengíteni a Bibliába és a jó Istenbe vetett hitünket. Készüljünk fel erre!