Légy Ember!
„Ne fizessetek senkinek rosszal
a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. Ha lehetséges,
amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. Ne álljatok
bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert
meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” - így szól az Úr.” Pál
levele a rómaiakhoz 12:17-19
Tudod, most nem az a kérdés,
hogy ki kezdte. Nem arról van szó, hogy ki kötött bele kibe, ki rúgott
hatalmasat a másik bokájába, ki mondott gonosz dolgokat a társa háta mögött, ki
hazudott, ki kit csapott be, hanem, hogy ki hagyja végre abba? Ki lesz az,
akinek lesz ereje nem visszaütni, nem adni tovább a pletykát, nem lopni meg,
aki őt meglopta? Sőt, Isten még ennél is tovább megy.
Ki lesz az, aki ütés helyett
karját segítségért nyújtja annak, akitől a pofont kapta?
Ki lesz az, aki felsegíti
inkább a másikat, pedig őt is ellökték?
Ki lesz az, aki jót mond
arról, aki szemen szedett hazugságokat híresztel róla?
Ki lesz az, aki nemcsak nem
lop, hanem ad?
Aki a közömbösség helyett
szeret, pedig „joga lenne” gyűlölni?
Isten ma arra kér, légy te
ez az ember! Szeress, még akkor is, amikor a másik nem érdemli meg! Amennyire
lehet, törekedj a pozitív kapcsolatok kiépítésére! Válaszd a jobb utat, ne csak
ne tedd a rosszat, hanem adj jót!
És Isten nem a levegőbe
beszél, Ő ezt megtette már jóval korább Még
ellensége voltál, amikor ahelyett, hogy csendben hátat fordított volna neked,
kinyújtotta feléd azokat a kezeket, melyeket te magad szegeztél a kereszthez. Ő odalépett hozzád, és letörölte könnyeidet,
melyeket a felé szórt átkok csaltak arcodra. Ő bekötözte azokat a sebeket,
melyeket az ellene folytatott küzdelemben szereztél. Ő szeretett, pedig te
voltál az ellenség.
Hát kövesd ezt a példát! Add
tovább a kegyelmet, amit Tőle kaptál! Élj igazán, élj békességben, élj
szeretetben! Élj úgy, ahogy az Emberhez méltó.
----------------------------------------------
Akarom! De mit is?
Kereszténységünk
értelmezésében az egyik legnagyobb jelentősége annak van, amikor megértjük,
hogy mi a szerepe az akaratnak a megszentelődés folyamatában. A gond az, hogy
ha nem értjük, hogyan kell helyesen használni akaratunkat, mert akkor valószínűleg
nem is alkalmazzuk megfelelő módon. A veszély ebben
van. Életbevágó tehát tudni, hogy emberi erőfeszítéseinket mire kell
irányítanunk, és mi az, amire nem érdemes fecsérelni az energiánkat.
Ha
minden erőfeszítésünket és akaraterőnket arra összpontosítjuk, ami számunkra
lehetetlen, akkor kudarcot vallunk, így az ördög hamar elkedvetlenít minket.
Elveszítjük bizalmunkat, amire akkor tettünk szert, amikor először elfogadtuk
Krisztust, így meglazul, vagy akár meg is szakad az Istennel való kapcsolatunk,
amire pedig szükségünk van, mert győzni csak az Úrral együtt tudunk. Ha elhatározom, hogy
helyesen akarok cselekedni, szeretném megtartani Isten parancsolatait és
engedelmeskedni neki, jó döntést hoztam. Viszont,
ha megpróbálok magam harcolni a bűn és a gonosz ellen, soha nem érek el sikert,
mert a bűn problémája belül van. Még a legerősebb emberek is csak a külső
dolgokat tudják irányítani. A belső dolgok irányításához Isten erejére van
szükség.
Létfontosságú
kérdés, hogy az akaraterőnk és a választás lehetősége hogyan működik keresztény
életünkben. Pál apostol ezt mondja: „Mert amit cselekeszem, nem ismerem:
mert nem azt művelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekeszem”
(Róma 7:15). Itt olyan megtért keresztények bukásáról beszél Pál apostol, akik
nem tanultak még meg Isten erejében hinni, hanem minden erejükkel saját
magukban bíznak. Akaratukat rosszul használják fel. „arra, hogy akarjam a
jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs” (Róma 7:18 MBT). Aki arra összpontosít,
hogy a jót tegye, nem tudja, hogyan vigye véghez. Az akaratunknak
máshol van tehát szerepe, nem a jótettek végrehajtásában, kivitelezésében. „félelemmel
és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek
mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (Filippi
2:12-13 MBT). Isten munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést keresztény
életünk során. De nem Isten munkálja bennünk az akarást és a cselekvést, ha a
hitkapcsolat kereséséről van szó! Van különbség?
Nem
Isten az, aki a hit harcában munkálja az akarást és a cselekvést, de Isten az,
aki a bűn elleni harcban ugyanakkor megteszi ezt. Nagy különbség van a hit
harca – amire a Biblia is felszólít minket – és a bűn elleni harc között. Ha
saját erőnkből próbálunk harcolni a bűn és a gonosz ellen, akkor minden
alkalommal elveszítjük a csatát. Ezekről Isten azt mondta, hogy nem tudjuk
megtenni, nem a mi dolgunk. Ezt a csatát hagyjuk meg neki. A gonosz felett
egyedül Ő győzhet!
A
bűn és gonosz ellen tehát nem nekünk kell harcolnunk. A mi részünk, hogy
kapcsolatot ápoljunk Jézussal. Sokszor éppen ezt hanyagoljuk el.
Erőfeszítéseinket arra kell irányítani, hogy Jézushoz jöjjünk, és mellette
maradjunk, akkor Ő be fogja váltani ígéreteit és véghezviszi bennünk az akarást
és a cselekvést az Ő jó kedvéből. Ha a hit harcát harcoljuk teljes erőnkkel,
akkor győzünk. Mi a hit harca? Az Istennel való élő kapcsolat élete, az arra
való igyekezet, hogy nap mint nap el tudjuk különíteni napunk egy részét, amit
az Úr Jézus megismerésével tölthetünk. Ha ezekre irányítjuk minden energiánkat
és erőnket, Jézus harcolhat értünk a bűn és a gonosz ellen. Isten sohasem
ígérte, hogy helyettünk keresi majd magát. Soha nem ígérte, hogy kutatja
helyettünk a Bibliát, imádkozik és bizonyságot tesz helyettünk. De azt
megígérte, hogy harcol Sátánnal értünk és helyettünk (Róma 8:37).
A
mai ige is erre világít rá: nem úgy jöhetek Jézushoz, ha előbb legyőzöm
magamban a rosszat, hanem miután Jézushoz jöttem és átadtam életem irányítását
neki, így szabadulok meg a gonosztól, mert Ő győz bennem!
(Morris L. Venden, A működő hit c. könyvének
nyomán, pp.188-195.)
-----------------------------------------------------
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése